Program 2024. június 9. 06:00

Váci orgonista érkezik a Szent István Templomba

Váci orgonista érkezik a Szent István Templomba
Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, a váci konzervatórium orgonatanára ad hangversenyt a Szent István Templomban, június 23-án, vasárnap 19 órakor. Az ingyenes koncerten Johann Sebastian Bach művei csendülnek fel.



Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész hangversenysorozatot indított, hogy a közönséggel is megismertesse az orgonazene fejedelmének, Johann Sebastian Bachnak minden művét. A sorozat 22. állomásának a félegyházi Szent István Templom ad helyet, június 23-án, vasárnap este 19 órakor. A belépés díjtalan.



– A sorozat nem gazdasági vállalkozás, hanem főhajtás a nagy zeneszerző előtt. Úgy gondoltam, hogy ezt a nagyszerű, mintegy 24 órányi muzsikát egyszer az életemben végig kell játszanom. Inspirált a múlt is, hiszen a balatonboglári Bach maratonon három koncertnyi anyagot játszottam és részt vehettem a MÜPA Bach 24 műsorfolyamában is, továbbá számos művet CD-re is rögzítettem már. Ezek az élmények is arra késztetnek, hogy bemutassam ezeket az orgonaműveket, amelyek egy orgonista számára mindennapi kenyér – írja koncertajánlójában a művész.

G. E.

            

Kövessen minket a Facebookon is!