Véget ért egy fejezet?

Véget ért egy fejezet?

2018. július 19. 10:00

Idén is a tőserdei Kontyvirág Erdei Iskola adott otthont a Dulity Tibor Alkotótábornak július 7-e és 15-e között. A képzőművészek egész héten, szép környezetben alkothattak, és számos alkotást hoztak létre, amelyeket a záró rendezvényen szakmai megbeszélés keretében értékeltek is. A 26. alkotótábor kicsit szomorúan ért véget, hiszen Dr. Benkő Éva táborszervező bejelentette, hogy szervezési és egyéb nehézségek miatt ez, a 26. képzőművészeti tábor volt az utolsó. Szerencsére a táborzárás után néhány nappal Sáska Tibor, a tábor művészeti vezetője már úgy nyilatkozott, hogy az összeszokott képzőművész közösség már gondolkodik azon, hogy a jövőben miként tudják folytatni a közös munkát.

Részletek
Ami a szíveden…

Ami a szíveden…

2018. július 20. 07:30

Milyen jó lenne, ha nekünk felnőtteknek is megadatna, hogy ami a szívünket nyomja, az a szánkon is elhangozhatna. Ez sajnos, a mai „minden tökéletes és mesterkélt” világunkban nem lehetséges. Mindenki fél a kimondott gondolatai miatt esetlegesen elszenvedhető retorziókról, félünk a véleményünk kinyilvánításától, mert mi akkor, ha nem egyezik az a nép kliséivel, véleményével…

Részletek
Növényvédelmi permetezés

Növényvédelmi permetezés

2018. augusztus 5. 17:30

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy augusztus 6-án, hétfőn - az időjárás és a rajzás figyelembevételével - elvégzik a platán, vadgesztenye és hársfák növényvédelmi permetezését. Rossz idő esetén augusztus 7-én vagy 8-án végzik el a munkát.

Részletek
Nyáron sem pihennek a mesedoktorok

Nyáron sem pihennek a mesedoktorok

2018. július 21. 13:00

A technika rohamos fejlődése a gyermeknevelést is leegyszerűsíti, hiszen nincs szükség esti mesére, csupán egy okostelefonra, hogy akár órákra elfoglalják magukat a kicsik. Vagy mégsem ilyen egyszerű? Természetesen nem, hiszen annak ellenére, hogy Magyarországon a három évnél fiatalabb gyermekek már 42 százaléka rendszeresen használ valamilyen okoseszközt, a mesék terén mégsem hagyhatjuk el a személyes felolvasás nyújtotta közös élményt. Különösen fontos ez akkor, ha gyógyulásukat akarjuk segíteni, ezért a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében szeptember végéig mintegy 2800 meseóra áll a mesedoktorok rendelkezésére, hogy varázslatos történetükkel hozzájáruljanak a kicsik felépüléséhez.

Részletek
Felrobbannak a dinnyék a földeken

Felrobbannak a dinnyék a földeken

2018. július 19. 13:00

A földeken maradhat a termés egy jó része és sorban robbannak ott fel a gyümölcsök, mert nincs, aki leszedje azokat. A dinnyetermelők kétségbeesettek, mert elméletileg hiába lenne jó a szezon, ha komoly problémáik vannak a gyümölcs betakarításával. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szerint vadászni kell a munkásokat.

Részletek
Nyári szünet a művelődési központban

Nyári szünet a művelődési központban

2018. július 19. 07:30

A Móra Ferenc Művelődési Központ és a Korona Kávézó értesíti vendégeit, látogatóit, hogy július 23-án, hétfőtől július 29-én, vasárnapig zárva tart. A művelődési központ augusztus 20-áig szombatonként ugyancsak zárva lesz.

Részletek
A közösségek ereje

A közösségek ereje

2018. július 18. 08:30

A meglévő és új közösségek fejlesztése, a helyi identitás erősítése térségünkben is kiemelt feladat, hiszen a társas kapcsolatok fenntartása, a barátságok megőrzése, a közösséghez tartozás élménye nem csak egyéni, de össztársadalmi szinten is számos pozitív lehetőséget rejt magában. Bács-Kiskun megye 77 települése most erre a célra, a helyi közösségek megerősítésére nyert el több mint 870 millió forint támogatást a TOP keretében.

Részletek