Kipontozták a gyulaiakat az U16-os kosarasok

Kipontozták a gyulaiakat az U16-os kosarasok

2017. december 11. 08:30

Könnyed győzelmet szerzett hazai pályán Félegyházi Térségi Sportiskola U16-os fiú kadett kosárcsapata a Gyulai SI ellen december 4-én, a regionális bajnokság 6. fordulójában. Simon Zoltán edző jól forgatván az együttest mindenkinek egyenlő játékidőt adott a bizonyításra. A fiúk éltek a lehetőséggel, magabiztosan, 142-48-ra nyertek. A félegyháziak a következő napokban további két találkozót játszanak, előbb az eddigi egyetlen legyőzőjüket, a Vásárhelyi KS "B" csapatát fogadják december 11-én, hétfőn 18 órától a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban, majd pedig december 17-én, vasárnap 10 órakor Szentesen lépnek pályára.

Részletek
Egerben nyertek az asztaliteniszezők

Egerben nyertek az asztaliteniszezők

2017. december 10. 18:25

Kötelező győzelemre készültek a sereghajtó EVSI Pálosi AK I. otthonában a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosai december 9-én, a férfi NB I. keleti csoportjának 9. fordulójában. A bajnokság dobogós helyén álló félegyháziak helyzetét megkönnyítette, hogy a hazai csapat négy helyett csupán három játékossal állt asztalhoz. A páros mérkőzést ennek ellenére az egriek nyerték, de ezt követően a félegyházi együttesből csak dr. Francia Balázs veszített pontot, az egyéni játékokat Pengő Gábor, Korponai Zoltán és Erdélyi Szabolcs is sikerrel abszolválta. 14-4-es győzelmükkel a félegyháziak megőrizték dobogós pozíciójukat a mezőberényi egyesület mögött.

Részletek
Hátrányból fordítottak a félegyházi futsalosok

Hátrányból fordítottak a félegyházi futsalosok

2017. december 11. 10:30

Egygólos hátrányból felállva kiütéses, 8-1-es győzelmet aratott az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls U15-ös leány futsalcsapata az első osztályú bajnokság 12. fordulójában. A jó formában lévő félegyházi lányok megszenvedtek a sikerért, a vendégek korai góljára sokáig nem érkezett hazai válasz. Az első félidő hajrájában végül megtört a jég, néhány perc leforgása alatt Czinege Eszter mesterhármast szerzett, így a szünetben 3-1-re már az Astra vezetett. A fordulás után felszabadulttá vált a félegyháziak játéka, a Siber testvérek mellett Czinege Enikő, valamint Vidéki Orsolya is bevette a szekszárdi kaput. 8-1-es győzelmével az Astra továbbra is harcban áll a bajnoki címért.

Részletek
Győzelemmel zárták az évet

Győzelemmel zárták az évet

2017. december 11. 12:30

Fordulatos mérkőzésen 29-25-re nyert a Félegyházi Kézilabda SC megyei férfi felnőtt csapata a bajnokság 12. fordulójában december 10-én a Constantinum Sportcentrumban. A 2017-es esztendő utolsó tétmérkőzésén a félegyháziak az ugyancsak alsóházi D-V SE Csávolyt látták vendégül. A találkozó első félidejében még a vendégek vezettek 13-11-re, de a második játékrészben megfordították az eredményt a félegyháziak, így győzelemmel búcsúztak az évtől. A Félegyházi Kézilabda SC megyei felnőtt női csapata ugyancsak idei utolsó bajnokiját játszotta, de nem tudta megszorítani a bajnokság élmezőnyébe tartozó kalocsaiakat.

Részletek
Így ünnepel a Holló László Képzőművész Kör

Így ünnepel a Holló László Képzőművész Kör

2017. december 12. 11:30

Lantos Szabolcsot, mint a Miénk itt a tér rendezvény megálmodóját és egyik főszervezőjét, a Holló László Képzőművész Kör tagját, s egyáltalán: mint tevékeny és kreatív félegyházi jelenséget sokan ismerik a városban. Igazi nyughatatlan személyiség, akivel ezt az interjút is munka közben készítettük. Míg a város karácsonyi betlehemének és labirintusának a felépítésében közreműködött, adventi készülődésről, ünnepi hagyományokról kérdeztük.

Részletek
A Szent István Templomban tartott adventi hangversenyt a Zenebarátok Kórusa

A Szent István Templomban tartott adventi hangversenyt a Zenebarátok Kórusa

2017. december 10. 18:50

A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa december 10-én tartotta meg hagyományos adventi hangversenyét a Szent István Templomban. A hangverseny egyúttal Szatmári Imre szerzői estje is volt. A dalosokkal a karácsonyi ünnepi darabok előadásában együttműködött az Alapfokú Művészeti Iskola vonószenekara Szőke Endre vezetésével, valamint Földi Jácint, Magony Dezső és Magyari András rézfúvós triója. Zongorán közreműködött Bolla Julianna, vezényelt Szatmári Imre.

Részletek
Mikulásfutás, a hagyomány jegyében

Mikulásfutás, a hagyomány jegyében

2017. december 10. 16:10

Hagyományosan a Constantinum intézmény szervezte meg az idei Mikulásfutást, amelyre minden évben készülnek a város diákjai. A sportos nebulók ezúttal is százával érkeztek a télkezdeti eseményre. Kisebbek és nagyobbak egyaránt igyekeztek minél gyorsabban legyőzni a kijelölt távot, hogy befutva a célba, átvegyék a Mikulás szaloncukrát. A legjobbak teljesítményét természetesen most is éremmel jutalmazták.

Részletek
Maradandó érték

Maradandó érték

2017. december 12. 07:30

“Az ékszer örök! Készülhet ezüstből, aranyból, platinából. Foglalhatjuk brilliánssal színes drágakövekkel, gyönggyel, szintetikus kövekkel. Megjeleníthetjük lánc, karlánc, függő, vagy gyűrű formájában. Minden darabja ékesség! Az ékszer törékeny, vigyáznunk kell rá! Örökölhető, mert maradandó, maradandó, mert érték! Ajánlom szeretettel." Varga Edit, az Onix Ékszerház Kft. ügyvezetője.

Részletek
Bemutatták a Szecesszió az Alföldön című kiadványt

Bemutatták a Szecesszió az Alföldön című kiadványt

2017. december 11. 14:30

A kötet a 2015-ben Kiskunfélegyházán megrendezett Városépítő polgármesterek és az „alföldi szecesszió” című tudományos tanácskozáson elhangzott előadások továbbírt, szerkesztett változatait tartalmazza. A gazdagon illusztrált, gazdag névjegyzékkel kiegészített könyvet átlapozva kiderül, hogy az Alföld újfajta értelmezést kaphat. Európának ez az egyetlen agrárvárosi régiója, amely szecessziós építészetével emelkedik ki. A kötet fontosságáról, részleteiről Havas Gyöngyvér művészettörténész és Sulyok Miklós, a Budapest Galéria művészettörténésze szólt a megjelentekhez.

Részletek