Szeptember közepén kezdődik a női futsal NB I.

Szeptember közepén kezdődik a női futsal NB I.

2017. szeptember 3. 10:30

Nyolc csapat részvételével szeptember 16-én és 17-én indul útjára a labda a női futsal NB I. 2017/18-as szezonjában. Az elmúlt évek legsikeresebb futsal csapata, a tavalyi bronzérmes és az azt megelőző négy év bajnoka, az Astra Kiskunfélegyházi Bulls hazai pályán kezd. Szeptember 17-én, vasárnap 18 órakor a zalaegerszegi Göcsej Sport Klubot fogadja a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. A bajnoki címvédő Hajdúböszörményi TE a Gyula Amazonok otthonába utazik a nyitófordulóban.

Részletek
Megőrizték veretlenségüket

Megőrizték veretlenségüket

2017. szeptember 2. 20:10

Két jó formában lévő csapat találkozott szeptember 2-án, a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában. A házigazda Ladánybenei LC a Kiskunfélegyházi Vasutas SK-hoz hasonlóan még nem szenvedett vereséget a szezon során. A mérkőzést sokáig a félegyháziak vezették, Makai Zoltán 26. percben elért góljára egészen a hajráig nem érkezett hazai válasz. A 84. percben végül Czanik Edvin révén a hazaiak is megzörgették a hálót, amivel döntetlenre mentették a mérkőzést az utolsó perceket emberhátrányban játszó Vasutas ellen.

Részletek
Nyolc gólt lőtt a KHTK

Nyolc gólt lőtt a KHTK

2017. szeptember 2. 19:10

Nem hagyott esélyt a hazai pályán játszó Harta SE-nek a Kiskunfélegyházi HTK szeptember 2-án, a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában. Csurka Ádám már a 8. percben előnyhöz juttatta a félegyháziakat, ezt követően Koncz Zsolt és Medgyesi László is bevette a hartai kaput (3-0). A szünetben 3-0-ás KHTK vezetéssel fordultak a csapatok, az eredményesen játszó Medgyesi László pedig tett róla, hogy még nagyobbra nőjön a különbség. Az 52. és a 60. perc között háromszor is betalált, mesternégyesével 6-0-ra alakította az állást. A hazaiak gyors fellángolásból ugyan 6 perc alatt három gólt is szereztek, de 6-3 után ismét a KHTK percei következtek. Előbb Valkai Tamás, majd pedig Palásti Sándor értékesítette helyzetét, beállítva a 8-3-as végeredményt.

Részletek
Öt műszer, amikre a gyermekkórházaknak leginkább szükségük van

Öt műszer, amikre a gyermekkórházaknak leginkább szükségük van

2017. szeptember 5. 15:30

Pulzoximéter, betegőrző monitor, infúziós pumpa, vénakereső és EKG készülék - a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési felhívásra beérkező pályázatok szerint leginkább ez az öt fontos eszköz hiányzik vagy szorul cserére a hazai gyermekkórházakban. Az elmúlt években 66 gyermekegészségügyi intézmény gazdagodhatott több mint száz ilyen műszerrel a program jóvoltából.

Részletek
Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

2017. szeptember 2. 16:30

Idén is Közönségdíjat hirdetett a Virágos Félegyházáért versenyre nevezők között a Félegyházi Közlöny. Honlapunkon a "Virágos Félegyházáért" alcím alatt a versenyben résztvevő valamennyi kertről, erkélyről találnak képeket és egy rövid ismertetőt az érdeklődők, olvasóinktól pedig azt kérjük: szavazzanak a nekik leginkább tetszőre! A szavazatokat az [email protected] címre várjuk szeptember 4-éig. A Közönségdíjat az veheti át a Libafesztivál alkalmával megrendezett eredményhirdetésen, akire a legtöbben voksolnak.

Részletek
Körkérdés: Mire kíváncsi a libafesztiválon?

Körkérdés: Mire kíváncsi a libafesztiválon?

2017. szeptember 5. 07:30

Szeptember 8-án és 9-én között immár 19. alkalommal rendezik meg a libafesztivált Kiskunfélegyházán. A gasztronómiai rendezvényen főzőverseny és a libához köthető egyéb programok, valamint koncertek várják az érdeklődőket. De vajon mit várnak legjobban a programok közül a félegyháziak? Erre kerestünk választ körkérdésünkben.

Részletek
Kevesebb lesz a kukorica, megfogyatkozhatnak a készletek

Kevesebb lesz a kukorica, megfogyatkozhatnak a készletek

2017. szeptember 5. 17:30

Az ősz közeledtével egyre jobban körvonalazódik a kukorica 2017/2018. gazdasági évi globális termése, és az előrejelzések szerint nem várható az egy évvel korábbi rekordot meghaladó volumen. Az IGC augusztusi prognózisában 1017 millió tonna kukoricatermésre számít világszinten az előttünk álló szezonban, ami 5 százalékkal múlná alul a 2016/2017. gazdasági év kibocsátását. A felhasználás ezzel szemben 1055 millió tonnára nőhet (+1 százalék), így a jelenleg rekord szintű tartalékok 196 millió tonnára csökkenhetnek (–16 százalék) a 2017/2018. évi szezon végére, ezzel a kínálati nyomás valamelyest enyhülhet a piacon.

Részletek
Magabiztos győzelem

Magabiztos győzelem

2017. szeptember 2. 08:30

Előrehozott mérkőzésen fölényesen, 4-1-re nyert a Kiskunfélegyházi HTK II. a Duna-Aszfalt TVSE II. ellen a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában, szeptember elsején. Rögtön a találkozó elején előnybe került a KHTK II. és helyzeteit kihasználva ilyen arányban is megérdemelten győzött.

Részletek