Helyi hírek 2015. február 20. 14:45 Forrás: Petőfi Népe

Sok pályázat kockázatos

Sok pályázat kockázatos
Listát közölt a kormányzat a csúszásban lévő, uniós finanszírozású állami projektekről. Ezeknek az esetében kockázatosnak ítélik meg a megvalósítást. A megyéből több projekt is szerepel a listán.








A lajstromban több száz uniós finanszírozású állami projekt található, olyanok, melyeknél a projektgazdák késésben vannak a megvalósításra vállalt ütemezési határidőkhöz képest. A Miniszterelnökség ezek esetében kockázatosnak ítéli meg a megvalósítás lehetőségét.

Közleményükben egyrészt leírják, hogy már csak pár hónap van hátra a 2007-2013-as fejlesztési ciklus pénzügyi zárásáig, decemberig nem csak a támogatott fejlesztéseket kell befejezni, hanem a pénzügyi elszámolásokat is le kell zárni, a pályázatokon nyertes vállalkozásoknak, állami intézményeknek, háttérintézményeknek ki kell fizetniük szállítóikat.

- Pár hónapon belül az érintett állami szereplőkkel közösen hozunk döntést arról, hogy mely fejlesztést töröljük a támogatott projektek közül és ezzel miként csökkentjük az ország költségvetési kockázatát. A gazdasági élet szereplőit ezzel a lépéssel párhuzamosan levélben értesítjük arról, ha fejlesztéseik megvalósítását kockázatosnak ítéljük. Azonban a pályázók besorolásától függetlenül mindenkire vonatkozik a tiltás, amennyiben késedelmes projektje van folyamatban, ennek lezárásáig új támogatást nem kaphat az államtól a Széchenyi2020 pályázati rendszerben - közölte a Miniszterelnökség.

Azt is hozzátették: ha egy állami intézmény esetlegesen forrást veszít, a kormány döntése értelmében ennyivel csökkentik az adott szervezet 2016-os központi költségvetési támogatását (a szankció nem érintheti az állami szerv által ellátott közfeladatokat). A listát egyébként havonta fogják frissíteni.

A listában keresgélve jó pár Bács-Kiskun megyei projektet is találtunk. A  „Bajai agglomerációhoz tartozó települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása” projekt (4,5 milliárd forint megítélt támogatás) késedelme-elmaradása a tavaly év végi céloktól 432 millió forint. Kalocsáról is több beruházás felkerült a lajstromba, így például a gyermekotthon és a vízvédelmi rendszerek fejlesztése, a városi közvilágítás energiatakarékos átalakítása, a Malom utcai bentlakásos intézmény kiváltása és a Kalocsa környéki ivóvízminőség-javító projekt is. Jánoshalma és Kiskőrös 2-2, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kecel, Soltvadkert, Tompa 1-1 projekttel szerepel a listán.

Kecskemétről 5 fejlesztést dobott ki a kereső. Közülük a legjelentősebb a közösségi közlekedés fejlesztését célzó projekt (6,8 milliárdból 331 millió elmaradás), a másik az intermodális pályaudvar tervezése, engedélyezése (2,1 milliárdból 201 millió forint elmaradás). Előbbinek egy része a hibrid buszok leszállításával már teljesült, de még hiányzik az intelligens utastájékoztató rendszer kiépítése és a busztelephely megvalósítása.

- Abban a bürokráciában, amely még mindig körülveszi a pályázatok elbírálását, a közbeszerzési eljárások kiírását, tartalmi egyeztetését a különböző közreműködő szervezeteken keresztül, nagyon nehéz a határidőket betartani. Köszönetemet fejezem ki Lázár miniszter úrnak, hogy elindított egy ilyen folyamatot, és felhívta nemcsak a mi, hanem a közreműködő szervezetek figyelmét is arra, hogy figyeljünk oda ezekre a projektekre, a határidők betartására, a mulasztások pótlására - nyilatkoztaa Petőfi Népének Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester.

Kijelentette: egyik kecskeméti projektet sem látja veszélyben, véleménye szerint mindegyik befejeződik idén, hiszen az elmaradt összegek nem jelentősek, 5-10 százalékát teszik ki a szerződött összegnek, azaz az ütemezéshez képest nincsenek nagy lemaradások. Hozzátette: az intermodális pályaudvarnál lelassította a folyamatot a Kecskeméten áthaladó Budapest-Belgrád vasútvonal tervezett felújítása, amelyre egy hónapja írta alá a magyar, a szerb és a kínai fél az együttműködési tervet. Így a pályaudvar tervezésébe a MÁV-ot is be kell vonni, de a polgármester reményei szerint gyorsan lezajlanak az egyeztetések. Biztató, hogy a Brüsszelbe kiküldött közlekedési operatív programban az intermodális csomópont kivitelezése is szerepel. Mint megtudtuk, a busztelephely kivitelezése az időjárás enyhülésével elindulhat.


 

Kövessen minket a Facebookon is!