Bugac 2022. június 23. 08:00

Abonyi Imre emléke előtt tisztelgett több nemzet fogathajtója

Abonyi Imre emléke előtt tisztelgett több nemzet fogathajtója
Nem mindennapi rendezvény tartotta lázban a Bugacon élőket és a lovassport szerelmeseit egyaránt. Június 16. és 19. között rendezték meg Abonyi Imre emlékére a róla elnevezett nemzetközi fogathajtó versenyt.

Abonyi Imre 1919. október 30-án született Bócsán, Greskovics Imreként. Tanulmányai és kalandos katonai élete után Bócsán és Bugacon gazdálkodott, majd 1950-ben feleségével Csongrádra költözött és ezidőtájt vette fel az Abonyi nevet is. Később Szilvásváradra került a lipicai méneshez csikósként, majd kiemelkedő munkája jutalmául megbízták a ménes vezetésével is. A sportolói pályán unokatestvére, Abonyi László indította el. Ekkor lendült fel igazán sportkarrierje, indult hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Később Kecskemétre került a Magyar-Szovjet Barátság Termelőszövetkezetbe lótenyésztőként. Ezt követően karrierje révbe ért Bugacon, amikor is szabad kezet kapott unkabátyjával együtt a bugaci ménes tenyésztői és sportmunkájához, amiben egészen nyugdíjas éveiig tevékenykedett. Eleinte díjugratóként bontogatta szárnyait, később azonban a fogathajtásban találta meg a számítását. Pályafutása során rengetegen támogatták és segítették az útján. Többek között ennek köszönhető, hogy debütálását követően sorra nyerte a különféle nemzetközi versenyeket és igen hamar világhírnévre tett szert, öregbítve ezzel a magyar fogathajtás és Bugac hírnevét egyaránt. Abonyi Imre 1994-ben, 75 éves korában hunyt el – derül ki Herneczky Frigyes és dr. Pál János feljegyzéseiből.



Ennek fényében érhető, hogy miért viseli ezt a nevet a rendezvény. A Bugaci Abonyi Imre Fogathajtó és Lovas Sport Egyesület, Bugac Nagyközségi Önkormányzata és az önkéntes segítők hetekkel a verseny előtt már komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a külföldről és hazánk különböző pontjairól érkező versenyzőket rendezett, nemzetközi versenyhez méltó pálya és környezet várja.



Kurdics Mihály, a verseny szakkommentátora, a helyszínen tájékoztatta a nézőket a négynapos verseny menetéről. Az első nap a versenylovak orvosi szemléjével és a fiatal lovak versenyével telt, pénteken a díjhajtás, szombaton pedig a több mint 8 kilométer hosszú maratonhajtás zajlott. A versenyek mellett közösségi programok, lovasbemutatók és élőzene szórakoztatta a közönséget. A verseny zárónapja az akadályhajtással telt.



A megmérettetésen több mint negyven fogat vett részt. Számos versenyző érkezett külföldről, és a zsűrit is több nemzet képviselői alkották.

T. L.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!