Elégették Kisze Tündét
A különböző asztaloknál lázas munka folyt, mindenki szeretett volna valami egyedit, valami különlegeset alkotni. Először megrajzolták a kívánt álarcot, vagy szemüveget, majd hozzáláttak kivágni. Krepp-papír, és színes lap volt bőven, lehetett válogatni tetszés szerint. Akadtak gyerekek, akik az álarcon, a szemüvegen kívül még fejfedőt is készítettek.
Amikor elkészültek, közösen láttak hozzá a kiszebáb megformáláshoz. Ehhez egy botra, szalmára és különböző ruhadarabokra volt szükség. Nem is tartott sokáig, már láthatóvá vált a báb, amit Kisze Tündének neveztek el.
A szervezők farsangifánk-kiállítást is terveztek, erre azonban csak kevés sütemény érkezett. Kóstolóra való mennyiség azonban akadt. A legszebb álarcok és a legfinomabb fánk készítőjét díjazták, és természetesen minden résztvevő gyermek ajándékot kapott.
A nyertesek kihirdetése után utána gyerekek és felnőttek vonultak az udvarra, ahol felállították, majd meggyújtották Kisze Tündét. A résztvevők farsangi dalokat énekeltek, azt remélve, hogy az égetéssel és a nótázással elűzik a telet és a hideget.
Fotó: Szentirmay Tamás