Ismét aktivizálódik a félegyházi Vöröskereszt
Sinkó Melinda elmondta, hogy februárban azt vállalta, hogy felélénkíti Félegyházán a vöröskeresztes életet. Azóta három sikeres pályázaton nyertek, amelyek segítségével több lehetőséget és programot tudnak biztosítani. A „Te is tudsz segíteni” program már kezdetét vette. Ennek keretében, középiskolás fiatalok bevonásával, az elsősegélynyújtást, annak módozatait, lehetőségeit népszerűsítik. „Az egészség nem csak a betegség hiánya” projekt megvalósításához az önkormányzattól kaptak támogatást. Szociális programjukhoz a közelmúltban nyerték meg a támogatást. A „Két kezeddel” címmel induló akció keretében a tartósan munkanélkülieknek kívánnak segíteni. Olyan foglalkozásokat szerveznek, ahol a résztvevők megtanulnak kézimunkázni (szőni, fonni, kötni és horgolni), az elkészült darabokat pedig jótékonysági rendezvényen értékesítik. A bevételből élelmiszert vásárolhatnak maguknak. Ezzel megrendült önbizalmukat szeretnék helyreállítani, monotónia tűrésüket erősíteni, sikerélményhez juttatni őket, és a munkához való viszonyukat helyreállítani.
A nyílt napon Mindszenti Lászlóné, aki 17 évig volt a helyi szervezet vezetője, a Vöröskereszt megalakulásáról szólt. Megemlékezett Henry Dunant svájci üzletemberről, aki 1859. június 24-én, látva a solferinói csatát - ahol a francia és osztrák összecsapás 40 ezer halottat és sebesültet hagyott maga után úgy, hogy nem volt, aki segítséget nyújtson - elhatározta, hogy létre kell hozni egy segélyszervezetet. Elképzelése 1864-ben 10 kormány közreműködésével megvalósult, és megalakult a Vöröskereszt. A humanitárius szervezetnek ma már 250 millió tagja van és 173 ország támogatását bírja.
H. S.