„Kész a leltár”

„Kész a leltár”

2018. június 12. 16:00

Június 7-én este második állomásához érkezett a Hattyúkerti zenés esték programsorozata. A rendezvényen a Móra Ferenc Gimnázium magyar szakos tanára, Fekete Zoltán és barátai, valamint meghívott tanítványai léptek fel. „Kész a leltár” című műsorukban magyar költők, mint például Wass Albert, József Attila, Ady Endre és Pilinszky János megzenesített verseit adták elő. Különleges volt ez a nap, hiszen néhány szám erejéig Fekete Zoltán családja is színpadra lépett. A következő Hattyúkerti zenés est június 12-én, csütörtökön 18 órakor lesz, ahol a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenei pályára készülő végzős növendékeinek koncertje hallható.

Részletek
Miniszteri elismerésben részesült a mezgés szakoktató

Miniszteri elismerésben részesült a mezgés szakoktató

2018. június 12. 13:00

Dr. Nagy István földművelésügyi miniszter kitüntető oklevéllel ismerte el Nagy Melinda, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium élelmiszeripari mérnök tanárának, az élelmiszeripari munkaközösség vezetőjének munkásságát a három évtizede a pék-cukrász, húsipari termékgyártó és élelmiszeripari technikus képzésekben végzett kiváló szakoktatói, munkaközösség vezetői tevékenységéért, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából. A minisztériumi ünnepségen a mezgés diákok adták az ünnepi műsort. Vörösváczki Viven Demjén Ferenc Honfoglalás című dalát énekelte, Radics Péter pedig Füle Lajos Pedagógus című versét szavalta, Kókai Rezső Kis verbunkos hegedűjátékát Buri Gergely játszotta el, Gál Viktor és Őri Márton huszárverbunkot táncoltak. A műsor megnyitásakor a Himnuszt a fellépők mellett Andrikó Anna, Fehér Renáta és Varga Judit énekelte.

Részletek
Utolsó pillanatban érkező csapadék

Utolsó pillanatban érkező csapadék

2018. június 12. 10:00

A június második hetében jelentkező eső – megmentve a tavaszi vetésű napraforgót és kukoricát a teljes kiszáradástól –, az utolsó pillanatban érkezett meg. A hosszú ideje tartó szárazságot megsínylett növények már tűréshatáruk végén álltak, a kalászosok talpon égtek meg, most viszont a kényszerérett kalászosok előrehozott aratását akadályozhatja a csapadék.

Részletek
Hangok a szomszédból

Hangok a szomszédból

2018. június 21. 17:30

Ingyenes zenés est lesz június 22-én, pénteken 20 órától a Móra Ferenc Művelődési Központ kertjében. Közreműködik Doroghy Zsuzsanna, dr. Horváth-Rekedt Gréta, Fliszár Dóra, Jankovszki Réka, Kapus Diána, Kovács-Csonka Szilvia, Majoros-Tóth Judit, Nagyné Nagyapáti Anita, Ónodi András Máté és Szőke Zsanett. A belépés díjtalan.

Részletek
Hatgólos mérkőzéssel zárták a szezont

Hatgólos mérkőzéssel zárták a szezont

2018. június 10. 09:00

Fordulatos találkozón 3-3-as döntetlennel fejezte be az idényt Lakiteleken a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában. Az utolsó körtől függetlenül már korábban eldőlt, hogy a félegyházi együttes negyedik helyen végzett a szezon végén. A tét nélküli mérkőzésen Cseh István és Koncz Miklós góljaival a második félidő elején már 3-0-ra is vezetett a KHTK II., innen egyenlített a hazai Lakiteleki TE. Az utolsó perceket Koncz Miklós kiállítását követően 10 emberrel fejezte be a félegyházi csapat. A bajnokságot szoros csatában a Duna Aszfalt TVSE II. nyerte, egy ponttal megelőzve a Kerekegyházi SE-t.

Részletek
KEF-es kirándulás egy GYIÖK- ös szemszögéből

KEF-es kirándulás egy GYIÖK- ös szemszögéből

2018. június 11. 10:00

Június 4-én indultunk Kiskunfélegyházáról a Gyermek és- Ifjúsági Önkormányzat valamint a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjaival Székesfehérvárra. 10 órára érkeztünk meg Székesfehérvárra az Egészség Dokk Drogambulancia és Nappali Intézményhez. Bevonultunk az épületbe egy csoportkép elkészítése után és egy teremben foglaltunk helyet.

Részletek