Helyi hírek 2024. április 19. 18:00

Eszik Alajos képei újra Kiskunfélegyházán

Képgaléria
Eszik Alajos képei újra Kiskunfélegyházán
Eszik Alajos grafikusművész tárlata nyílt meg április 18-án, csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

A megjelenteket Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte, aki az alkotóról elmondta, hogy Kiskunfélegyházán született 1953-ban, majd 1963-ban Szegedre költözött családjával. 1983-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ezután 36 éven át oktatott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Docensként vonult nyugdíjba 2019-ben. Munkái megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában, a pécsi Modern Magyar Képtárban, a szolnoki Damjanich János Múzeumban és az Óbudai Múzeumban is. Kiskunfélegyházán legutóbb 2010-ben mutatkozott be tárlatával.

Rosta Ferenc kulturális alpolgármester megnyitóbeszédében Eszik Alajos kiállított képeiről a következőket mondta:

– Meghökkentő, első pillantásra csúf, groteszknek tűnő képek néznek le a falakról. Az élet nagy cirkuszának bohócseregével szembesülhetünk. Olyan alakokkal, akik valahol a lét, illetve a nemlét határán tűnnek fel, függenek a semmi ágán a mindenség határtalanságában. De kik is ők? Ezek a lények hadonásznak, izgatottan dobálják végtagjaikat, tekeregnek, egymás elé tolakodnak, igyekeznek minél intenzívebben mozogni, hogy környezetük figyelmét minél jobban magukra vonják. Szenvedélyes, nyughatatlan figurák. Azonban, ha alaposan szemügyre vesszük őket, azt látjuk, hogy bizony ezek nem is igazi hús-vér alakok, sokkal inkább valamiféle légies, testet öltött indulatok, beszédes testtartások. A nyakatekertség heves gesztusokat, erős emóciókat hordoz, nem véletlenül nevezték el – találóan – Eszik Alajost gesztusvadásznak. (…) Nekem úgy tűnik, hogy Eszik Alajos nagy varázsló. Aki létre hívja ezeket a figurákat, és ujjainak csettintésével életre kelve elkezdik eszeveszett táncukat – fogalmazott.

Az alpolgármester a folytatásban kitért néhány mű elemzésére, majd a befogadóban megfogalmazódó kérdéseket is szavakba öntötte.

– Tisztelt közönség! Hogyan is összegezhetnénk ezt az elénk táruló látványt? Egy kivételes, briliáns rajzi tudással megáldott félegyházi születésű művész, aki abszolút ura a vonalnak, emellett figurái elbeszélnek, mesélnek, tanítanak, de mindenekelőtt figyelmeztetnek alapvető erkölcsi normákra és súlyos, életünket meghatározó rossz döntésekre, miközben létükkel egy teljesen egyedi karakteres grafikát teremtenek – mondta Rosta Ferenc.

Az esemény végén az alkotó, Eszik Alajos is mikrofonhoz lépett és megköszönte a könyvtárnak, hogy helyet adtak a kiállításnak. Ahogy fogalmazott, megint hazajöhetett és megmutatkozhatott Kiskunfélegyházán. Elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt Bánkiné dr. Molnár Erzsébet Budapesten járt, és egy belvárosi kis galériában felfedezte, hogy ott egy félegyházi művész állít ki. Akkor a vendégkönyvbe bejegyezte, hogy szívesen látná Kiskunfélegyházán is a tárlatát. 2003-ban, a múzeumban jött létre ez az első kiállítás, amelynek alkalmából még szülei is visszatérhettek Félegyházára. Megköszönte Mészáros Mártának, Kis Lászlónak, valamint a Holló László Képzőművész Körnek, hogy figyelemmel kísérik a pályáját.

Az esten Kele Nikol Léda és Görög Nóra, a Móra Ferenc Gimnázium 10/E és 9/C osztályos tanulói saját műsorukkal működtek közre. A kiállítás két teremben, május 11-éig tekinthető meg.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
           

Kövessen minket a Facebookon is!