Cicát keres a bécsi gazdi

Cicát keres a bécsi gazdi

2018. június 9. 14:00

Kiszökött egy bécsi rendszámú autóból egy fekete, kasztrált cica május 13-án, vasárnap 19 óra körül Kiskunfélegyházán, a Kazinczy és a Mónus Illés utca sarkán. Ha a cica nyomára bukkannának a gazdi kéri, hogy az e-mail címén értesítsék: [email protected].

Részletek
55 év után ismét találkoztak a  „véndiákok”

55 év után ismét találkoztak a „véndiákok”

2018. június 13. 07:30

A Petőfi Sándor Gimnázium 1963-ban végzett IV. a osztályos diákjai találkoztak június 9-én az alma máterben. Az öregdiákok 55 év elteltével is szeretettel és öleléssel fogadták egymást, a tanteremben pedig idézték a múltat, megemlékeztek kedves osztályfőnökükről, Illésy István tanár úrról. A találkozó főszervezője, Selb László büszkén mesélte, hogy osztályuk tanulóinak zöme egyetemen, főiskolán tanult tovább, és mindenki megállta helyét az életben. Osztályukból került ki többek között dr. Tóth József, aki volt a MINERÁLIMPEX vezérigazgatója, a Mol igazgatóságának tagja, és jelenleg is Szingapúr tiszteletbeli konzulja. Jeles osztálytársként tartják számon dr. Bíbok György atomfizikust, aki a karlsruhei atomfizikai kutatóintézetben dolgozott évtizedeket, és dr. Bíró Balázs szülész-nőgyógyászt is, a megyei kórház főorvosát.

Részletek
30 éve a félegyházi közművelődés szolgálatában

30 éve a félegyházi közművelődés szolgálatában

2018. június 14. 13:00

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelve tartotta ünnepi közgyűlését a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A város közművelődési életében kiemelt szerepet vállaló közösség tagjait Csányi József polgármester és Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte, méltatva a tagok és a vezetőség önzetlen, sokoldalú munkáját.

Részletek
Módosul Bács-Kiskun területrendezési terve

Módosul Bács-Kiskun területrendezési terve

2018. június 9. 16:00

A területrendezés és területfejlesztés egymással szorosan összefüggő és egymásra épülő tevékenység. Az ország és egyes térségeinek, így megyéinek is távlati, összehangolt társadalmi, gazdasági, környezeti fejlődését szolgálja. A területrendezés a távlati térszerkezeti, területfelhasználási rendet és a területek folyamatos használatának szabályozását határozza meg. Mindez csak tudatos, összehangolt tervezési rendszerrel biztosítható, melynek két szintje van, a területi tervezés és a településtervezés. Az elkövetkezendő hónapokban a megyei területrendezési terv módosítása zajlik.

Részletek
Jövőre indul az új aszálymonitoring rendszer

Jövőre indul az új aszálymonitoring rendszer

2018. június 16. 10:00

Vízhiány-előrejelző rendszert hozott létre az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Az ingyenes aszálymonitoring rendszer várhatóan 2019 tavaszán léphet működésbe, de az élesítés előtt a következő hónapokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai és a KITE Zrt. szakemberei is tesztelik.

Részletek
Alacsonyabb gabonatermés várható idén

Alacsonyabb gabonatermés várható idén

2018. június 11. 16:00

Néhány százalékkal alacsonyabb lehet a globális búzatermés idén mint tavaly, de a hatalmas átmenőkészletek miatt jelentős drágulás nem várható. A magyar termelők számára biztató, hogy Oroszország idei exportja csökken és Romániában, valamint Bulgáriában is kevesebb lesz a termés - közölte a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára csütörtökön Hódmezővásárhely-Batidán.

Részletek
Ismét az ország legsikeresebb iskolája atlétika sportágban

Ismét az ország legsikeresebb iskolája atlétika sportágban

2018. június 8. 18:00

Május 28-án kezdődtek a 2017/2018. tanévi Atlétika Diákolimpia országos döntői, amelyet idén a győri Olimpiai Sport Parkban rendeztek meg négy korcsoportban. A döntőn valamennyi megye, a budapesti és a meghívott csapatok versengtek az egyéni és csapatelsőségekért. A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola és a Platán Utcai Tagintézményének tanulói kiváló sikereket értek el, hiszen ismét az ország legsikeresebb iskolája lett atlétikából.

Részletek
Körkérdés: Mivel tölti a nyarat?

Körkérdés: Mivel tölti a nyarat?

2018. június 14. 16:00

Van aki kertészkedéssel, más szünidei diákmunkával tölti a nyári hónapokat. Kikapcsolódásra, nyaralásra mindenki próbál időt szakítani, a vakáció, a jó idő a családi, baráti programokhoz is remek alkalmat kínál.

Részletek
Magabiztossá váltak a vízben az ovisok

Magabiztossá váltak a vízben az ovisok

2018. június 9. 10:00

Februárban kezdődött el a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub úszó szakosztályának kezdeményezésére az óvodások úszásoktatása a Félegyházi Termál és Parkfürdőben. A tanfolyam zárásakor, június 7-én a gyerekek és oktatóik, Bács Ferenc és Szabó László a szülőknek is bemutatták, hogy az apróságok megbarátkoztak a vízzel, magabiztossá váltak a medencében. A záró rendezvényen tíz óvodás vehetett át oklevelet és ajándékutalványt, bizonyítva azt, hogy az úszásnemek alapmozdulatait elsajátították. A tanfolyamot az önkormányzat azzal támogatta, hogy rendszeres időpontot biztosított a foglalkozásoknak, és anyagilag is hozzájárult a költségekhez. Tették ezt annak reményében, hogy ezek a tanfolyamok hozzájárulnak a félegyházi úszósport utánpótlás-neveléséhez.

Részletek