Dr. Ónodi Izabella 2023. október 31. 10:00

Megújult a Felsőtemető útja

Megújult a Felsőtemető útja
Munkálatok zajlottak október első felében a Felsőtemetőben: a B. Szabó József utcától a ravatalozó hátuljáig teljes szélességében megújult az útszakasz és a csapadékvíz-elvezetést is kialakították.

A munkálatok kapcsán dr. Ónodi Izabella, a 8-as számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a Kisszegedi út, vagyis a Felsőtemető ravatalozó és a B. Szabó József utca közötti szakasz 289 méter hosszan aszfaltos útburkolatot kapott, helyenként eltérő szélességben, 5-6 méteren. Emellett a csapadékvíz-elvezetést is kialakították: az út két oldalára összefolyó esővíz – az út lejtésének köszönhetően – a temető kapujánál található elvezetőbe folyik. A beruházásra a forrást az önkormányzat nyújtotta, nettó 57 574 000 forint összegben.



A megújult útszakasznak a Kossuthvárosban és a Petőfi-lakótelepen élők egyaránt örülnek. Tóthné Ilonka néni heti szinten jár ki férje sírjához.
– Általában biciklivel jövök, mert gyalog hosszú lenne az út. A korábbi út tele volt kátyúkkal, bukkanókkal, amin nehezen közlekedtem, inkább leszálltam és toltam a biciklit. A kosárban hozott virágoknak, mécseseknek sem tett jót a zötykölődés. Nagyon örülök, hogy felújították az utat, sokkal biztonságosabb rajta közlekedni – mondta.



Hasonlóan vélekedik Gajzer József, félegyházi lakos is. – Láttam a közösségi médiában, hogy polgármester úr kitette, hogy mindenszentekre elkészül az új út. Nagyon örülök, hogy hamarabb kész lett, mert az ünnepek alatt rengetegen járnak a temetőbe, ezért mi a családdal még halottak napja előtt kimegyünk. Autóval jövünk, mert nagymamámat is hozzuk, de a régi úton már alig lehetett kocsival közlekedni. A felújítás során némi korlátozás és fennakadás volt, de örülünk, hogy végre elkészült ez a szakasz is – fogalmazott.



– Jövőre a ravatalozó is megújul – erről már dr. Kiss Ákos Csaba beszélt. A 9-es számú választókörzet képviselőjétől megtudtuk, hogy a tervek szerint teljesen újjáépítik a ravatalozót és annak környezetét, így a gyászolók árnyékolt, esőmentes környezetben tudják majd leróni kegyeletüket. – Az Alsótemetőben már megvalósult a ravatalozó felújítása, jövőre pedig a Felsőtemetői is elkészül. Egy korszerű, modern létesítmény lesz, ami méltó körülményeket teremt szeretteink búcsúztatásához – fogalmazott. A terv jelenleg engedélyeztetési szakaszban van, a kivitelezési munkálatokat a jövő évben kezdik.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton 
           

Kövessen minket a Facebookon is!