Pótfelvételi az alapfokú művészeti iskolában

Pótfelvételi az alapfokú művészeti iskolában

2017. szeptember 3. 16:30

Pótfelvételit hirdet a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fúvós-, ütős-, tánc-, képzőművészet és dráma tanszakokon. Beiratkozni szeptember 4-én, hétfőn 15 és 18 óra között lehet. Kérik a szülőket, hogy vigyék magukkal a gyermek diákigazolványát (ha már van) és TAJ kártyáját. A beiratkozáskor a következő tanév hangversenybérlet árát be kell fizetni az irodában, valamint lehetőség lesz a zenei tanulmányok megkezdéséhez szükséges tankönyv és munkafüzet megvásárlására.

Részletek
Becsöngettek Félegyházán is - Új fotókkal frissítve

Becsöngettek Félegyházán is - Új fotókkal frissítve

2017. szeptember 1. 14:30

Félegyházán több mint 300 kisgyermek a mai napon életében először lépi át általános iskolai tanulóként a „tudáshoz vezető út”, vagyis az iskola küszöbét. Idén történetesen péntekre esett szeptember 1-je, amely a jogszabály előírása szerint a tanév első napja, s mint ilyen (a tanév utolsó napjával együtt) nem megváltoztatható. Vagyis: egyetlen iskola sem dönthet úgy, hogy eltér ettől az időponttól. Így aztán egyes iskolákban már tegnap megtartották az évnyitó ünnepséget, ma reggel pedig valamennyi intézményben feljajdult a nyári szünet végét és a 2017-2018-as tanév kezdetét jelző csengő. Reggel több helyszínen rendőrök és polgárőrök biztosították a gyalogátkelőhelyeket, hogy minden diák biztonságban jusson el az iskoláig.

Részletek
Házasság a homokon

Házasság a homokon

2017. szeptember 3. 13:30

Ez a nyár is bebizonyította:: még közelebb kerültünk a kiszáradáshoz. Borús jóslatok szerint az Alföld elsivatagosodik, az egyre fogyó víz megfizethetetlenné válik, a gazdáknak át kell térniük a szárazságtűrő növények termesztésére. Sürgősen változtatni kell a helyzeten, ezért vették saját kezükbe sorsukat a kiskunsági emberek.

Részletek
Elnököt választott a Csiperó

Elnököt választott a Csiperó

2017. augusztus 31. 14:30

Közgyűlést tartott az Európa Jövője Egyesület, ahol új elnököt választottak a májusban elhunyt Farkas Gábor helyére augusztus 30-án. A döntés értelmében a volt elnök tisztségét Berei Andrea, közművelődési szakember látja el a továbbiakban. Az elnökség további tagjai tagjai: dr. Fogarasi Zsuzsa múzeumigazgató, Gyurgyik Henriett nemzetközi referens, dr. Iványosi Szabó András környezetvédelmi szakember, nyugalmazott geológus, dr. Kriston-Vízi József kultúraközvetítő (társelnök), Mészár Zsuzsa művészeti titkár és Péczeli József tanár. Az Ellenőrző és Egyeztető Bizottság új tagja Gera Anna egyetemi hallgató lett. A vezetőség mandátuma 2022-ig szól. Titkárság: Dene Orsolya, Gáncs Gábor és Gyurgyik Henriett.

Részletek
Átadták a Kiskun utca frissen aszfaltozott szakaszát

Átadták a Kiskun utca frissen aszfaltozott szakaszát

2017. augusztus 31. 17:30

A Bankfalu „főutcája”, a Kiskun utca immár a Sólyom utcától a Béla király utcáig kiszélesített, új aszfaltúton járható. Az aszfaltozás mellett a beruházó zúzott kővel borított szegélyt alakított ki, és a vízelvezető árkokat is rendbe tették. A 40 millió forintos önkormányzati beruházást ünnepélyes keretek között adta át a mai napon, augusztus 31-én, csütörtökön Csányi József polgármester, a kivitelező cég képviselője, és Szabó József, aki a városrész lakójaként és a Csillag Központ vezetőjeként sokat tesz a térség fejlődéséért, a roma közösség integrációjáért.

Részletek
Harcos mérkőzésen kecskeméti továbbjutás

Harcos mérkőzésen kecskeméti továbbjutás

2017. augusztus 31. 09:00

A megyei selejtezők utolsó fordulóját rendezték meg a Magyar Kupában, a 3. körben a Kiskunfélegyházi HTK a Kecskeméti LC-t fogadta augusztus 30-án. A vendégek esélyesebbnek számítottak, ennek ellenére a félegyháziak egy percig nem adták fel, Salami góljára Csurka Ádám válaszolt az első félidő hajrájában (1-1). A második játékrészben csupán egy találat esett, de azt a kecskemétiek szerezték, 2-1-es győzelmükkel ők jutottak a Magyar Kupa főtáblájára.

Részletek
Évtizedek után együtt a Kállai család

Évtizedek után együtt a Kállai család

2017. szeptember 2. 09:30

Kállai Misi bácsi gyermekkorának jelentős részét Borsihalmon, a nagyszülőknél töltötte. Itt évről évre találkozott a család valamennyi tagjával, és tudott mindent a testvérekről, szülőkről, nagyszülőkről. A népes családot az élet szele szétsodorta. A munka, a megélhetés gondjai miatt ritkán találkoztak, és évtizedeken keresztül a kapcsolatot is csak szórványosan tartották. A Gödöllőn élő Kállai Mihály János, miután elérte 80. születésnapját úgy döntött, hogy összeverbuválja a nagycsaládot.

Részletek
Idén is eredményesek voltak a félegyháziak az olaszországi Falkörüli futásban

Idén is eredményesek voltak a félegyháziak az olaszországi Falkörüli futásban

2017. augusztus 31. 11:30

Olasz testvérvárosunkban, Feltrében 17. alkalommal rendezték meg a nemzetközi Falkörüli futóversenyt, amelyen felnőttek és fiatalok is részt vehetnek. Városunkat 2 felnőtt és 6 fiatal képviselte, akik kiutazása a Kiskunfélegyházi Önkormányzat támogatásával jöhetett létre. A rendezvényt Feltre és Belluno városok tűzoltóságai szervezik, akik mindent megtettek azért, hogy a résztvevők a lehető legjobban érezzék magukat. A verseny augusztus 26-án, szombaton este zajlott.

Részletek