Bugac 2016. szeptember 4. 13:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Színház az egész világ

Képgaléria
Színház az egész világ
Hogyan születik meg egy alkotó közösség? Ki és mi kell hozzá? Mitől tud négy évtized után is működni egy közösség? Szeretik a választott kreatív területet? Vagy szeretnek együtt lenni? Esetleg egy karizmatikus és lelkes vezető fogja össze őket? 

Hasonló receptek és egy kósza ötlet nyomán született meg a Bugaci Tanyaszínház is 2010-ben. Egy ember megálmodta. Két másik továbbgondolta. A többi húsz pedig jött. Tagjai között van bolti eladó, programozó, még polgármester is. Volt, aki addig azt sem tudta elképzelni, hogy felmenjen a színpadra. Volt, aki zavarában a két mondatát sem tudta elmondani. Volt, aki azt sem tudta, mi fán terem a rendezés. S mégis, ahogyan elindult a közös munka, a rendszeres próbák, egyszer csak mindannyian egyre jobban élvezték, hogy valaki másnak a bőrébe bújnak, hogy valamit létrehoznak, hogy ott fenn a deszkákon rájuk figyelnek a többiek. 

A Tanyaszínház mindemellett arra is hivatott, hogy olyan kis településekre vigyenek színházat és egyben kultúrát, ahova sosem juthatna el a kőszínházak által. A kistelepülésen élőknek ezen az egy alkalmon kívül nem igazán van része színházi élményben. Többször is hallható volt már, miszerint három ünnep van egy faluban: a Karácsony, a Húsvét és a Tanyaszínház előadása.

A Tanyaszínház a kísérletezésekre is kiváló színteret biztosít, amely elengedhetetlen a színházművészetben. Az élmény, az öröm, az energia mellett tudást is ad. A magyar kultúra megtartásán felül, olyan hagyományt igyekszik megőrizni, ami visszanyúl az egyetemes színháztörténeti korszakok némelyikébe. Ebben, mint jó a rosszban, segítséget adnak a körülmények, amiben működnek, a hiányosságok és egyedi adottságok. 

A Bugaci Tanyaszínház hat évvel ezelőtt alakult, és azóta sikert sikerre halmoz.



 

Kövessen minket a Facebookon is!