Bugac 2023. március 23. 16:00

Jönnek vissza a fehér gólyák, már Bugacon sem üres a fészek

Jönnek vissza a fehér gólyák, már Bugacon sem üres a fészek
Bugacra is megérkezett az első fehér gólya március 14-én – tájékoztatott Varga Péter, természetvédelmi őrkerület-vezető. A párnak egyelőre még csak az egyik tagja landolt a fészekben.

Borítókép: Bugacra is megérkezett a gólya március 14-én
Fotó: Varga Péter


A fehér gólyák többsége március második felében, Sándor-nap után tér vissza afrikai telelőhelyéről. Persze minden évben vannak, amelyek jóval korábban, már februárban hazatérnek, de előfordulnak áttelelő példányok is a Kárpát-medencében. Rendszerint a hímek jönnek vissza hamarabb, és azonnal bele is fognak a fészek tatarozásába – számolt be a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán.

Tavaly a rendkívül aszályos év ellenére a fehér gólyák költési sikere átlagosnak volt mondható hazánkban, sőt, egyes helyeken még az átlagnál magasabb fiókaszámot is tapasztaltak a szakemberek. Ennek oka, hogy a fehér gólya a száraz élőhelyekhez is jól alkalmazkodik, tápláléka az ilyen területeken alapvetően rovarokból, elsősorban sáskákból áll. De egyáltalán nem válogatós, úgynevezett opportunista faj, azaz szinte bármit elfogyaszt, amit le tud nyelni. Lehet ez kisrágcsáló, madárfióka, gyík, kígyó, giliszta, béka, hal is, de nem veti meg a dögöt és az élelmiszerhulladékot sem.

Költési sikerükhöz múlt évben hozzájárult az is, hogy nem volt olyan hideg és esős időszak sem, amikor a fiókák megfázhattak, elpusztulhattak volna. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által összegzett országos adatok szerint 2022-ben a sikeres párokra számolt átlagos fészkenkénti fiókaszám 2,77, míg az összes költőpárra számított 2,33 volt.


A gólyafészek-emelők nagymértékben csökkentik az áramütés okozta elhullás veszélyét
Fotó: Molnár László


Hazánkban ötévente végeznek országos fehérgólya-felmérést. Az 1940-es években az adatok szerint 15-16 ezer pár költött nálunk, majd drasztikus csökkenés indult meg. Jelenleg 4100 párra becsüli a hazai állományt az MME. Állománycsökkenésük fő oka a természetközeli élőhelyek mennyiségének és kiterjedésének csökkenése, valamint az intenzív mezőgazdálkodás miatt csökkenő táplálékmennyiség.

Az üde, nedves gyepek megőrzése, természetvédelmi szempontú kezelése, legeltetése nagyon fontos a faj megőrzése szempontjából. Magas prioritású a középfeszültségű elektromos hálózatok madárbaráttá alakítása, de a kisfeszültségű oszlopokra kihelyezett gólyafészek-emelők is nagymértékben csökkentik az áramütés okozta elhullás veszélyét.
                          

Kövessen minket a Facebookon is!