Budapest-Bamakó-rali a félegyházi résztvevők szemével
A Hattyúház megtelt érdeklődőkkel, akik lelkesen hallgatták a Szalamandracsapat tagjainak kalandos történeteit. Például, a sivatagban való elakadásról, valamint a helyi piacok sokszínűségéről. Beszámoltak a táj változatosságáról és a helyi kultúráról, de nem feledkeztek meg a technikai kihívásokról sem. Megtudtuk, Marokkóban a foglalkozás határozza meg a lakóházak típusát és építésének stílusát: az ékszerkészítő zsidók körfolyosós házakban laknak, hiszen az alkotáshoz bőséges fényre van szükség, azonban a berber gazdálkodóknak az a fontos, hogy könnyen eljussanak a földekre és az állataikhoz. Ők bungalókhoz hasonló, sötétebb helyeken élnek.
A gazdag kultúrájú Marokkó után Mauritánia kietlen homokdűnéi következtek, ahol növényzetet csak elvétve lehetett felfedezni és a szél az igazi úr. Ebben az országban nagyon szigorú szabályokat kellett betartani, és számolni kellett a gerillacsapatok felbukkanásával is. A félegyháziak minden előírást komolyan vettek, így épségben elértek következő úticéljukhoz, Szenegálba. Itt osztották szét a magukkal vitt adományok egy részét, a helyi iskolások között. Guineában rossz minőségű utak voltak jellemzőek, így lassabban tudtak haladni, mint szerettek volna. Érdekességként elmondták, hogy a fekvőrendőrök és a kátyúk miatt 8-9 óra alatt csupán 70 kilométert tudtak megtenni a térségben. Az extrém kihívásra átalakított kisbuszuk – amire a mintegy háromhetes út során szinte lakásukként tekintettek – kiállta a próbát: helytállt a viszontagságok, szélsőséges körülmények közepette.
Abban mindannyian egyetértettek, hogy a helyi közösségek szívélyesen fogadták a verseny résztvevőit és ez egy olyan kaland, amit sohasem felejt el, akinek része volt benne. Az esemény végén a hallgatóság hatalmas tapssal ismerte el a Szalamandracsapat emberfeletti teljesítményét.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton