Helyi hírek 2022. április 28. 13:00

Solti Károlyra emlékeztek

Képgaléria
Solti Károlyra emlékeztek
Solti Károly dalénekesre, Kiskunfélegyháza díszpolgárára emlékeztek április 27-én szülőházánál, a Petőfi Sándor utca 9. szám alatt. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Móra Ferenc Művelődési Központ nevében a megjelenteket Kovács-Csonka Szilvia, ez utóbbi intézmény igazgatója köszöntötte.

Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke beszédében Solti Károlyt a magyar nótaéneklés koronázatlan királyának nevezte, aki a magyar dal, a magyar nóta utazó nagykövete volt, mintegy kapocs az itthoni és a világon szétszóródott magyarság között. Megemlékezésében megidézte életének első évtizedeit, művésszé érésének kezdeteit, félegyházi kapcsolatait.

Németh Károly, a Régi Rajkók Népi Koncert Zenekar Egyesületének menedzsere, énekese is részt vett a megemlékezésen, Solti Károly tollából született nótákra hívta fel a figyelmet, néhány dal keletkezési körülményeit is ismertette. A művészről megtudtuk, hogy körülbelül 2500 nótát tudott kívülről, amelyekkel szinte az egész világot bejárta.

A beszédek után elhelyezték az emlékezés virágait, majd egykori Solti Károly nótákat énekelt Németh Károly, aki a műsor végén szívélyesen invitálta a megjelenteket a pénteki Solti Károly emlékestre a Móra Ferenc Művelődési Központba. Az énekest Horváth Zoltán prímás kísérte hegedűn.

Z. A.
              

Kövessen minket a Facebookon is!