Kiegyenlítetté vált a bajnoki döntő

Kiegyenlítetté vált a bajnoki döntő

2018. május 14. 10:00

Nem sikerült kettőre növelnie előnyét az Astra-4IG Kiskunfélegyházi Bullsnak a női futsal NB I. bajnoki döntőjében, a három győzelemig tartó párharc második mérkőzését 4-2-re a Hajdúböszörményi TE nyerte. A hajdúböszörményi együttes már az első percben előnybe került, az Astra szinte végig az eredmény után futott. Hátrányban több pontatlanság jellemezte a csapatot, az ellenfél kihasználta az Astra játékbeli hibáit, fontos győzelmet aratott. A bajnoki döntő 1-1-es állásról folytatódik, a harmadik mérkőzést május 19-én a Hajdúböszörmény otthonában rendezik meg.

Részletek
Harmadik helyen a KHTK

Harmadik helyen a KHTK

2018. május 14. 09:00

Magabiztosan, 4-0-ra nyert Kunszálláson, így három fordulóval a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság vége előtt a harmadik pozícióba lépett előre a Kiskunfélegyházi HTK. A félegyházi együttes kihasználta a Kecel FC kecskeméti vereségét, a sereghajtó Kunszállás SE ellen Marsai Levente góljával szerzett vezetést, majd néhány perccel később Vojtovics Ákos találatával kettőre növelte a különbséget. A második félidőben Koncz Zsolt játékos-edző, valamint a KHTK fiatal játékosa, Lőrincz Bence is csereként lépett pályára, mindketten gólt szereztek a mérkőzés hajrájában.

Részletek
II. Szentes Kupa

II. Szentes Kupa

2018. május 13. 16:30

Május elején rendezték meg Szentesen a második Szentes Kupát a tornászoknak. A félegyházi lányok I., II. és III. korcsoportban is indultak - mondta el lapunknak Juhász Tamás edző. Szoros mezőnyben az alábbi eredmények születtek:

Részletek
Báloztak a birkózók

Báloztak a birkózók

2018. május 16. 13:30

Jótékonysági bált rendezett a Kiskunfélegyházi Birkózó SE a Constantinum intézmény tornacsarnokában. Már hagyomány, hogy a rendezvényen nemcsak a szülők, barátok, hanem a gyermekek is részt vesznek, és együtt töltik el az estét a hozzátartozóikkal. Mivel az elmúlt időszak rendkívüli sikereket hozott a versenyzőknek, ezért a legeredményesebbeket az egyesület vezetése megjutalmazta. Az eltelt egy év alatt tizenhat versenyző jutott a különböző országos bajnokságokon az első hat közé. Az öt magyar bajnoki címet négy sportoló szerezte, mivel Czakó Zoltán duplázott, ugyanis kötött és szabadfogásban is a legjobb tudott lenni. Kiemelkedően eredményes volt Szabó Szonja azáltal, hogy a bajnoki cím elnyerésével ő képviselheti hazánkat a Serdülő Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként. A bál bevételét az egyesület a fiatal sportolók versenyzésének támogatására fordítja. A jutalmak átadása után szólt a zene, pörgött a mulatság.

Részletek
Növelte előnyét az élen a Vasutas

Növelte előnyét az élen a Vasutas

2018. május 13. 10:30

4-1-re győzött Kerekegyházán és a Ladánybenei LC botlása miatt ötpontos előnyre tett szert a bajnokság élén a Kiskunfélegyházi Vasutas SK. A félegyházi együttes visszavágott a Sunplast-Kerekegyházi SE II. csapatának az őszi 4-3-as vereségért, zsinórban a tizedik győzelmét aratta. A gólok sorát Makai Zoltán nyitotta, aki a 17. percben és a 89. minutumban is betalált. Mellette Kiss István és Seres János zörgette meg a hálót, a kerekegyházi gárdából Ludányi Mihály vette be a félegyházi kaput. A bajnokságból már csak három forduló van hátra, a második Ladánybenei LC az Orgovány NKSE-től elszenvedett vereséggel leszakadt az első helyezett félegyházi csapattól.

Részletek
Győzelemmel ünnepelték az ezüstérmet - videóval

Győzelemmel ünnepelték az ezüstérmet - videóval

2018. május 13. 12:00

A biztos második hely tudatában hazai pályán fejezte be a 2017/18-as szezont a P&P Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapata, amely a záró körben 32-27-re megverte a Békéscsabai BDSK-t az NB II dél-keleti csoportjában. Az idény végeztével Savanya Zsolt, Ignácz Vilmos, Prezenczki István, illetve Varga Dániel is elbúcsúzott a csapattól. A rutinos játékosok visszavonulásával új korszak kezdődik, remélhetőleg hasonló sikerekkel.

Részletek
Fölényesen nyert a KHTK II.

Fölényesen nyert a KHTK II.

2018. május 13. 09:00

Az őszi 0-0-át követően 5-1-re legyőzte hazai pályán a Kecskeméti LC KTE SI csapatát a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 27. fordulójában. A félegyházi együttes jó formának örvend, amit e találkozón is bizonyított. Egy védelmi hibát követően Szabó Tamás szerezte meg a vezetést, majd még az első játékrészben Valkovics Gábor duplázni tudott, a vendégek részéről Szűcs Dominik szépített. 3-1-et követően is lendületben maradt a KHTK II., Cseh István a 66. percben, majd a 90. minutumban is betalált, amivel fölényessé tette a győzelmet. Négy körrel a bajnokság vége előtt a KHTK II. továbbra is harcban áll a dobogós pozíciókért.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2018. május 12. 16:30

A Kiskunfélegyházán és környékén 2018. 17. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Hódmezővásárhelyi diákok nyerték a jubileumi Kolimpiát

Hódmezővásárhelyi diákok nyerték a jubileumi Kolimpiát

2018. május 13. 18:10

Jó hangulatban zárult a X. Kollégiumi Olimpia, amit az Arany János Kollégiumi – Szakközépiskolai Program keretében hagyományosan minden évben a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Kollégiuma rendez meg. Az idei háromnapos sportversenyre az ország 14 intézményéből érkeztek diákok. A tanulók streetball, íjászat, zenés gimnasztika, asztalitenisz, futsal, kolimpikonok viadala és ÚFRatlon (úszás, futás, rollerezés) sportágakban mérték össze ügyességüket, tudásukat. A X. Kolimpiát a Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégiumának csapata nyerte.

Részletek
Szivárvány és szeretet ölelte az idősek otthonának lakóit

Szivárvány és szeretet ölelte az idősek otthonának lakóit

2018. május 17. 13:00

Az Idősekért, Fogyatékosokért és Rászorultakért Alapítvány hat évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Csanyi úti Idősek Otthonában majálist szervezzenek az ellátottaknak, családtagjaiknak és vendégeiknek. Kiderült, hogy remek kezdeményezés volt, hiszen az otthon lakói a majálison nemcsak gyermekeikkel, unokáikkal, hanem sok-sok ismerősükkel is találkozhattak, beszélgethettek, és igazi kitekintést nyerhettek a körülöttük lévő világra.

Részletek