Tiszaalpár 2024. július 31. 10:00

Darázsölyvfióka pottyant az útra

Darázsölyvfióka pottyant az útra
Tiszaalpár külterületén, a lakott területtől 1,5 km-re az út mellett helyi lakosok apró, még pelyhes ragadozómadár-fiókát találtak az elmúlt napokban. Mivel szemmel láthatóan egyedül volt és a közelében dolmányos varjak is tartózkodtak, magukhoz vették, és eljuttatták Popper Zsolt halőrhöz, aki pedig értesítette a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát.

A fiókáról kiderült, hogy darázsölyv. A helyszínen nem sikerült megtalálni a fészket a környékbeli fákon, pedig könnyen fel lehetne ismerni, mivel lombos ágakkal béleli, amit más madarak ritkán tesznek meg. Így nem maradt más megoldás, mint hogy a Szegedi Vadasparkba szállították, ahol szakszerűen el tudják látni. Nem tudni, mi történhetett a körülbelül 3 hetes aprósággal, hogy került ki a fészekből ahol eddig nevelkedett, mindenesetre külsérelmi nyom nem volt rajta.

A Szegedi Vadaspark arról tájékoztatta a nemzeti park igazgatóságát, hogy a kis fióka jól van, egészséges, táplálását megoldották, szépen cseperedik.



A darázsölyv (Pernis apivorus) hasonlít az egerészölyvre, de annál nyúlánkabb. Ahogy a neve is mutatja táplálékspecialista, elsősorban darazsakkal, méhekkel és azok lárváival táplálkozik. Csőre és szeme körül apró, pikkelyszerű tollak védik a fullánkoktól. Hazánkban kisszámú fészkelő, a telet Afrika trópusi területein tölti. Nagy kiterjedésű erdőkben fészkel, főleg hegy- és dombvidéken, a Duna–Tisza közi síkvidéki erdőkben és a nagyobb folyókat kísérő ligeterdőkben csak kisebb számban. Májusi nászrepülése idején lehet a leggyakrabban és legkönnyebben megfigyelni, mivel ilyenkor jellegzetesen "tapsol", vagyis felül összecsapja szárnyait, ami látványos, közelről akár hallható is.

A darázsölyv európai és világállománya csökkenőben van. A faj megőrzése szempontjából kiemelkedően fontos az erdei tisztások, erdőközeli gyepterületek megőrzése, jó természetes állapotban tartása, és azokon a vegyszerhasználat mellőzése – számolt be a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

Rövid videó a kismadárról.

Felhasznált irodalom:
Haraszthy L. & Bagyura J. (szerk.) (2022): Magyarország ragadozó madarai és baglyai I. kötet, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest

Fotók és videó: Balázs Réka, Korom István
                  

Kövessen minket a Facebookon is!