Kecskeméten maradt a három pont

Kecskeméten maradt a három pont

2017. augusztus 13. 20:15

Vereséggel kezdte a megyei II. osztály északi csoportjának labdarúgó bajnokságát a Kiskunfélegyházi HTK II., amely augusztus 13-án a kecskeméti Hírös-Ép otthonába látogatott. A kecskemétiek Lantos Henrik góljával az első félidő közepén előnybe kerültek, amire az 58. percben Vojtovics Ákos válaszolt (1-1). Mindössze két percig örülhettek a döntetlennek a félegyháziak, a 60. percben Dunai Norbert a találkozó utolsó, egyben döntő gólját szerezte (2-1). A KHTK II. legközelebb hazai környezetben javíthat, a 2. fordulóban augusztus 19-én, szombaton 17 órától a Lakiteleki TE-t fogadja.

Részletek
Távol a világtól, közel Istenhez - videóval

Távol a világtól, közel Istenhez - videóval

2017. augusztus 13. 16:00

Huszonhat éve rendeznek hitéleti tábort augusztus első és második vasárnapja között fiataloknak a bugaci Hittanyán, ahol távol a világtól sokkal inkább előtérbe kerülnek az emberi kapcsolatok, és a hit. Az idejáró gyerekek nagy része már évek óta visszajár, hiszen a tábor igazi feltöltődést nyújt nekik.

Részletek
Vereség az idénynyitón

Vereség az idénynyitón

2017. augusztus 13. 09:50

Balszerencsés mérkőzésen hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2017/18-as szezonjának 1. fordulójában augusztus 12-én. A tavalyi bronzérmes KHTK a helyzeteit jobban kihasználó Jánoshalmi FC-vel szemben maradt alul.

Részletek
Easy rider, öcsém!

Easy rider, öcsém!

2017. augusztus 12. 17:00

A klasszikussá vált mondás is alátámasztja azt a kaszkadőrsow-t, amelyet a sportcsarnok parkolójában láthattak. A félegyházi közönség ismét részese lehetett az oldalkocsis-motoros kaszkadőrök jó hangulatú produkciójának. Sárói-Szabó István autószerelőként keresi a kenyerét, Meszes Ferenc katona. A hétköznapokban. Szabadidejükben azonban – ha csak tehetik – bukósisakot húznak, és motoros szenvedélyüknek hódolnak. „Művésznevükön” ők a félegyházi IZS-TEAM, hűséges társuk pedig egy 42 esztendős oldalkocsis Izs Planéta. 

Részletek
Motoros felvonulás a Kossuth utcán

Motoros felvonulás a Kossuth utcán

2017. augusztus 12. 16:45

Európa legkülönlegesebb oldalkocsis motorjai és katonai járművei vonultak fel Kiskunfélegyházán, a Kossuth utcán. Mint megtudtuk, Amerikából, Miami-ból is érkezett vendég a találkozóra. Ő is feltűnt a sok, érdekesebbnél érdekesebb járgányok között.

Részletek
Élő kapcsolások a motoros fesztiválról

Élő kapcsolások a motoros fesztiválról

2017. augusztus 12. 12:00

Javában zajlik a IV. Nemzetközi Oldalkocsis és Katonai Motoros Találkozó Kiskunfélegyházán. Terveink szerint élőben kapcsoljuk a motorosok felvonulását a Kossuth utcán és a sportcsarnok előtti téren tartandó kaszkadőrshow-ból is ízelítőt adunk. Élő rendezvény lévén, körülbelül 16 óra 40 perctől láthatják majd a Kossuth utcán gördülő két-, három-, és négykerekűek parádéját. 17 órától pedig a hagyományos, látványelemekkel tűzdelt bemutatóról adunk élő, képes beszámolót.

Részletek
Petőfiszállás volt a díszvendége a Barokk Ételfőző Fesztiválnak

Petőfiszállás volt a díszvendége a Barokk Ételfőző Fesztiválnak

2017. augusztus 14. 07:30

A 17. századi magyar konyha ízvilága és pompája elevenedett meg a hét végén a fertődi Esterházy-kastély szomszédságában rendezett Barokk Ételfőző Fesztiválon. Szombaton délelőtt megrendezték Magyarország első Gasztro-üzleti Reggelijét is, amelyre a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium diákjai készítették az ételeket.

Részletek