Helyi hírek 2022. június 3. 15:30

Átadták a megújult Csongrádi utat

Képgaléria
Átadták a megújult Csongrádi utat
Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Csongrádi utat június 3-án, pénteken, a Csongrádi út – Bajcsy Zsilinszky Endre utca kereszteződésben. A beruházás során 248 méter hosszúságú, 6 méter szélességű, 1130 m2 alapterületű meglévő szilárd burkolatú út újraaszfaltozása, szegélyépítése valósult meg, 81 új parkolóval.

Az átadón Csányi József polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy ez az első olyan fejlesztés, amit az önkormányzat 2022-ben indított el és megvalósított. Felhívta a figyelmet rá, hogy a pandémiás időszak után egy jelentősebb beruházási csomagot sikerül idén megvalósítani. A Csongrádi út megújulása több szempontból is kiemelkedő, hiszen nemcsak egy rossz állapotú szakasz javítása történt meg, hanem a környéknek, a város lehetőségeinek – konkrétan a vásár üzemeltetésének – a biztonságát és a jobb elérhetőségét is garantálja a most megvalósult fejlesztés. A 81 új parkolót az út két oldalán alakították ki. A beruházás rekordidő, két hónap alatt készült el.

A polgármester elmondta, hogy a magyar államtól, a kieső adóbevételek kompenzálására kapott 530 millió forint egy részét fordították a most átadott út felújítására. Ebből finanszírozzák még a Zöldmező-lakótelepen egy kijelölt útszakasz aszfaltozását is. Jelenleg is zajlik a Pázmány utcának az aszfaltozása és építése, valamint a Pázmány és Oskola utca közötti parkoló kivitelezése is folyik. Hozzátette: nem csak ezen a részen fejlődik a város, hiszen a Deák Ferenc utcán is dolgoznak: ott az úttest és a járdafelületek újulnak meg, hasonló minőségben, mint a Korond utcában.

Csányi József tájékoztatta a megjelenteket, hogy a város azokkal a partnerekkel dolgozott most is együtt, akik az elmúlt időszakban már bizonyítottak. Külön kiemelte a Vonalvezető Kft. munkáját, amelynek munkatársai megtervezték ezt az útszakaszt és a parkolókat, valamint a projekt műszaki ellenőrzését végezték. Az Útépker Kft. ugyancsak évtizedek óta kiváló minőségben építi és újítja fel Félegyháza útjait. Munkájukat megköszönte és hozzátette: bízik abban, hogy sok ilyen sikeres projekt lesz még a jövőben.

– Jó érzés azt látni, hogy így fejlődik a város – mondta végezetül.

A körzet képviselője és Kiskunfélegyháza alpolgármestere, Balla László beszédében hangsúlyozta, hogy a lakosok türelmére is nagy szükség volt az építkezés során, amit ezúton is köszön. Úgy fogalmazott: 20 éve a körzet képviselője és büszkén mondja, hogy e munkájának egyik ékköve lesz a most átadott Csongrádi út. Köszöni a képviselő-testületnek és mindenkinek, aki csak egy tollvonást is tett a projekt megvalósulása érdekében és reméli, hogy sokan igénybe veszik a jövőben ezt az utat.

A beszédek után ünnepélyes szalagátvágás következett Csányi József, Balla László és Fekete Tamás, kivitelező részvételével.

Z. A. 
                          

Kövessen minket a Facebookon is!