Helyi hírek 2023. március 29. 17:30

Pálfy Gusztáv szobrászművészre emlékeztek

Képgaléria
Pálfy Gusztáv szobrászművészre emlékeztek
Pálfy Gusztáv Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészről emlékeztek meg március 28-án városunk- és a közintézmények vezető, a Platán Utcai Általános Iskola tanulói és pedagógusai, valamint a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagjai. A két helyszínen történt ünnepélyen részt vett a művész özvegye, Ágnes is.

A délelőtti órákban, a Platán Utcai Általános Iskola falai között Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke az alábbi gondolatokkal ismertette a néhai alkotó életútját: – Pálfy Gusztáv 81 évvel ezelőtt, itt Kiskunfélegyházán született, ahol Petőfi Sándor és Móra Ferenc is. A tanítóképző – ma PG-nek hívjuk – tanárai indították el pályáján. Jól rajzolt, vonzódott a formák és színek világához, a kerámiához. Az itt ért ifjúkori benyomások nagymértékben befolyásolták életét, szobrászi munkásságát. Házuk és műszaki üzletük a mai Ofotért helyén volt. Otthonukban szép festmények, igényes könyvek, kerámiák vették körül Pálfy Gusztávot. Szívesen olvasta az Egri Csillagokat, a Pál utcai fiúkat, Fekete István állattörténeteit, a Verne-könyveket. Lélekemelő volt számára A kis herceg varázslatos világa és énekelt kórusban is. Sokszor sétált végig szüleivel a főutca platánsorán. Jelentkezett a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, majd a főiskolára, ahol szobrászatot tanult. Tanulmányai végeztével taníthatott volna, de ő inkább elkezdett kisbronzokat készíteni. Később Kecskeméten telepedett le, és 1973-ban, éppen 50 éve elkészült műteremlakásába költözött feleségével, Ágival, ahol ma is láthatjuk több száz gyönyörű alkotását. Sok területen kipróbálta magát. Készített köztéri alkotásokat: szökőkutakat, mellszobrokat, például a Blaha Lujza-téren Petőfi- és Kossuth-mellszobor, síremléket, plaketteket, érméket, de számára a bronz, a kisplasztika volt a legkedvesebb.

Ezt követően, az iskola falain, parkjában és az alkalom miatt felállított vitrinben elhelyezett alkotásokat mutatta be Kállainé Vereb Mária. Az eseményen közreműködtek az iskola harmadik és hatodik osztályos tanulói, akik verset szavaltak, körtáncot jártak és egy színielőadással kedveskedtek a vendégeknek. Végezetül Wolnerné Vidéki Szilvia, az iskola igazgatója olvasta fel Meizl Ferenc egykori iskolavezető tolmácsolt gondolatait. A délután folyamán a városháza díszterméből indult az a városi séta, ahol Kiskunfélegyháza város tulajdonában levő szobrokat tekinthettek meg az érdeklődők. Megnézték a József Attila iskola falán található II. Rákóczi Ferenc domborművet, a Móra Ferenc Gimnázium falát ékesítő Széchenyi-domborművet, a Dózsa iskolában lévő Világunk domborművet, a PG-ben a kórus kisplasztikát és a Blaha Lujza-téren, Kossuth- és Petőfi-mellszobrokat.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton
                 

Kövessen minket a Facebookon is!