Hazai pályán az U9-es kézisek

Hazai pályán az U9-es kézisek

2018. május 12. 15:00

A Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok adott otthont május 12-én az U9-es kisiskolás fiú kézilabda bajnokság Badó László régiójának soros, egyben záró fordulójának. A házigazda Kiskunfélegyházi HTK utánpótláscsapata mellett a Mizse KC, a Fekete István SE Lajosmizse, valamint KIKI SKFT, illetve a Judória Sport KFT, a Kecel FC és a Gézengúz UKC I.-II. lépett parkettre. A KHTK fiú csapata nagy lelkesedéssel játszott, azonban az első mérkőzést 10-24-re elveszítette a nagyobb játékerőt képviselő KIKI SKFT ellen. A tornát végül győzelemmel zárta a félegyházi együttes, Kis Barbara tanítványai 12-9-re megverték a Mizse KC-t. A kisiskolás bajnokságban tabellát nem vezetnek, elsősorban a játék alapjaival ismerkednek meg a gyermekek.

Részletek
Nem állt le a zöldjárat

Nem állt le a zöldjárat

2018. május 12. 13:30

A Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. felhívja a lakosság figyelmét, hogy a május 7-11-éig ütemezett járatok továbbra is gyűjtik a zöldhulladékot a városban. Ahol eddig nem lett begyűjtve a lombhulladék, a 14-étől 18-áig tartó héten számíthatnak az elszállításra. Az intézmények zöldhulladék elszállításával kapcsolatban is várják a megrendeléseket. Megértésüket és türelmüket köszönik.

Részletek
Kiskunfélegyháza a házigazdája a X. Kollégiumi Olimpiának

Kiskunfélegyháza a házigazdája a X. Kollégiumi Olimpiának

2018. május 11. 19:00

Az Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai program megrendezését idén már tizedik alkalommal vállalta fel a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth kollégiuma. A Kolimpia résztvevői május 11-én, a város főutcáján vonultak végig a Kossuth iskolától a Béke térig. Az ünnepélyes megnyitót a diákok egy flashmob bemutatásával tették hangulatossá.

Részletek
Tenni kell a százalékokért

Tenni kell a százalékokért

2018. május 12. 11:30

Az egyházaknak és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról május 22-éig lehet rendelkezni. A felajánlott összeget minden esetben csak olyan intézmény vagy szervezet kaphatja, amelyik előzetesen regisztrált a NAV-nál. A NAV honlapján és a webes kitöltő felületen is megtalálható valamennyi támogatható civil szervezet, illetve bevett egyház és a kiemelt költségvetési előirányzat.

Részletek
A májusi eső túlélést jelentene

A májusi eső túlélést jelentene

2018. május 12. 07:30

Míg egy hónappal ezelőtt a belvíz és a csapadék miatt aggódtak a mezőgazdasági termelők, most a szárazság jelenti a legnagyobb gondot térségünkben. A fagyban megtizedelt gyümölcstermést is tovább csökkenti az aszály, s ha nem lesz hamarosan jelentősebb csapadék, akkor terméskiesés várható minden területen.

Részletek
Lángvörös pipacsmezők

Lángvörös pipacsmezők

2018. május 12. 09:30

Egész táblányi pipacsmezők borítják lángvörös takaróval a határt. Ez a végtelenül egyszerű, de látványos egynyári virág túlélve a vegyszeres gyomirtásokat májustól októberig szántóföldeken, vetések szélén, parlagon hagyott földeken virágzik piros foltokkal festve meg a tájat.

Részletek
Éremeső a megyei Atlétikai Pályabajnokságban

Éremeső a megyei Atlétikai Pályabajnokságban

2018. május 13. 09:30

Ragyogó napsütésben rendezték meg az idei megyei Atlétikai Pályabajnokságot a kecskeméti Széktói stadionban május 8-án és 9-én. A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola atlétái nagyszerűen szerepeltek a megyei döntőben.

Részletek