Úgy határoztam, hogy én még maradok

Úgy határoztam, hogy én még maradok

2017. augusztus 28. 11:30

Ilonka néni reggelente 5 órakor kel, és 94. életévében is aktívan tölti mindennapjait. Rendet tesz a háztartásban, bevásárol, és naponta főz. Kerékpározni is szeret, igaz, hosszabb kirándulásokra már nem vállalkozik, de a város minden pontjára szívesen kerekezik. A város nevében augusztus 25-én Balla László alpolgármester köszöntötte a szépkorút oklevéllel és virágcsokorral. Az ünnepelt, a maga készítette kacsasülttel és finom sütikkel, tortával kínálta vendégeit.

Részletek
Karbantartás az uszodában

Karbantartás az uszodában

2017. szeptember 3. 14:30

A Félegyházi Termál Parkfürdő értesíti vendégeit, hogy éves karbantartás lesz szeptember 4-e és 7-e között az uszodában. A munkálatok érintik az uszoda medencéit, a szaunát és a gőzkabint. A karbantartás ideje alatt a strand medencéi részleges nyitvatartással 9 és 20 óra között látogathatók. Szeptember 8-án, péntektől már a rendes nyitvatartással várják a fürdőzni vágyókat.

Részletek
Szobori búcsú Ópusztaszeren

Szobori búcsú Ópusztaszeren

2017. augusztus 26. 11:30

Szeptember 3-án felidézik az emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra. Az ünnep alkalmából ingyenes programokkal várják a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. A monostor romjai között tartott ünnepi szentmisén arra is fény derül, ki lesz az idei Szer Üzenete-díjas. A délután legjobban várt programja, amikor látványos ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat a lovas kocsikkal érkezők.

Részletek
Amikor félegyháziak összefognak…

Amikor félegyháziak összefognak…

2017. augusztus 25. 14:00

– Ez a beruházás nem egyszerűen egy új üzletet adott Félegyházának! Sokkal inkább szép példa arra, amikor egy helyi kötődésű cég és az önkormányzat összefogásából valami jó, mindenki számára gyümölcsöző és előremutató dolog születik – foglalta össze Csányi József a megújult városházi faportálok mögött ma megnyílt üzlet kialakítását megelőző hónapok történetét.  

Részletek
A munkahelyteremtő pályázatról tájékoztatták a vállalkozókat

A munkahelyteremtő pályázatról tájékoztatták a vállalkozókat

2017. augusztus 29. 07:30

A térség mikro-, kis- és középvállalkozásainak vezetőit tájékoztatták a járási hivatalban a legújabb munkahelyteremtő beruházások támogatási lehetőségeiről a félegyházi járási hivatalban. Az NFA-2017-KKV mikro- és kis- és a középvállalkozások részére kiírt pályázat elsődleges célja a hátrányos helyzetűek alkalmazása, valamint az eszközfejlesztés. A pályázat beadásának határideje szeptember 15-e.

Részletek
Csalással akartak termőföldhöz jutni

Csalással akartak termőföldhöz jutni

2017. augusztus 25. 08:30

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya termőföld jogellenes megszerzése bűntett és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 69 éves kiskunfélegyházi és egy 53 éves bugaci férfi, továbbá két 62 éves kiskunfélegyházi nővel szemben.

Részletek