Sport 2016. július 29. 09:00

Jó ütemben halad a felkészülés

Képgaléria
Jó ütemben halad a felkészülés
Sikerrel abszolválta második felkészülési mérkőzését a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság címvédője Kiskunfélegyházi HTK. A játékosok három hete edzenek, barátságos találkozón ezúttal a kecskeméti Mercedes-KLA U-19-es akadémistáit győzték le 3-1-re július 27-én. A bajnoki nyitányt megelőzően az NB III-as Hódmezővásárhellyel, valamint a Szentessel is megmérkőznek a félegyháziak, emellett kupamérkőzést játszanak augusztus 6-án Szankon. A csapattól Marsa Levente és Juhász Miklós távozott, Ábel Zsolt visszaigazolt. A mérkőzést követően Szabó István, a KHTK vezetőedzője értékelt, valamint a felkészülésről is szót ejtett.

A Dabas elleni 2-2-őt követően újfent hazai pályán játszott a Kiskunfélegyházi HTK. A rekkenő hőségben végig irányítva a játékot magabiztosan győzte le 3-1-re a kecskeméti KLA U-19-et. A félegyházi gólokat Makai Zoltán, Medgyesi László és Szabó Attila szerezte, a vendégek részéről Pusztay talált be.

A kecskemétiek felkészülését ugyancsak jól szolgálta a mérkőzés, Márton Pál vezetőedző elégedett volt akadémisták hozzáállásával.

- Ifi csapatomnak értékmérő volt a találkozó. Örültünk neki, hogy minőségi ellenféllel játszhattunk. Sokat tanulhatnak az ilyen mérkőzésekből a fiatalok, keményen edzenek, jól helytálltak rutinosabb ellenfelükkel szemben.

A Kiskunfélegyházi HTK vezetőedzője Szabó István elsősorban az egységesség kialakítását, az erőnlét fejlesztését, valamint a csapatjáték összecsiszolását szeretné a bajnoki rajtig elérni.

- A felkészülés időszakában vagyunk, ez a csapatépítés időszaka is egyben. Az együttes magja megmaradt, két távozó mellett egy biztos érkezőnk van. Látszik, hogy fáradtak a játékosok, három hete heti négy edzéssel készülnek. Az egységesség kialakítása mellett az idény kezdetéig minden játékost egy szintre szeretnék hozni. A keretből egyedül Sándor László sérült, reméljük mihamarabb felépül. Próbálunk a rajtig minden játékelemben fejlődni.

 

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!