Díjeső a Kiskun Múzeumban
– A helyi értékek megőrzéséért, a városi helytörténeti és irodalmi programok szervezéséért, Móra és Petőfi emlékeinek ápolásáért „Kiskunfélegyházáért” kitüntető díjat vehetett át május végén az ünnepi képviselő-testületi ülésen. Mit jelent Önnek a díj és Félegyháza?
– Nagy titokban tartott váratlan meglepetés és megtiszteltetés volt számomra a „Kiskunfélegyházáért” kitüntető díj. Egy történelmi épületben lévő, nagy múltú intézmény szolgálatában tehetem nap mint nap azt, amit nagyon szeretek. Megismerni, felfedezni, megőrizni, továbbadni a múltban élt elődök történeteit, tapasztalatait, emlékeit, értékeit. Egy közösség, egy város története az alap, amiből lehet táplálkozni, az emlékei a kapaszkodók, de ez nem azt jelenti, hogy a múltban élünk. Ez a jelenről és a jövőről szól. Mit jelent nekem Félegyháza? Azért is érdekes e kérdés, mert nem itt születtem, nincsenek itt felmenőim, de úgy érzem, már gyökeret vertem e városban. Szekszárdon születtem, édesapám munkája révén kerültünk Kiskunfélegyházára. Szekszárdra mindig hazamentünk, de Félegyházán volt az otthonunk. Ma is így érzem, hogy ez a város az otthonom. A múzeumban pedig egy olyan helyre, közegre, miliőre leltem, ahol még többet lehet e városért tenni.
– 2010 decemberében nevezték ki a Kiskun Múzeum igazgatójának. Milyen út vezetett a múzeum és a néprajz felé?
– A régi történetek és a régi tárgyak mindig is érdekeltek. Nagyszüleimet meséltettem, akik sok szép családi emléktárgyat is megőriztek, melyek teljesen elvarázsoltak. Általános iskolás koromban a sport, az atlétika volt a legfontosabb, majd a Móra Ferenc Gimnáziumban szerzett érettségit követően a cukrász szakmát tanultam ki. A barátnőmnek köszönhetően 1993-ban, mint tárlatvezető kerültem a Kiskun Múzeumba. Ekkor dr. Fazekas István volt a múzeum igazgatója. Bár szerettem a történelmet és gyűjtöttem a régiségeket, akkor még nagyon távoli volt számomra a múzeumok világa. Az 1993-as esztendő azonban rendkívüli volt, hiszen ekkor adták át az új helytörténeti kiállítást, amely a város újratelepítésének 250. évfordulójára készült el, valamint a Petőfi-házban az új emlékszobát. Akkor ismertem meg mélyrehatóan e város különleges múltját. Egy olyan világba csöppentem bele, amely teljesen megváltoztatta az életemet. Itt éreztem azt, hogy hazaértem és ez ösztönzött a továbbtanulásra is. A tárlatvezetésből kiindulva először Egerben pedagógia szakot, majd az ELTE-n múzeumpedagógia szakot végeztem.
A múzeumpedagógia felölelt minden múzeumi tudományterületet, de hozzám legközelebb a helytörténet és a néphagyomány továbbadása állt. Már felnőttként tanultam táncolni az akkori kis helyi néptánccsoportban, ahol sok maradandó, máig tartó barátság is született. A néptáncnak, valamint a múzeumi munkámnak köszönhetően újra tanulásra adtam a fejem és az akkori múzeumigazgató, Bánkiné dr. Molnár Erzsébet ösztönzésére elvégeztem a Debreceni Egyetem néprajz szakát.
A múzeumpedagógia sok lehetőséget adott a gyerekekkel. A múzeumi játszóházaktól, a kiállításokban való foglakozásokon át, a helyismereti vetélkedők és múzeumi táborok sok örömet adtak, és sok-sok kicsit és nagyot sikerült elvarázsolni maradandóan a múzeumok világában. A múzeumpedagógia mellett azonban egyre többet foglalkoztam már helytörténeti és néprajzi gyűjtéssel és kutatással. Hét esztendeig pedig lehetőségem volt mindemellett a Károli Gáspár Református Egyetemen tanítani muzeológiát, múzeumpedagógiát, kutatásmódszertant, néprajztudományt is többek között.
2007-től Rosta Szabolcs múzeumigazgatóval sok új dolgot valósítottunk meg, majd őt megyei múzeumigazgatóvá nevezték ki, így 2010 decemberétől lettem megbízva a Kiskun Múzeum vezetésével. Sok változást éltünk meg akkor a kollégákkal, míg végül 2013-tól újból önálló városi múzeummá lettünk.
– Mit jelent Önnek a múzeum?
– A múzeum egy komplex, sokoldalú intézmény, a szakmai munka is sokrétű, hiszen a gyűjteményi anyag gondozása, gyarapítása, feldolgozása, kutathatósága, állagának megóvása, digitalizálása és közkinccsé tétele alapfeladatunk. Számomra a múzeum egy olyan közösségi tér, ahol jó lenni, találkozni, közösen értéket teremteni. Száz évvel ezelőtt a múzeum vezetőjét múzeumőrnek nevezték. Ma is ez a legfontosabb feladatunk: őrizni, óvni, menteni és közkinccsé tenni a múlt értékeit. Ennek tudatában jövök be miden nap a Kiskun Múzeumba dolgozni.
– Nemcsak személyes munkáját, hanem a múzeumot is díjazták, ugyanis az Év Múzeuma 2024 pályázaton részt vett intézmények elismeréseit május 25-én adták át. Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége különdíját a Kiskun Múzeuma nyerte megújult kiállításaiért. Az elmúlt években mely tárlatok újultak meg?
– Nagyon megtisztelő számomra az elismerés, de én mindig közösségben, csapatban gondolkodom, ahol mindenki a saját tehetsége, képessége alapján ki tud bontakozni és hozzá tud tenni a közös jóért. E mögött az elismerések mögött is sok jó ember közös munkája, és együttgondolkodása van. Valóban van egy jövőbelátó vízióm, hogy milyennek szeretném a félegyházi múzeumot. 2016-ra el is készítettük a fejlesztési stratégiát, ami mentén elindultunk. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy 2017-től folyamatosan találtunk pályázati forrásokat a megvalósításhoz. Az elmúlt hét esztendőben 29 pályázata volt a múzeumnak, amelyből 12 kiemelten infrastrukturális fejlesztést és kiállítás-megújítást tett lehetővé. Nagyon fontos volt számunkra Tudástár – Élménytér látványtárainak megvalósítása, a Malmok útja határon átnyúló projektben a szélmalom teljes, a Népi építészeti programban a Móra Ferenc Emlékház részleges felújítása. A Magyar Géniusz Program lehetővé tette a fél évszázados börtönkiállítás teljes újragondolt megvalósítását és végül a Petőfi 200 emlékévnek köszönhetően a Petőfi-emlékház és a benne látható kiállítótér megújítását. Minden műtárgynak, amelyet őriz a múzeum, minden kiállításnak, amelyet megtekinthet a látogató, minden épületnek története és üzenete van. A kutatómunkáknak köszönhetően az ismereteink folyamatosan bővülnek, amelyet megosztunk és átadunk. Szeretnénk, ha az itt élők minél többet tudnának a városunk történetéről, értékeiről, amely körül vesz bennünket. A tudásátadás az egyik alappillére a múzeumunknak. Az elmúlt öt-hat esztendő sok rendkívüli és nehéz élethelyzetet teremtett. A világjárvány, a háború és energiaválság okozta korlátozó intézkedések, bezárások és sajnos veszteségek ellenére végül sikerült megvalósítani a múzeum megújítását. Sok jó kolléga munkája ez, bár a csapat az évek során többször változott – én mindenki munkáját, tenni akarását nagyon köszönöm. Az elmúlt három évben egy stabil kis közösség alkotja a múzeumi csapatot. Az Év Múzeuma 2024 kitüntető díjra való pályázat nagy összegzés és egy megújítási időszak lezárása volt. A Pulszky Társaság végül az Országos Közgyűjtemények Szövetségének különdíjával ismerte el a múzeumunk munkáját, amely számunkra nagyon nagy szakmai elismerés.
– Ennyi felújítás és munka után, hova tovább? Milyen tervekkel néz a jövőbe?
– A megújítás eredménye természetesen, hogy e hosszú idő után újra kinyithat a múzeum, és minden épülete és kiállítása tárt kapukkal várja a látogatókat. A sok rendhagyó év után – amelyben mindig igyekeztem tartani a lelket és kitartásra ösztönözni a kollégáimat – újra programokkal, megújult vagy teljesen új rendezvény-kínálattal jelentkezünk. A múzeum adta lehetőségre építve értékteremtő munkát végzünk, bár az elmúlt hat esztendőben nagyon megváltozott a közönség érdeklődése, az elérés lehetősége. Ez nagy kihívást jelent. A helyi közönség és a turisták mellett nagyon fontos számunkra a helyi és környékbeli gyerekekkel, diákokkal és tanáraikkal a kapcsolat és együttműködés, hiszen fő célunk, hogy minden diák minden évben egyszer eljöjjön a múzeumba. E felcseperedő gyerekeknek esztendőről esztendőre tananyaghoz vagy szabadidős programok keretében egymásra épülve 6 éves kortól 18 éves korig tudunk olyan helyismereti útravalót adni, amellyel megerősödik a kötődése a városunkhoz.
A megújítások sora sem fejeződött be természetesen. Új várostörténeti kiállítást tervezünk a közeljövőben. A háttérben lévő gyűjtemény feldolgozása, digitalizálása, hozzáférhetőségének lehetővé tétele, kutatóprogramok megvalósítása áll még előttünk. A Kiskun Múzeum egy 122 éves nagy múltú intézmény. Az elődök munkájára építve visszük tovább azt a hitet, hogy a múzeum jó hely, ahol jó lenni. Nagyon hálás vagyok annak a sok jó embernek és közösségnek, amely körülvesz és segíti e küldetésünk megvalósítását. Természetesen nagy köszönettel tartozom a családomnak és a gyermekeimnek is, hiszen velük együtt tudom e hivatásomat betölteni. Nagyon szeretném folytatni a sok félbehagyott, illetve háttérbe szorított tudományos kutatást, amit nagyon szeretek. De ennek is eljön az ideje.
G. E.
Fotó: Fantoly Márton
