Jubilált a kiskunfélegyházi Pedagógus Nyugdíjas Klub
Képgaléria
Borítókép és további fotók: Fantoly Márton
– Amikor 1974 őszén megérkeztem Félegyházára, az akkori főnököm, a kedves emlékű dr. Somogyvári Zoltántól hallottam az általa létrehozott és vezetett pedagógus klubról. Aztán a klub Csipkerózsika álomba merült néhány évre, amikor a Szakmaközi Művelődési Ház frissen kinevezett, végtelenül lelkes, tenni akaró igazgatónője, – akit mindenki csak Kertészné Rozikának ismer –, elhatározta, hogy feltámasztja a klubot az 1980-as évek legelején. Miután a kiállításrendezésekben megtaláltuk egymást, így rám gondolt, hogy vállaljam el a nyugdíjas klub vezetését. Érdekes szembesülés volt, amikor először megálltam, mint fiatal, lényegében pályakezdő tanár, a tisztességben megőszült, olykor kopottas öltözékű elnyűtt testű, de ragyogó arcú és lelkületű tanítókkal, tanárokkal szemben, akiknek szemében még megcsillant a régi lobogás.
Beszélgetéseink során kirajzolódtak azok a hihetetlen pályaművek, amelyek bele is égtek az agyamba, s amelyeket a mai korban sokan mesének hisznek, mintsem valóságnak. Hogy a tanyasi tanítók egykor maguk fűtötték a jéghideg termeket, hogy a térdig érő hóban kilométereket botorkálók meg ne fagyjanak, hogy az osztatlan osztályokban olykor 50-60 diákot oktattak. Ők végtelen optimizmussal, derűvel vállalták mindezt – gondolt vissza nosztalgiával az elmúlt évtizedekre Rosta Ferenc.
– „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma” – kezdte gondolatait dr. Ónodi Izabella, Széchenyi István a Hitel című művéből idézve. – Széchenyi gondolatai az oktatás fontosságáról olyan időszakban születtek, amikor Fiumétől, a Duna-deltáig tartott az akkori Magyarország. Széchenyi nem tudhatta, hogy gondolatai a XXI. században aktuálisabbak lesznek, mint valaha. Mert az ország területe összement, de mégis az elmúlt két évszázad számos magyar tudóst, művészt és felfedezőt adott a világnak. A magyar ember elszántságánál csak a tudásvágya nagyobb. Iskoláink mindig is a világ élvonalába tartoztak. Ezekben az eredményekben a pedagógusok oroszlánrészt vállaltak. Alázattal, türelemmel és végtelen kitartással szolgálják hosszú évszázadok óta ezt a létszámában kicsi, de eredményeiben hatalmas népet.
Juhász István a köszöntőjében kitért arra, hogy ez a nap ünneplés, számvetés. Gratulált a vezetőségnek, hogy ennyi időn keresztül ilyen színvonalas módon működtetni tudták a klubot. Megköszönte, hogy tartalmassá tudják tenni az idősebb korosztály életét nívós programjaikkal.
Tarjányi Mihályné a következőképpen foglalta össze a klub életét a kezdetektől fogva: – Ma ünnepelni jöttünk. Az ötven év egy klub életében nagyon sok. Hiszem és remélem, hogy olyan értékeket képviseltek elődeink és mi is, amelyek maradandók lesznek. Úgy gondolom, hogy büszkén viseljük a Pedagógus Nyugdíjas Klub nevet, az ötven év is erre kötelez. Az alapítók, az elődeink már elmentek. Emlékük a szívünkben, a régi fényképeken, CD-ken, hangszalagokon örökre megmarad. Ma is itt érezzük volt kollégáink tekintetét, mosolyát, kedves szavaikat. „Mindaz, mi elmúlt, halhatatlan” – írta Pilinszky János. Számunkra ez így igaz, hiszen ezer szál kötött össze bennünket. Sok kiváló pedagógusról kellene megemlékezni, de erre egy többnapos rendezvény sem lenne elég – zárta gondolatait.
A Pedagógus Nyugdíjas Klub 1972 szeptemberében alakult meg dr. Somogyvári Zoltán kollégiumi igazgató vezetésével. Színes programokat, kulturális, irodalmi, egészségügyi, társadalompolitikai rendezvényeket és kirándulásokat szervezett. Magas termete, mindig szelíd, huncut mosolya, tehetsége sokunk emlékezetében él. Nagy tudású és fáradhatatlan idegenvezető is volt egyben. Rosta Ferencet, a fiatal pedagógust megkereste Zoli bácsi és rábízta a nyugdíjas klub vezetését. Fiatalos lendülettel látott a feladathoz, sok-sok művészeti élménnyel gazdagítva a nyugdíjasok életét. Később dr. Sütő Mihályné Klárika több mint tíz évig volt vezetője a klubnak. Nagy szeretettel vonzotta maga köré kollégáit. Ez akkor még sokkal egyszerűbb volt, hiszen igényelték a nyugdíjba vonulók egymás társaságát, a közösséget. A mai napig jó kapcsolatban vagyunk vele, levélben köszöntött bennünket. 2004-ben Karcagra költözött, azóta én vezetem a klubot.
Jelenleg a klub minden hónap negyedik péntekén a Szakmaközi Művelődési Házban működik, 42 fővel. Sajnos, a folyamatosan kialakuló időskori betegségek befolyásolják a létszámot és a látogatottságot. Klubnapokon 20-25-en jelennek meg. A leghosszabb idő óta tagok most is velünk vannak: Gálné Csúri Ildikó, Nagy Sándorné, Sávoliné dr. Nagy Katalin, Laczkóné dr. Szabó Klára, dr. Szentkirályi Sándorné, Turcsányi Zoltánné, Varga Jánosné. Betegség, vagy egyéb ok miatt nem lehetnek itt velünk: Benczéné Mohrai Olga, Nagy József, Nagy Sándorné, dr. Sütő Mihályné, Pap-Szigeti Sándorné, dr. Udvarosné Besenyei Helga.
Az esemény fényét a Móravárosi óvodások táncos műsora, Ónodi András Máté tekerőlantos előadása, a Móra Ferenc Gimnázium pedagógusai és diákjai hangszeres játéka, valamint a klubtagok versszavalása tette még szebbé.
V. B.
