Helyi hírek 2024. július 26. 18:00

Elismerés a városi rendezvények támogatásáért: Nor-Bike Kft.

Elismerés a városi rendezvények támogatásáért: Nor-Bike Kft.
Emlékplaketteket adott át a Kiskun Expo májusi megnyitóján az évfordulót ünneplő vállalkozásoknak Csányi József polgármester, valamint az ünnepségen köszöntötték azokat is, akik a munkájukkal, a városi rendezvények szervezésében vállalt aktív szerepvállalásukkal, odaadó közreműködésükkel támogatják az önkormányzatot és ezzel Kiskunfélegyházát: többek között Lajos Norbertet, a Nor-Bike Kft. ügyvezetőjét. Autómentes nap, közlekedésbiztonsági tábor, futóversenyek, fesztiválok, táborok résztvevője és támogatója a cég évek óta.

Lajos Norbert megkeresésünkre elmondta, hogy igazi meglepetés volt számukra az elismerés és természetesen nagyon jól esett. Hangsúlyozta: nem neki, hanem a cégnek szólt, amelyben felesége, Lívia is nagyon nagyrészt vállal.



– Nekünk természetes, hogy jelen vagyunk, segítünk és támogatást nyújtunk, hiszen nagyon fontos számunkra, hogy a kerékpáros sportot és a biztonságos biciklizést népszerűsítsük. Igent mondunk minden olyan tevékenységre, ahol ezek megjelennek, de ott vagyunk már az Erzsébet táborokban és iskolai technikaórákon is, valamint az óvodák is előkelő helyen vannak szívünkben.



A Nor-Bike Kft. a második Tekergő Fesztivál egyik főszervezője volt, amely mellett a Jogging Plus Sportegyesület támogató szervizeként is tevékenykedik. Felsorolni is lehetetlen szinte, hogy hány helyen vannak ott és segítik a munkát, szinte minden területén a sportágnak. Az üzletben hárman dolgoznak, Lívia a kereskedelmi rész felelőse, beszerzéseket, eladásokat és ezek folyamatait intézi, míg Norbert és kollégája, Besze Gábor a szerviz és szakmai rész felelősei.



– Feleségemmel nagyon jól kiegészítjük egymást, három gyermekünk pedig már beleszokott ebbe a dinamikus életbe. Több mint 25 éve vagyok a kerékpáros szakmában, amelyben először nagyapám, később édesapám kezét figyelve, tanultam meg szinte mindent, ami lehetett. Természetesen folyamatosan képezzük magunkat és az üzlet is komoly fejlesztéseken ment át az elmúlt években. Nagy büszkeség számunkra, hogy a Shimano márka hivatalos szervizcenterének tagjai lettünk, ami egyfajta elismerés számunkra, hiszen professzionális szerszámokkal, minőségi szerviztevékenységet végzünk a márka számára is – mondta el az ügyvezető.



A Nor-Bike Kft.-vel idén is találkozhatnak még a közlekedésbiztonsági táborban, az autómentes napon, a futóversenyeken és számos egyéb városi rendezvényen. 

Z. A.
               

Kövessen minket a Facebookon is!