Titkárnőt váltott a polgármester
A titkárnői megbízás rövid időre szólt a kedves diáklánynak, hiszen a polgármesteri széket több mórás diák is bitorolhatta néhány percre május 14-én. Történt ugyanis, hogy dr. Ónodi Izabella képviselő elsőként a gimnázium tanulóit hívta meg egy városházi látogatásra. A délután során a diákok megismerkedtek az épület történetével, betekintést nyerhettek a polgármester és az alpolgármesterek, valamint a jegyző, illetve hivatalaik munkájába. Végigjárták az osztályokat, a járási hivatal irodáit is, sőt a levéltárban féltett kincseket, könyvritkaságokat is bemutattak nekik. A látogatás végén a vendégek a képviselő-testület ülésén kísérték figyelemmel a helyi döntéshozók munkáját.