Lelkes énekléssel várták a Mikulást a gyerekek a gazdaköri ünnepen

Lelkes énekléssel várták a Mikulást a gyerekek a gazdaköri ünnepen

2017. december 5. 16:05

A Mikulás több mint húsz éve meglátogatja a gazdakörök gyermekeit a Nagyszőlő úti közösségi házban. Idén is teli puttonnyal érkezett meg december 4-én. A Télapót közel 130 gyermek várta mesékkel, mondókákkal és harsány énekléssel. Kellett is a hangerő, hiszen a Nagyszakállú hallása már kissé romlott. Szerencsére meghallotta a hívó éneket, így minden gyermeknek át tudta adni ajándékát.

Részletek
Kitűnő senior úszók

Kitűnő senior úszók

2017. december 5. 11:30

Nemzetközi Senior Úszóversenyt rendeztek Törökbálinton, december 2-án és 3-án. A Kiskun Vizi- és Szabadidő Sportegyesületből négyen képviseltették magukat a rangos versenyen. A színvonalas találkozón a teljes magyar élmezőny mellett Ausztriából és Szlovákiából megjelentek a senior úszók.

Részletek
Közösen a közös ügyért

Közösen a közös ügyért

2017. december 5. 08:30

Diákolimpia országos döntők, Európai Diáksport Napja, ISF Iskolai Úszó VB – csak néhány a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idei kiemelt rendezvényei közül. A nagy lélekszámú események lebonyolításában és megszervezésében nagy segítséget jelentettek az önkéntesek. December 5-én nekik mond köszönetet az MDSZ.

Részletek
Sűrű hétvége az U12-es kosarasoknál

Sűrű hétvége az U12-es kosarasoknál

2017. december 4. 17:00

Az első mérkőzésünktől nem nagyon tartottunk. Bíztunk benne, hogy meglepjük ellenfelünket a fegyelmezett játékunkkal. Példaértékű, hogy az egész mérkőzés alatt 11 személyi hibánk volt összesen. A 11 játékosunkból, 9 ponttal járult hozzá a sikerhez, ami szintén dicséretes. Sok olyan figurát kipróbáltunk, amit a későbbiek során szeretnénk majd alkalmazni. 

Részletek
Kiváló lány birkózók

Kiváló lány birkózók

2017. december 4. 16:30

Két versenyen is részt vettek az elmúlt hétvégén a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői. Mindkét helyszínen kimagasló eredményeket értek el. 

Részletek
Kecskeméten fejezték be az évet az U10-es kézisek

Kecskeméten fejezték be az évet az U10-es kézisek

2017. december 5. 12:30

Sikerrel zárták a 2017-es esztendőt a Kiskunfélegyházi HTK U10-es kézilabdázói. A gyermek kisiskolás bajnokság Badó László régiójának december 2-i játéknapján Kecskemétre utaztak, ahol két találkozón léptek pályára. A Lajosmizse ellen 12-12-es döntetlen született, míg a Kiskőrösi KS-t 17-1-re ütötték ki Árvai Zoltán tanítványai. A kisiskolás bajnokság sajátja, hogy bajnoki tabellát nem vezetnek, elsősorban a játék megszerettetése, megismerése a cél ebben a korcsoportban.

Részletek
Félegyházán tartották a megyei klímastratégiai program záró tanácskozását - videóval

Félegyházán tartották a megyei klímastratégiai program záró tanácskozását - videóval

2017. december 5. 18:30

A klímaváltozás okozta kedvezőtlen hatások Bács-Kiskun megyét is egyre inkább érintik, nemcsak az ökológiai feltételeket, de a gazdasági teljesítőképességét és a lakosság életmódját is negatívan befolyásolja. Ezt a folyamatot ismerte fel a megyei önkormányzat, amikor elindította klímaprogramját az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás, valamint a kockázatkezelés előmozdítása érdekében. A program záró rendezvényét Kiskunfélegyházán tartották meg, december 4-én.

Részletek
Veretlenül jutott tovább Bács megye

Veretlenül jutott tovább Bács megye

2017. december 4. 09:00

Ahogy arról beszámoltunk, szombaton mindkét meccsét megnyerte Bács megye a békéscsabai régiós tornán. Vanó Sándor együttese vasárnap sem húzta be a féket, hiszen már délelőtt eldöntötték a továbbjutás kérdését.

Részletek
Győzelemmel zárták az évet az U14-es kézisek

Győzelemmel zárták az évet az U14-es kézisek

2017. december 4. 12:00

Soltvadkerten tartották meg az U14-es fiú kézilabda bajnokság Badó László régió „B” csoportjának ötödik játéknapját, amelyen a Kiskunfélegyházi HTK korosztályos együttese is pályára lépett december 3-án. A félegyháziakra nem várt könnyű feladat, a házigazda Soltvadkerti KUSE ellen ezúttal is alulmaradtak. Utolsó idei találkozójukon Fekete Krisztián tanítványai az Orosházi FKSE II. csapatával mérkőztek meg, a találkozót fölényesen, 26-7-re megnyerték, így sikerrel fejezték be a 2017-es esztendőt.

Részletek