A mi fáink – fák, amikre számítunk a városban
A fák többnyire sokféle, földrajzilag is többé-kevésbé jól elkülönülő fás-cserjés növényállományokba szerveződve élnek. Ezekből kikerülve és a városba kényszerülve számukra zord vidéken találják magukat, ahol még ennek ellenére is hűséges, mellettünk kitartó társak. Pedig mi hányszor teszünk meg mindent, hogy lombjukkal, virágukkal, gyökerükkel ne zavarjanak minket.
Egyetlen fa is, amit a városba telepítünk és megőrzünk, hatalmas lépés a felelősen megélt környezetvédelem terén. Aztán persze rögtön a kérdés is megfogalmazódik: gyümölcsfa legyen vagy díszfa, esetleg honos vagy idegenként bekerült jövevényfa? És a kérdésre nincs akadémikus korrektséggel megfogalmazható válasz. Minden helyzet a mi döntésünk, és mint a legtöbb döntést, ezt is a tévedés lehetőségével, de mégis bölcs belátással, átgondoltsággal, emberségünk szabadságában lehet és kell meghoznunk.
Bármilyen fára is essen a választásunk, az első 4-5 évben minden egyes kis csemete gondjainkra, különös odafigyelésünkre van bízva. Amennyire csak lehet termékennyé javított földbe kell ültetnünk, a szél megmozgató erejétől kikarózással védenünk, fafajtától függetlenül, és a helyzet adta szükség szerint – bármennyire is szárazságtűrőnek kikiáltott – öntöznünk kell. Nagy jót teszünk a fával, ha a tövét a koronácskán – legalább 2-30 cm-rel – túlnyúlóan szerves növényi részekkel vastagon betakarjuk, mulcsozzuk. Az ősszel lehullott lomb ideális összetételű a komposztálódáshoz, így a talajba dolgozva vagy talajtakarásra is tökéletes. Általában a kisebb, fiatalabb fa gyorsabban begyökeresedik, mint a nagyobb, előneveltként beszerzett korosabb fák.
Az elődök gondos növénytelepítése, illetve a modern ismeretek nyomán többféle fafajta ígéretesnek mutatkozik itt a városban a zöldfelületeken történő ültetésre. Ezekből válogattunk egy csokorra valót.
Kocsányos tölgy
Igazi európai erdőalkotó fafaj, Magyarország egész területén, így a Duna-Tisza közén is honos. Úgy tűnik, az egyik nagy túlélő, mivel a földtörténet különböző klimatikus korszakaiban a változástól függően északabbra és délebbre is „elvándorolt”. Vannak, akik a melegebb, szárazabb klímát tűrő kocsánytalan tölgyet is egy ilyen vándorlási korszakot követően kialakult ökotípusának tartják. Fiatalon árnyéktűrő, idővel hatalmas koronát növesztő hosszú életű fa. A Kossuth utcán, a Deák Ferenc utcában, az 5-ös út mellett, de még a Petőfi-lakótelepen is szép példányai találhatók. Az utóbbi néhány évben az Alsótemetőbe, a főtérre és a városközpontban több helyen is lettek ültetve egyedei.
Kislevelű, nagylevelű és ezüsthárs
Mindegyik erdőalkotó európai fafajta, ami nálunk is honos. Viszonylag jó szárazságtűrésűek, a nyári nagy légszárazságra leveleik ugyan erősen lekókadhatnak, de ezt gyorsan kiheverik. Fiatalon jó árnyéktűrők, később aztán a többi fa fölé nőve kifejezetten fénykedvelők. Egymás között is nagyon jól hibridizálnak, ami azért jelentős, mert így sokféle ökotípusuk tud kialakulni, ez egyben a változó környezethez való kiváló alkalmazkodásuk titka. Az ezüsthárs különösen érdekes számunkra, mert egy balkáni fafajta, amely Magyarországon éri el az északi határát. Melegigényes, szárazságot viszonylag jól tűrő, a városfásításhoz reményeink szerint megfelelő fafajta. Nagyon szép példánya látható a zeneiskola előtt, de a Kossuth utcán a platánfasorban is szépen helytállnak, ahol a fényigényes platánnal nem volt lehetséges a pótlás, ők ott nagyon jól teljesítenek. A lakótelepeken, több helyen is telepítettük őket az utóbbi években.
Barkócaberkenye
Európa-szerte – az északi területek kivételével – elterjedt különleges levelű, lassan, de nagyra növő, ősszel gyönyörűen színesedő, szép formájú fa, amely a meleget és szárazságot viszonylag jól elviseli. Karógyökere miatt nem nagyon szaporítják, mivel magoncait cserépben kell nevelni, a szabadgyökerű ültetést és földlabdázást nem igazán tűri. Néhány darabot sikerült beszerezni, így több példányát a főtéren és a Móravárosban ültették el.
Török mogyoró
Európa délkeleti részén és Kis-Ázsiában honos, csak tápanyagdús, laza talajon visel el némi szárazságot, ott viszont nagyon kedves fa. A városban több helyen is találkozhatunk vele, de egy szép példánya található a Halasi úton, ami azt mutatja, hogy a félegyházi kissé kötöttebb, humuszos homoktalajon is érdemes próbálkozni vele. Az utóbbi időben néhányat a városi parkokban is telepítettek.
Lándzsás levelű éger
Németországban keletkezett hibrid faj. Az égerektől eltérően nem különösebben vízigényes növény, hatalmas leveleivel, télvégi barkavirágzatával és korán megjelenő tobozkáival nagyon mutatós fa, ami szabályos laza ágrendszerével kedvesen „vad” megjelenésű. Szinte mindenféle talajon termetes fává nő, és begyökerezve jól tűri a szárazságot is. Az Alsó- és Felsőtemetőben és a Móravárosban több példányt is kiültettek.
Perzsafa. A Közel-Keleten honos, de nálunk is teljesen télálló, közepes méretű fa. Szereti a napos, meleg helyeket, humuszosabb talajon nagyon szép, kihajtáskor bronzos, lombhulláskor narancsos lila színekben pompázó, különös hangulatú fa lesz belőle. A múzeumban, a Csanyi úton és a városi parkokban már több példány is található belőle.
A fák városi létben való jövőjére vonatkozóan számos kérdésre nem tudunk biztos választ adni, de az ismereteink bővítésével, megfigyelésekkel, a fák iránti körültekintő, felelős gondoskodással mégis bátran nekivághatunk az ültetésnek. És ha tudjuk, hogy egy fa is számít az élhetőbb környezet alakításában, akkor minden lehetőséggel élnünk kell.
Nagy Ágnes
városi főkertész
