Figyelj, leendő gólya!
Szabó Tibor, Szegedi Tudományegyetem
– Az egyetem alapjaiban más, mint a középiskola mind tanulás, mind szórakozás terén. Nyilvánvaló, hogy kiszakadsz a megszokott életedből és egy sokkal pörgősebb közegbe kerülsz, mint a középiskola. Első tanácsom, hogy menj gólyatáborba! Minden az egyetemi gólyatáborral kezdődik, itt lehetőséget kaptok a beilleszkedésre, tájékozódásra, új kapcsolatok szerzésére. Nagyon fontos, hogy a kísérő főgólyákkal valamint a HÖK-el (Hallgatói Önkormányzat) jó kapcsolatot építsen ki az ember, mert a későbbiekben, a tanulásban és a szórakozásban is a hasznunkra válhat. A gólyatábor egyik legfőbb íratlan szabálya, hogy mindenben aktívan vegyél részt, különben akár ki is nézhetnek emiatt.
Szerintem az ember legszebb korszakát az egyetemi évek jelentik. Már az első héten érzed, hogy szabad vagy úgy érzed tiéd a világ, legtöbb órára akkor jársz, amikor akarsz, de persze lesznek a szakodnak főtantárgyai, amelyekre nem kötelező bejárni, viszont erősen ajánlott a részvétel. Járj el egyetemi bulikba, közösségi életedet építs fel, de a mértékletességet is tartsd meg, mert ha nem fordítasz időt a tanulásra, akkor ez az álom idő előtt véget fog érni. Továbbá a folyamatos tanulás is feltétel, mert gyakori hiba, hogy a vizsgaidőszakban kezdenek el tanulni a diákok. Ne akarj mindent ekkorra hagyni, mert olyan nagy mennyiség halmozódik fel, hogy azzal már nem tudsz mit kezdeni. Könyvvásárlásba nem fogod összetörni magad, a jegyzetek a legfontosabbak. Éppen ezért jó, ha minden fontos tantárgyadhoz van jegyzeted, ilyenkor fog jól jönni, hogy év elején összebarátkoztál a Hallgatói Önkormányzattal, vagy felsőbb évesekkel.
Összefoglalva nehéz bekerülni, de ha ezekre nem figyelsz oda annál könnyebb lesz kikerülni.
Vidéki Viktória, Közgazdasági Szakközépiskola, Okj
– Ha nem vagy biztos abban, hogy egyetemre akarsz menni, vagy a felvételid majd nem úgy sikerül mint vártad, nem szabad elkeseredned. Ebben az esetben ajánlom az Okj-s képzést. Nagyon jó alapot ad, pluszpontként beleszámít a következő felvételidbe és nagy segítség lesz az egyetemen, hogy a legtöbb tantárgyhoz már konyítani fogsz. Nem olyan szigorú szabályok szerint folyik a tanítás, így ha még nincs nyelvvizsgád a képzés alatt, lesz időd megszerezni.
Elsősorban mindenkinek azt tanácsolom, hogy az egyetemmel próbálkozzon, és ha az valamilyen oknál fogva nem sikerül, ez egy nagyon jó „B” terv.
Az egyetem elkezdése előtti nyarat pedig pihenéssel töltsétek. Bulizzatok sokat, menjetek fesztiválokra, felkészülni úgy se tudsz arra, hogy mi fog rád várni majd szeptembertől.
Bitó Ádám, Kecskeméti Főiskola (friss diplomás)
– Én a főiskolát úgy kezdtem, hogy előtte elvégeztem egy Okj-s képzést. Ennél jobb ötletem nem is támadhatott volna, mert a főiskolán abból éltem, amit ott megtanultam. Nem is tudtak nagyon újat mondani.
A kollégiumot már most célszerű kiválasztani. Menj el az adott városba és nézd végig a kollégiumokat, melyik tetszik neked legjobban és a jelentkezésedet próbált az elsők közt leadni. Albérletet annak ajánlom, aki megengedheti magának, de az is most kezdje el a keresést. Én bejárós voltam, de megbántam. Nehezebb volt, mert bármikor előfordulhat, hogy késik a vonat vagy busz, így nem érsz be időben.
A gólyatábort semmiképp se hagyd ki, mert utána már nem lesz idegen a környezet. A felsőbb évesekkel ismerkedj mindenképp, ők sokat segítenek majd neked például a jegyzetszerzésben (ami nagyon fontos!), papírokkal kapcsolatos ügyintézésben, diákigazolvány-igénylésben, a kollégiumi jelentkezésben.
A főiskolás bulikon vegyél részt mindenképpen, de mértékkel természetesen, mert ha ezeket kihagyod, nem leszel közkedvelt az hallgatók körében.
A vizsgaidőszak olyan, mint az időjárás számomra, hol napos, hol felhős. Sokan fogják neked mondani, hogy az első vizsgát vedd fel a nehezebb tantárgyakból, mert azok sokkal könnyebbek, mint az utána következők, de saját tapasztalatom szerint teljesen mindegy, hogy melyik vizsgaidőpontra jelentkezel. Ilyenkor a közösségi élet eléggé háttérbe szorul. Annyit tanácsolok, hogy a nyarat még most élvezzétek ki, mert kemény élet vár rátok.
Varga Barbara