Bugac 2022. július 23. 08:00

Egyedi élmény a Kiskunsági Hajtánypályán

Egyedi élmény a Kiskunsági Hajtánypályán
Aki valaha ült a Kecskemét és Kiskunmajsa között évekkel ezelőtt rendszeresen közlekedő kisvonaton, az valószínűleg sosem fogja elfelejteni azt a semmihez sem hasonlítható életérzést, amit az az út adhatott.

Borítókép: Kecskeméti Kisvasút


Bugaci hajtányos nap a Vasúttörténeti Alapítvány szervezésében, 2021. augusztus 7-én

Lassú volt és komótos, nem sietett sehova, talán éppen ettől volt olyan különleges. Olyan útvonalon közlekedett, amit nem láthat minden nap az ember. Talán épp ez az oka annak, hogy ezen a vonalon hamarosan újra közlekedhetnek a hatósági engedéllyel rendelkező hajtányok. Ebből adódóan kérik az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közelítsék meg az egykori vasúti átjárókat, hiszen a hajtányok bármikor felbukkanhatnak. A kecskemetikisvasut.hu-n minden, a hajtánypályára vonatozó előírást és feltételt el lehet olvasni. A hajtányok használata csak engedéllyel, előre egyeztetett feltételek alapján lehetséges éppen azért, hogy zavartalan és biztonságos legyen a közlekedés.


Bugaci hajtányos nap a Vasúttörténeti Alapítvány szervezésében, 2021. augusztus 7-én

Ez egy olyan egyedi és különleges kikapcsolódás, ami életre szóló élményt adhat a család aprajának és nagyjának.

T. L.
                      

Kövessen minket a Facebookon is!