Bugac 2016. augusztus 9. 08:00

Pénteken kezdődik a Kurultaj

Pénteken kezdődik a Kurultaj
A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség idén, augusztus 12-e és 14-e között rendezi meg a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója. A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.

A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. Az ünnep az sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. A háromnapos Kurultajon 25-nél több rokon nemzet lesz jelen, és több mint 50 olyan programot rendeznek meg, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt. Az ünnepi rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Az ünnepségen hagyományőrző seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjászprogramok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei programok lesznek megtartva. Hatalmas jurtatábor épül, kézműves bemutatók, kézműves vásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások fogják emelni az ünnepi hangulatot.

További információk folyamatosan olvashatók a hivatalos honlapon: kurultaj.hu és a hivatalos facebook- oldalon: Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűlés (közösség) - http://www.facebook.com/kurultaj


Programok:

Augusztus 12., péntek


10.00 Kézműves vásár megnyitó

11.00 Lovasok első próbája

16.00-tól Magyar dudazene – mozgó szabadtéri zene

16.00 Lovas és gyalogos harcosok közös próbája (küzdőtér)

17.30 Magyar dudazene (Tóth Zsombor)

18.00 Fokos zenekar (Délvidék – Óbecse) /színpad/

19.00 Örökség zenekar (Budapest) /színpad/

20.00 Naplemente Táltosdobolással (3 dobcsapat) /színpad/

21.00 Keleti rokonnépek vezetőinek fogadása a Kurultáj táborában (fáklyás bevonulás)

21.10 Tüzes csikós bemutató (küzdőtér)

21.30 Vazul Vére (nemzeti rock opera – oratórikus kiskoncert)

22.30 Táncház (élő dudazenével)


Augusztus 13., szombat

8.30-tól Nevezés, gyakorlás az íjász versenyre (íjászpálya)

9.00 ”Atilla sátra”- a Világ legnagyobb jurtájában berendezett hun, avar, magyar antropológiai-régészeti kiállítás megnyitása.

9.30  ”Megelevenedik a fejedelmi kíséret”-című, a legrangosabb Honfoglalás-kori temetők hagyatékából rendezett tematikus kiállítás megnyitója (Ősök Sátrai)

9.30-tól Zenés ébresztő, mozgó népzenei (magyar dudazene, dob, furulya) műsor

9.30 Párbajverseny-szablyavívás (hadi ketrecekben- vásártéren)

10.00 Tradicionális (gyalogos) íjászverseny kezdete (íjász pálya)

10.00 Agarász (vadász és kutya) bemutató: Agarászat a pusztában (Magyar Agár Hagyományőrség és Országos Agarász Egyesület) -küzdőtér

10.30 Lovas solymász bemutató (Krekács Zoltán és csapata) – küzdőtér

10.45 Gyalogos harci bemutató (Turán harcosai, Keleti Szövetség, Tiszafia, Nyugati Gyepű) -küzdőtér

11-11.30  ”Puszták népe” ügyességi lovas viadal -küzdőtér

12.00 ”Turán harcosai”- lovasíjász és lovas- harc bemutató- küzdőtér

12.30  ”Hun- onogur harci bemutató”- Bagatur csapata (Bulgária) -küzdőtér

12.50-13.10 Török hagyományőrző íjászok bemutatója (Törökország)

13.30 ”Seregszemle” lovas és gyalogos hadak felvonulása – küzdőtér

14.00 Ünnepi beszédek és köszöntők- Turáni népek zászlóinak felvonulása

15.00 Távolsági íjlövések a nagy Ősök tiszteletére (rekord kísérletek) - a Farkas (Mónus József) – küzdőtér

15.20 ”Turul szárnyán” – csatajelenet (Árpád népének serege lecsap az ellenségre) – küzdőtér

16.00 Őseink legendás lova: Az aranyszőrű paripa, a ”Turáni –ló” Gillich Sándor lótenyésztő és csapata

16:30 Nagycsapatos köböre – lovasnomád, csoportos harci játék (két nagy csapat között)

17.00 Vermes-törzs harci bemutatója -küzdőtér

17.30 Párbajverseny-szablyavívás folytatás (hadi ketrecekben- vásártéren)

17.30 Pusztavágta: gyorsasági lovas versenyek – küzdőtér-lovaspálya

19.00 Lovasbírózás - küzdőtér
 

Színpadi műsor (szombat) 

10.30 Táltos dobkör - Kelj fel Nap (közös dobolás)

11.00 Kaya Kuzucu és együttese (anatóliai és közép-ázsiai népzenék, Törökország)

11.20 Dudazene-pásztorzenék (Tóth Zsombor)

11.40 Kirgiz népzene (tradicionális hangszereken játszik a Manas együttes, Kirgizisztán)

12.00 Baskír népzene és ”kuraj” szóló (Baskíria)

12.20 Sainkho Namtschylak – Tuvai sámánzene (Tuva köztársaság)

12.40 Török népzene és néptánc Ciprus szigetéről (Ciprusi Török Köztársaság Állami Ifjúsági Tánc és Zenekara)

13.00 Ujgur népzene és tánc (zene, tradicionális ujgur hangszerekkel)

Szünet

15.00 Kiskunsági népzene és néptánc (Bugac- Kiskunfélegyháza)

15.20 Akay Kine – Sámánzene az Altájból (Altáj Köztársaság)

15.40 Sólyomfi Nagy Zoltán – Táltos zene

16.00 Török Tilla és zenekara. Magyar és keleti (kazak, török) népzene.

16.30 Alla és Dzsamila – Kaukázusi török zene-balkár népzene (Kabard –Balkár Autonóm Köztársaság)

17.00 Fehérholló Öskü – Hollószárnyán (Táltos zenei műsor)

17.20 Türkmén zene és néptánc (Ahal Vilajet – Türkmenisztán)

17.45 Regélő Fehér Táltos Dobcsapat koncertje

18:20 Ahmet Zakariev – Kaukázusi avar dalok (Dagesztán)

18.40 Gagauz népzene és tánc (Gagauzia-Moldova)

19.00 Nilufar Abdulaliyeva és Rovshanjon Junusov – Üzbég népzene és táncműsor (ének, Horezm csillaga, Taskent dobosok)

19.30 Tuvai zene: Sainkho Namtschylak és a hegyi tuvai törökök legszebb ünnepi viseleteinek bemutatója, Modellek: Chayana Tumey szépségkirálynő és Ondar Dolgarma

19.50 Hajdux- Magyar népzenei összeállítás (duda, furulya, bőgő)

20.20 Tigrahaud – Tradicionális kazak népzene

21.00 ”A hegyek tüze és a tenger tükre” (A Kaukázus és a Kaszpi hangja) Nurriye Husseynova (ének) és a Bakui Zenei Konzervatórium tradicionális hangszeres zenekara, valamint Shamistan Alizamanli énekes a Kurultájra komponált Atilla dala (a Turáni testvériség üzenete) – Azerbajdzsán

21:45 - 22:15 h ”A szibériai vadon hangja”. Yuliana (Jakutia) – Doromb zene és speciális énekhangok.

22:30 Táncház – élő népzenével (Hajdux Zenekar)
 

Augusztus 14., vasárnap

9.00 Mozgó tábori zene (népzenészek ébresztője)

10.00 Párbajverseny-szablyavívás folytatása (hadi ketrecekben – vásártéren)

10.00 Íjászverseny kezdete (íjászpálya)

10.00 Lovas solymászat bemutató (Krekács Zoltán) – küzdőtér

10.30 A Felvidéki Baranta bemutatója

11.00 Salföldi Kopjások lovasharc bemutatója

11.30 Gyalogos harci bemutató

12.00 Pusztai Rókák – lovasharc bemutatója

12.30 Őseink legendás lova: Az aranyszőrű paripa, a ”Turáni –ló” Gillich Sándor lótenyésztő és csapata

13.00 ”Puszták népe” lovasviadal, döntő

13.30 ”Seregszemle” lovas és gyalogos hadak felvonulása- küzdőtér

14.00 Ünnepi beszédek és köszöntők – Turáni népek zászlóinak felvonulása

14.30 Tradicionális íjjal távlövő bemutató

15.00 ”Turul szárnyán” – Csatajelenet (Árpád népének serege lecsap az ellenségre)- küzdőtér

15.40 Bugaci csikós bemutató

16.00 Köböre döntő

17.00 Puszta vágta – döntő

17.00 Eredményhirdetés

18.00 Szertűz
 

Színpadi műsor (vasárnap)

11.00 Táltos dobkör műsora

11.30 Gagauz népzene és tánc (Gagauzia- Moldova)

11.50 Regélő Fehér Táltos (magyar táltos zene)

12.10 Alla és Dzsamila – Kaukázusi török zene-balkár népzene (Kabard–Balkár Autonóm Köztársaság)

12.30 Nilufar Abdulaliyeva és Rovshanjon Junusov – Üzbég népzene és táncműsor (ének, Horezm csillaga, Taskent dobosok)

13.00 - 13.20 ”A szibériai vadon hangja”. Yuliana (Jakutia) – Doromb zene és speciális énekhangok

Szünet

14.30 Tigrahaud – Tradicionális kazak népzene

15.00 Baskír népzene és ”kuraj” szóló (Baskíria)

15.20 Ujgur népzene és tánc (zene tradicionális ujgur hangszerekkel)

15.45 Fehérholló Öskü:  Hollószárnyán (Táltos zenei műsor)

16.10 ”A hegyek tüze és a tenger tükre” (A Kaukázus és a Kaszpi hangja) Nurriye Husseynova (ének) és a Bakui Zenei Konzervatórium tradicionális hangszeres zenekara, valamint Shamistan Alizamanli énekes a Kurultájra komponált Atilla dala (a Turáni testvériség üzenete)- Azerbajdzsán

16.30 Török népzene és tánc Ciprus szigetéről (Ciprusi Török Köztársaság Állami Ifjúsági Tánc és zenekara)

16.50 Tuvai zene: Sainkho Namtschylak és a hegyi tuvai törökök legszebb ünnepi viseleteinek bemutatója, Modellek: Chayana Tumey szépségkirálynő és Ondar Dolgarma

17.00 Türkmén zene és néptánc (Ahal Vilayet – Türkmenisztán)

17.20 Táltosok Dala: Akay Kine (Altaj) és Sólyomfi Nagy Zoltán

17.40 - 18.00 Kirgiz népzene (tradicionális hangszereken játszik a Manas együttes, Kirgizisztán)

Szünet (a szertűz alatt)

19.00 Búcsú dalok: Turán dal (Azerbajdzsán), Török zenészek és Kaya Kuzucu belső-ázsiai dalai, a Kaukázus hangja (Dagesztán) és Kárpát Haza dal (magyar énekesek) 


Előadások - Szombat 

10:00-10.30 Dr. Pusztai Tamás (Herman Ottó Múzeum-Miskolc, főigazgató): “ELIT ALAKULAT” — A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői. A Herman Ottó Múzeum állandó régészeti kiállítása. (30 perc vetítéssel)

10.30 - 11.00 Bernert Zsolt (Magyar Természettudományi Múzeum- Embertani Tár, antropológus): A Honfoglalás kori népesség embertani jellegeinek vizsgálata az adatbázisok és, az újabb honfoglalás kori leletek tükrében. (30 perc vetítéssel)

11.00 - 11.45 Dr. Szabados György (MTA- Magyar Medievisztikai Kutatócsoport, történész): Steppe-állam Európa közepén, Magyar Nagyfejedelemség. (45 perc vetítéssel)

11.45 - 12.15 Keszi Tamás (régész, Intercisa Múzeum): Volt-e Levedia, és ha igen, hol?

12.15 - 13.00 Prof. Angela Marcantonio (Università di Roma “La Sapienza”- Római Egyetem, nyelvész): Az uráli nyelv-család állapotáról, és a magyar nyelv eredetéről

13.00 - 13.30 Dr. Török Tibor (MTA- Szegedi Biológiai Kutatóközpont, genetikus): Archaikus DNS-vizsgálattal őseink nyomában.

Szünet 13.30 - 15.00

Fórum: 15.00 - 16.00

15.00 - 15.30 Lezsák Sándor (író, a Magyar Országgyűlés Alelnöke) – Moderált beszélgetés az íróval: ”Nemzetben gondolkodni, a nemzetért cselekedni”

15.30 - 15.50 Dr. Askhat Kessikbayev (International Turkic Academy /Nemzetközi Türk Akadémia ) A Türk Akadémia kutatási stratégiája az eurázsiai nomád civilizációk feltárása és méltó bemutatása mentén. (20 perc-orosz nyelvű előadás, fordítással)

16.00 - 16.30 Dr. Sipos János (MTA- Zenetudományi intézet): 30 év népzenekutatás a török népek között – a magyar népzene keleti gyökerei

16.30 - 17.00 Prof. Kadyrali Konkobaev (Manas Egyetem – Kirgizisztán, Bishkek): Ótürk feliratok Belső Ázsiában (30 perc, expedicióinak az anyagaival kiegészítve)

17.00 - 17.30 Dr. Medgyesi Pál (Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, régész-igazgató): A honfoglalás kor fegyverei a régészeti kutatások alapján. (45 perc vetítéssel)

17.30 - 18.00 Szabó Péter (Karos Honfoglalás Kori Látogató Központ, igazgató): A karosi Honfoglalás Kori Látogató Központ működésének ismertetése és a  kiállításainak sajátosságai
 

Előadások - Vasárnap 

10.00 - 10:30 Évinger Sándor (Magyar Természettudományi Múzeum – Embertani Tár, antropológus): ”Szóra bírt csontok”: Koponyatorzítás, koponyalékelés, harci sérülések és egyéb érdekességek a népvándorlás és honfoglalás korából.

10.30 - 11.00 Aybolat Kushkumbayev (Eurásia Universitet- Kazakhistan/ Astana ): Мадьяры в Золотой Орде” (orosznyelvű előadás). Madjarok az Arany Hordában

11.00 - 11.30 Gallina Zsolt (régész): ”Vasakarat” – Az acél hatalma az avaroktól a honfoglalókig

11.30 - 12.00 Lezsák Gabriella (régész): Vezéri sírok a honfoglalás korában

12.00 - 12.30 Mátéffy Atilla (Szegedi Tudományegyetem, turkológus): A Csodaszarvas- és a Turul-monda – egy ősi hiedelemrendszer mozaikjai

12.30 - 13.10 Prof. Firdaus Hiszamitdinova (Orosz Tudományos Akadémia Baskíriai Tudományos Központ- Ufa, igazgató): A baskír eredetlegendák kutatásának története

Szünet 13.10 - 15.00

Fórum: 15.30 - 16.00 Bán János (Bán Mór- Történelmi regényíró) író –olvasó találkozó. Történelem, tradíció, inspiráció – beszélgetés az íróval

16.00 - 16.30 Krim Altinbek (Ostrov Krim- Archeo restaurációs központ, Almaty / Kazakisztán): Szkíták, hunok, türkök: a sztyeppei civilizáció nagy népeinek régészeti hagyatékát feldolgozó restaurációk módszertanáról és legszebb darabjairól.

16.30 - 17.00 Leila Djansugurova (genetikus Almaty Genetikai Intézet, Kazakisztán): Magyarországi és kazakisztáni, Hun kori csontanyagok összehasonlító archeogenetikai vizsgálata

17.00 - 17.30 Gillich Sándor (lótenyésztő): A vért izzadó mennyei lovak! (Az arany szőrű paripa )

17.30 - 18.00 Dr. Ömer Turan (antropológus Istanbul University): A Nyugat Anatóliai régió csontvázleleteinek taxonómiai vizsgálata (török nyelvű előadás, magyar fordítással és vetítéssel)




 

Kövessen minket a Facebookon is!