Utánozhatatlan a félegyházi kenyér

Utánozhatatlan a félegyházi kenyér

2018. október 31. 07:30

A régi félegyházi pékség helyén gombamód nőttek fel az újabb és újabb csarnokok, aminek köszönhetően egyre több munkást foglalkoztathattak, bővíthették a termékkört és a piacot. Gulyás Istvánnak, a Félegyházi Pékség tulajdonosának, ügyvezető igazgatójának fejlesztő munkáját Bács-Kiskun Megye Gazdaságfejlesztéséért-díjjal ismerték el.

Részletek
KKC győzelem a bajnokságban

KKC győzelem a bajnokságban

2018. október 30. 09:00

Végig vezetve, 90-78-ra nyert a Békési SZSK U23 ellen a Kiskunfélegyházi KC csapata, amivel első sikerét aratta a felnőtt férfi kosárlabda bajnokság NB II. keleti csoportjának 4. fordulójában. A KKC mind támadásban, mind pedig védekezésben ellenfele fölé nőtt és a hajrában sem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Részletek
Politikai ellenfeleknek is lehetnek közös céljaik

Politikai ellenfeleknek is lehetnek közös céljaik

2018. november 4. 16:00

„Gróf Tisza István versus dr. Holló Lajos” címmel tartott előadást a kiskunfélegyházi városi könyvtárban Mayer Lászlóné és Mayer László. Igényesen és kiegyensúlyozott megközelítésben értékelték a város két díszpolgárának munkásságát, akik a dualizmus idején különböző pártokban – egyikük a kormánypártban, a másikuk ellenzékben – képviselte a lehetséges magyar utat. A hallgatóság megtudhatta azt is, hogy bizonyos kérdésekben a szabadelvű konzervatív Tisza liberálisabb volt, mint a függetlenségi párti Holló.

Részletek
Gödörben a Vasutas SK

Gödörben a Vasutas SK

2018. október 28. 19:50

A múlt heti 7-0-ás hazai vereséget követően ezúttal 8-1-re maradt alul Lakiteleken a Kiskunfélegyházi Vasutas SK labdarúgócsapata a megyei II. osztály északi csoportjának soros fordulójában. A félegyházi gárda mindössze két cserével érkezett a találkozóra, amely már az első félidőben eldőlt. 4-0 után Kiss István találata csak a szépítéshez volt elég. A Vasutas újabb nagyarányú vereséget szenvedett ezúttal idegenben, így továbbra is sereghajtó.

Részletek
Nem múlhat el az ősz a Zenebarátok hangversenye nélkül

Nem múlhat el az ősz a Zenebarátok hangversenye nélkül

2018. október 30. 13:00

A város évente visszatérő rendezvénye a Zenebarátok Kórusának őszi hangversenye. Idén október 27-én, a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermébe várták a zeneszerető közönséget. Az előadást dalosaink kezdték Szatmári Imre vezényletével, majd színpadra léptek meghívott vendégeik, a Corvo Blanco Reneszánsz Együttes, Jankovszki Ferenc művészeti vezetésével, valamint a Kecskeméti Nemesszeghy Márta Vegyeskar, akiket dr. Smuta Attila vezényelt.

Részletek
Tollfeldolgozó üzem égett a Csongrádi útban

Tollfeldolgozó üzem égett a Csongrádi útban

2018. október 28. 16:40

Ma délelőtt tűz ütött ki Kiskunfélegyháza és Gátér között egy tollfeldolgozó üzemben, ahol 1500 négyzetméteren nagy mennyiségű toll égett. Az erős szél miatt a tűz veszélyezteti a közelben lévő kis erdőt és száraz tarlót, ezért kiemelt fokozatú riasztás mellett dolgoznak a tűzoltók a helyszínen.

Részletek
Kigyulladt a tollfeldolgozó Félegyháza külterületén

Kigyulladt a tollfeldolgozó Félegyháza külterületén

2018. október 28. 13:15

Toll és raklapok gyulladtak ki egy körülbelül ezer négyzetméter alapterületű csarnoképületben Kiskunfélegyháza külterületén, a 451-es út mellett. A helyszínre a kiskunfélegyházi, a kecskeméti, a kiskunmajsai, a kiskőrösi, a ceglédi, a szolnoki és a kiskunhalasi hivatásos, valamint az orgoványi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik körülhatárolták a tüzet, így az továbbterjedni már nem tud. Az egységek egy gázpalackot kihoztak az épületből.

Részletek
Fél tucat gólt szerzett a KHTK

Fél tucat gólt szerzett a KHTK

2018. október 28. 16:20

Fölényes, 6-2-es győzelmet ért el Hartán és fellépett a második pozícióba a tabellán a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskunfélegyházi HTK. A 12. körben kötelező sikerre készült a félegyházi együttes, Sándor László és Szabó Attila góljaira még érkezett hazai válasz az első félidőben, de a 3-2-es KHTK előny a szünetet követően még tovább nőtt. Szabó Attila mesterhármasig jutott és a hajrában Nagy Viktor, illetve Palásti Sándor is bevette a hartai kaput. A Kiskunfélegyházi HTK kihasználta az Akasztó FC botlását a Kalocsa ellen, így a Kiskőrösi LC mögött immár második a bajnokságban.

Részletek
Egerben is győzött az asztaliteniszcsapat

Egerben is győzött az asztaliteniszcsapat

2018. október 28. 10:30

Negyedik mérkőzését is megnyerte a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola a férfi NB I. keleti csoportjának 2018/19-es szezonjában. Az eddig hibátlan együttes ezúttal az Egri VSI Pálosi AK I. otthonában vendégszerepelt október 27-én. A páros játszmák során megosztoztak a pontokon a felek, ezt követően azonban az egyéni partik félegyházi fölénnyel teltek. Erdélyi Szabolcs és Pengő Gábor 3-3 mérkőzést nyert, míg Korponai Zoltán kétszer, Medvegy Ákos egy alkalommal diadalmaskodott.

Részletek
A hajrában döntött az Astra

A hajrában döntött az Astra

2018. október 28. 08:00

Fordulatos, helyenként izgalmas mérkőzésen 5-2-re nyert hazai pályán az Astra Kiskunfélegyházi Bulls, így itthon tartotta a három pontot a Gyulai Amazonok ellen a női futsal NB I. 5. fordulójában. Mindkét csapat bátor támadójátékot vállalt fel, ami sok helyzetet eredményezett. A Gyulai Amazonok a vezetést is megszerezték, de a második félidőben fordított az Astra és végül biztosan nyert.

Részletek