90 éve született Stein Ernő plébános, főesperes, Kiskunfélegyháza díszpolgára
Stein Ernő 1926. július 19-én, Kerekegyházán iparos családban született. Kecskeméten érettségizett 1947-ben, teológiai tanulmányait Vácott folytatta. Pappá szentelésére 1952. június 22-én került sor. Hitoktató volt Szegváron, Abonyban, Kiskunfélegyházán, Monoron, Szentesen. 1962-től tíz éven át Bugacon volt adminisztrátor, onnan Alpárra került plébánosnak. Az egy esztendei szolgálat ideje alatt a püspök kerületi helyettes esperesnek nevezte ki, ugyanebben az évben hitoktatási felügyelő lett.
1973. november 23-án kapott kinevezést a kiskunfélegyházi Szent István plébániára, ahol a hívek szeretettel fogadták. A püspök úr 1978-ban Stein Ernőt előbb kerületi esperessé, majd 1980-ban kanonokká nevezte ki. Félegyházi működése során öt iskolában tanított hittant, szívügyének tekintette a fiatalság nevelését. Hivatali ideje alatt szervezték meg ismét a cserkészmozgalmat és alakították meg 1989-ben a Szent Imre Cserkészcsapatot városunkban.
Stein Ernő 29 évig szolgálta a híveket és az egyházat az Újtemplom plébánosaként, közben főesperes lett. 1999-ben megkapta a „Kiskunfélegyházáért” kitüntetést. 2002-ben vonult nyugdíjba, pappá szentelésének 50. esztendejében, amikor is a város díszpolgárává választották. Lelkipásztori munkásságának elismeréséül a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hivatal címzetes préposti címet adományozott neki. 2011. május 8-án, életének 85. esztendejében hunyt el.