Dr. Ónodi Izabella 2015. december 20. 09:00

Közösen ünnepelték a 85 évet

Képgaléria
Közösen ünnepelték a 85 évet
Fennállásának 85. évfordulóját ünnepelte a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda Bercsényi utcai tagintézménye december 19-én a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az évforduló kapcsán felidézték az óvoda elmúlt 85 évét, eredményeit, amit követően karácsonyi műsort adtak elő az intézmény növendékei az óvoda jelenlegi és korábbi dolgozóinak, családtagjaiknak.

Beszédében Virágné Tóth Márta, a Bercsényi utcai óvoda feladat-ellátási vezetője megköszönte az intézmény jelenlegi és volt dolgozóinak, meghatározó egyéniségeinek munkáját. Csányi József polgármester az emlékek felidézését, fontosságát emelete ki. A Művelődési és Szociális Bizottság elnöke, dr. Ónodi Izabella önkormányzati képviselő az óvoda gyermekek nevelésében játszott szerepét hangsúlyozta.

Virágné Tóth Márta korabeli jegyzőkönyvek segítségével idézte fel a Bercsényi utcai óvoda történetét, fejlődését.

- 1930. július 23-án az akkori két működő óvoda évzáró ünnepségén szentelték fel az óvodát, ami nem sokkal később kezdte meg működését Pintér Mária és Szenes Olga óvónő vezetésével. Az 1950-es évek második felében az intézmény 80 gyermekkel működött. 1971-ben nyílt meg a harmadik gyermekcsoport, amit az addigi szolgálati lakásból alakítottak ki. Ekkor már 6 óvónő és 6 dajka dolgozott. A legnagyobb létszámmal az 1979-80-as tanévben működött az intézmény, 119 fővel. Az óvodának jelenleg 3 csoportjában 75 férőhely biztosított. A gyermekekkel 6 óvodapedagógus és 4 pedagógiai munkát segítő dolgozó foglalkozik. Az elmúlt évtizedekben több változáson ment keresztül az óvoda. 1981-ben világítást korszerűsítettek, 1984 őszén a szénfűtést gázfűtésre cserélték. 2005-től folyamatos felújítást végzetek az épületen, pályázatok és szülők segítségével.

Az emlékezést Csernus Krisztina, a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda vezetője zárta, aki annak idején a Bercsényi utcai óvodában kezdte el pályáját. Beszédében az óvoda mindmáig megmaradt családias hangulatát emelte ki, a szülők és dolgozók közös együttműködését, az intézmény közösségformáló szerepét.

Az évfordulót az intézmény legfontosabb tagjai, a gyermekek hangulatos műsora zárta. 

 

G. Z.

 



 

Kövessen minket a Facebookon is!