Gólzáporos félegyházi futsal győzelem

Gólzáporos félegyházi futsal győzelem

2017. december 4. 10:00

Az októberi 9-3-as hazai győzelmet követően idegenben is megverte a Gyulai Amazonokat az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a leány futsal U15-ös első osztályú bajnokság 11. fordulójában december 3-án. A félegyházi játékosokkal felálló Astra egy tucat gólt rámolt be a gyulaiak kapujába, magabiztosan játszva 12-7-re nyert. Az újabb sikernek köszönhetően akár az első hely is elérhető közelségbe került a félegyházi együttes számára, a bajnoki címért a miskolciakkal, valamint a tolnaiakkal kell megküzdeniük a lányoknak.

Részletek
Idegenben nyert a futsalcsapat

Idegenben nyert a futsalcsapat

2017. december 3. 20:30

Négy nyeretlen mérkőzést követően 5-3-ra győzött a Gyulai Amazonok ellen Békéscsabán az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a női futsal NB I. 11. fordulójában. Esélyeshez méltóan már a 2. percben betaláltak az Astrás lányok, Krascsenics Csilla gólját ugyan még kiegyenlítették a gyulaiak, de ezt követően az Astra végig vezetett, nem engedve ki kezéből a győzelmet. Az együttesben a 19 éves Krascsenics testvérpár, Csilla és Petra egyaránt duplázott, mellettük Dikanová Dominika vette be a hazai kaput. Győzelmével az Astra megőrizte negyedik pozícióját a bajnokságban és vesztett pontok tekintetében jobban áll a két találkozóval többet játszó harmadik helyezett Tolnánál.

Részletek
Kunszállásra került a Mikulás Kupa

Kunszállásra került a Mikulás Kupa

2017. december 3. 19:45

Színvonalas, izgalmas mérkőzéseket és kunszállási győzelmet hozott a kétnapos Center Gym Mikulás Teremlabdarúgó Kupa, amit december 2-án és 3-án a Kossuth Szakiskola tornatermében rendeztek meg. A versenyre 12 amatőr kistérségi és félegyházi csapat nevezett. A sorsolás folytán a hármas döntők utolsó mérkőzése, egyben a torna utolsó találkozója döntött az első helyről. A tavalyi finalista Spílereknek ezúttal is a második hely jutott, a döntő mérkőzésen a kunszállásiak 6-3-ra nyertek ellenük. A harmadik helyet a tavalyi első Derby szerezte meg, negyedikként a Bulls csapata zárt.

Részletek
Négy és fél pontot tartottak itthon a sakkozók

Négy és fél pontot tartottak itthon a sakkozók

2017. december 3. 17:20

A szomszédos TLSE Kecskemét csapatát fogadták a Félegyháza-Csongrád játékosai december 3-án az NB II-es sakk csapatbajnokság Tóth László csoportjának 5. fordulójában. Tizenkét asztalnál mindössze három döntetlen született, a remikért begyűjtött 1,5 pont mellé további három pontot szereztek az egyesület sakkozói. Solymosi András, Kelemen Sándor és Nagy József nyerte meg partiját. Az összegyűjtött 4,5 egységgel nem mozdult el a 12. pozícióból a sakkcsapat, a bajnokság alsóháza szorosnak mondható.

Részletek
Pálfy Gusztáv kiállítása

Pálfy Gusztáv kiállítása

2017. december 8. 08:30

75 éves jubileumi, retrospektív kiállítás nyílik Pálfy Gusztáv, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Katona- és Príma-díjas szobrászművész alkotásaiból december 8-án, pénteken 17 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Részletek
Adventi ajándék

Adventi ajándék

2017. december 3. 16:45

Fehér napra ébredtünk. Advent első vasárnapján leesett az idei meteorológiai tél első hava. Persze ez nem hír, hiszen ilyenkor ez a megszokott. Mégis különleges, szép, és talán a nyugalom hava ez. Emlékeztet bennünket a közelgő ünnepek, a várakozás szépségére. A tartalommal, érzelmekkel teli megnyugvásra. Elcsendesedik a természet, s merengő, kalandozó szívünk is otthonra talál a legszebb ünnep közeledtével.

Részletek
A keresztállítással az összefogás erejét kívánják bemutatni

A keresztállítással az összefogás erejét kívánják bemutatni

2017. december 3. 18:15

Advent első vasárnapján, december 3-án tartotta keresztállító ünnepségét a Jobbik Kiskunfélegyházi Szervezete. A keresztet Hajagos Gyula esperes-plébános és Rónaszéki Gábor atya áldották meg. Az eseményen közreműködött Sövény Tibor előadóművész, Kiss Ákos Jenő és Héjja Bella énekesek, valamint Varga Mihály népművész. A megjelentekkel Kollár László a helyi szervezet vezetője osztotta meg ünnepváró gondolatait. Az első adventi gyertya meggyújtása után étel- és ruhaosztást tartottak.

Részletek
Elkészült a Kunság értékeit bemutató könyv

Elkészült a Kunság értékeit bemutató könyv

2017. december 4. 09:30

Sajtótájékoztató keretében mutatták be azt a kiadványt, amely a Kunság értékeit tárja az olvasók elé december 2-án, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A Kunság I. Kollégium, amelynek kutatási anyagát tartalmazza feldolgozva ez a könyv DVD melléklettel a Lakitelek Népfőiskola értékfeltáró programja keretében valósult meg.

Részletek