Az alkotás örömének megszerettetése a fő cél

Az alkotás örömének megszerettetése a fő cél

2018. június 14. 12:00

A Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművészet szakos növendékeinek nyílt tanévzáró tárlata június 7-én, a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. Az igazán látványos, sokszínű alkotásokat Jankovszki Zoltán intézményvezető és Maróti Antalné ajánlotta a látogatók figyelmébe. Megköszönték a gyerekek szorgalmát és kitartását, és megdicsérték őket azért, mert a nagyközönségnek is élményt nyújtó alkotásokkal álltak elő. Elmondták, hogy a művészeti iskola célja, hogy a gyerekek minél több technikával és anyaggal ismerkedjenek meg, amelyekből művészeti alkotásokat lehet kikerekíteni. De a legfőbb cél, az alkotás örömének megszerettetése.

Részletek
Mélyrézfúvósok csatája

Mélyrézfúvósok csatája

2018. június 14. 09:00

12. alkalommal adott helyet Kiskunfélegyháza városa az Országos Mélyrézfúvós Verseny döntőjének június 8-a és 10-e között. Már 7-én, csütörtökön megérkeztek a mezőny előfutárai, hiszen volt olyan versenyző, aki több száz kilométert utazott, hogy megmutathassa tudását a szakmai zsűrinek.

Részletek
Több rendőrt szeretne a képviselő-testület

Több rendőrt szeretne a képviselő-testület

2018. június 15. 07:30

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete május 30-ai ülésén elfogadta a félegyházi rendőrség és tűzoltóság 2017. évi munkájáról szóló beszámolókat. A rendőrség munkájához kötődő határozatot Bense Zoltánnak, a városüzemeltetési bizottság elnökének kiegészítésével fogadták el, amelyet így fogalmazott meg: A képviselő-testület szorgalmazza a rendőrkapitányság létszámának a 2007-es szintre történő visszaállítását, figyelemmel a városban megvalósult állami és magánjellegű munkahelyteremtő beruházásokra és az ahhoz kapcsolódó lakosságszám növekedésre, valamint a város közlekedési, ipari és kistérségi központ jellegére. A képviselő-testület javaslatot tesz, hogy állítsák vissza a rendőrség portaszolgálatát – rendőri státusz biztosításával – a munkaidőn kívüli időszakban is.

Részletek
Sportolókat, sportvezetőket köszöntöttek

Sportolókat, sportvezetőket köszöntöttek

2018. június 13. 08:00

A 2017/18-as versenyidőszak, illetve a csapatbajnokságok végeztével ünnepélyes keretek között köszöntötték a szezon során érmet szerző sportolókat, diákokat, csapatvezetőket, edzőket a városháza dísztermében. Sikeres idényt tudhatnak maguk mögött a városi egyesületek, amelyek helyi, regionális, országos és nemzetközi egyéni- illetve csapatversenyeken elért sikerekkel öregbítették Félegyháza hírnevét. Több száz sportoló gyűlt össze a díszteremben június 11-én, az önkormányzat részéről Balla László alpolgármester ismertette az egyéni – és csapateredményeket. Meghívott vendégként Lőrincz Krisztina félegyházi születésű paralimpikon is részt vett az eseményen.

Részletek
Családi nap a Váradi tanyán

Családi nap a Váradi tanyán

2018. június 14. 10:00

Május 27-én immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Kiskunfélegyháza területének nevelőszülői hálózata Családi Napját Jászszentlászlón, a Váradi tanyán 14 nevelőcsalád, valamint 60 gyermek számára. A vendéglátók, Váradi Márk, és édesanyja Váradi Andrásné Katika, ő maguk is nevelőszülők. A két család összesen 14 gyermeknek nyújt biztonságos, szerető otthont.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2018. június 13. 10:00

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.

Részletek
Szívesen látott vendégek fotósaink Lengyelországban

Szívesen látott vendégek fotósaink Lengyelországban

2018. június 13. 09:30

A fényképezés az egyetlen "nyelv", amelyet a világ minden szegletében értünk és összeköt nemzeteket és kultúrákat. Ez a kiállítás példa erre - mondta a lengyelországi Ostrowiec Świętokrzyski-ben megnyílt tárlat megnyitóján Zbigniew Głuszczak. A "Háromszor Magyarország" címet viselő kiállításon a kiskunfélegyházi Wesel Hugó Fotókör, a Szentesi Fotókör, és a lengyelországi Łódź Fotográfiai Társaság alkotóinak munkáit mutatták be. A fotókiállítás része volt egy rendezvénynek, ahol ünnepélyes keretek között avattak fel egy nagyméretű domborművet, megköszönve a város lakosainak a magyarországi 1956-os forradalomban nyújtott önzetlen szolidaritásukat.

Részletek