Program 2023. szeptember 28. 19:30

Szabó-Szűcs József, a harangok félegyházi szerelmese

Szabó-Szűcs József, a harangok félegyházi szerelmese
Szeptember 29-én, pénteken és 30-án, szombaton a két plébánia és a Kiskunfélegyházi Tourinfom iroda jóvoltából megnyílnak a templomtornyok városunkban.

Az esemény már a meghirdetése időpontjában bőven túlszárnyalta az elképzeléseket, hiszen többszörös túljelentkezés volt, így reményeik szerint évente megszervezik majd – tudtuk meg Olasz Anitától, a Tourinform iroda vezetőjétől, aki többek között azt is elárulta, hogy Szabó-Szűcs József, aki gyermekkora óta a harangok szerelmese, tárlatvezetést is végez a tornyokban.

József – aki tényleg kisgyermekként szeretett bele ezekbe a fenséges és sokszor monumentális eszközökbe – elmondta, hogy tulajdonképpen milyen funkciói is vannak a harangnak: időt és eseményt jelez, továbbá hangosan énekelve imádkozik. Tudniillik mielőtt egy tornyot felszerelnek harangokkal, az adott egyházközség kiválasztja, hogy melyik egyházi éneket játsszák majd. Az Ótemplom harangjai a Tedeum (Téged Isten dicsérünk) címűt. József hozzátette, hogy minden templomnál meg kell nézni, hogy milyen hangú harangok vannak, és azok milyen latin nyelvű egyházi ének megszólaltatására képesek. Ha nem sikerül jól a hangolás, akkor az gyorsan kiderül az emberi fül számára is, de van még egy megmosolyogtató bizonyíték rá, hogy nem a legjobb munkát végezte a hangoló: a harangszó alatt a település kutyái vonyítanak. Ezt faluhelyen ő is megtapasztalta, elhívták, hogy valamit csináljon, mert a kutyák fájdalmasan vonyítanak a harangozás közben. Egy kis hangolással megoldódott a probléma.

Józseftől azt is megtudtuk, hogy városunkban az Ótemplom lélekharangja rangidős a maga 306 évével. Ez a harang csak kivételes alkalmakkor szól: temetéseknél vagy esti harangozásnál.

Elmesélte, hogy korábban csak kézzel tudták megszólaltatni a harangokat, de ma már tisztán számítástechnikai vezérléssel működnek, okostelefon segítségével működtetik a szerkezetet. A harangok egyébként bronzból készülnek, amit Dél-Amerikából vagy Oroszországból szereznek be. Ez utóbbi valamivel lágyabb hangú tárgyat eredményez feldolgozás után. Megtudtuk azt is, hogy Magyarországon csupán egyetlen ember foglalkozik harangöntéssel: az őrbottyáni Gombos Miklós, akit a remények szerint fia követ majd a hivatásban.

József készséggel áll rendelkezésre harangok témájában az eseményen is, kérdezzenek tőle bátran!

Z. A.
               

Kövessen minket a Facebookon is!