Helyi hírek 2016. június 28. 09:30

A halászléfőzés népszerű Félegyházán

Képgaléria
A halászléfőzés népszerű Félegyházán
Matula bácsi (Szabó Tibor) csapata nyerte a III. Halászléfőző versenyt június 25-én. A Bajcsy utca végén már kora délelőtt gyülekeztek a főzőmesterek. Bográcsaikat, sátraikat hamar felállították, de mielőtt a halászlé főzéséhez kezdtek, kárászokat és keszegeket sütöttek, hogy a vendégeiket megkínálhassák, valamint a játékban és kocsikázásban elfáradó gyermekeiket.

A Somogyi Gábor főszervező és Balla László önkormányzati képviselő védnöksége alatt megrendezett esemény sok ínyencet vonzott a helyszínre. A bográcsok körül sürgölődő mesterek szívesen ismertették receptjeiket is az érdeklődőkkel. Minden kíváncsiskodót beavattak titkaikba, hogy milyen halból, milyen fűszerekkel készítik el (reményeik szerint) a legfinomabb halászlét. Hogy mindez miként sikerült nekik, arról a Bakó Imre, Simon Hajnalka, Török Anikó alkotta zsűri döntött elnökük, Illés Gyula vezényletével. Nem volt könnyű helyzetben a bíráló bizottság, mikor rangsorolnia kellett. Éppen ezért több különdíjat is kiosztottak, amelyeket Szabó Zsolt, Mogyoró György és Pálfi Péter vehettek át. A legjobbnak járó serleget Matula bácsi (Szabó Tibor) csapata emelhette a magasba. A második helyen a Mogyi Team, a harmadikon a Csupa virág csapata végzett.

Az ebédre már számos meghívott vendég is érkezett, de a szervezők két bográcsnyi halászlével arról is gondoskodtak, hogy minden érdeklődőnek, kíváncsiskodónak jusson kóstoló. 

s. r.
 

Kövessen minket a Facebookon is!