Kitűnő dózsások

Kitűnő dózsások

2017. március 31. 15:30

Számos országos és megyei tanulmányi versenyen bizonyították tudásukat, felkészültségüket - az előző tanévekhez hasonlóan - a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola diákjai. A tanulók matematika, történelem, a természettudományok és az idegen nyelv területén jeleskedtek. Az iskola fontosnak tartja a tanulók iskolán kívüli megmérettetését, valamint azt, hogy a gyermekek képességeiknek, érdeklődésüknek és személyiségüknek megfelelően fejlődhessenek, ezért rendszeresen készíti fel diákjait tanulmányi versenyekre.

Részletek
Uniós és hazai pályázati lehetőségekről tájékoztatták a munkáltatókat

Uniós és hazai pályázati lehetőségekről tájékoztatták a munkáltatókat

2017. április 4. 07:30

Munkáltatói fórumot szervezett a térség vállalkozóinak a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya március 30-án a járási hivatalban. Az összejövetelen a GINOP-projektekből elnyerhető támogatásokon felül a hazai forrásból megvalósuló támogatási formákról is tájékoztatták a megjelenteket. Szó esett a képzési, lakhatási és utazási lehetőségek finanszírozási módjáról éppúgy, mint a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések tapasztalatairól.

Részletek
Az ifjúsági közösségek szervezéséről tárgyaltak

Az ifjúsági közösségek szervezéséről tárgyaltak

2017. április 3. 17:30

Az ifjúsági közösségi tervezésről tartottak interaktív foglalkozást a Natura Hungarica Alapítvány szervezésében március 30-án a művelődési központban. A rendezvényen Gulyás Barnabás, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság elnöke tartott előadást a helyi ifjúsággal foglalkozó szakembereknek, gyógypedagógusoknak, önkéntes segítőknek, valamint a GYIÖK helyi képviselőinek.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2017. március 30. 11:45

A Kiskunfélegyházán és környékén 2017. 12. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Áprilisi zöldjárat

Áprilisi zöldjárat

2017. március 30. 12:30

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy április 3-án, hétfőn indul a városban a zöldjárat. Kérik, hogy a zöldhulladékot az adott utca háztartási hulladékszállítását megelőző nap (legkésőbb a szállítás napján 6 óráig) rakják ki, mert a gyűjtőautó csak egy alkalommal végzi el a szállítást. Csak a 70 cm hosszúra vágott, összekötegelt gallyat, valamint átlátszó zsákban lévő egyéb zöldet (fű, levél, gyom) szállítják el. Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a KVI vezetői és a Hulladékgazdálkodási részleg dolgozói!

Részletek
A városi kitüntetésekről is határozott a képviselő-testület

A városi kitüntetésekről is határozott a képviselő-testület

2017. március 30. 08:00

19 napirendről, többek között a sportcsarnok kiváltásával kapcsolatos döntéssel összefüggésben hozott határozatot március 29-i, szerdai ülésén a félegyházi képviselő-testület. Mint azt Csányi József polgármester elmondta, a városvezetés folyamatos kapcsolatban van a minisztériummal, és együttműködésével igyekszik segíteni, felgyorsítani azt a folyamatot, amelynek során Kiskunfélegyháza végleg megszabadulhat a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnok PPP konstrukciója kapcsán kialakult pénzügyi tehertől.  

Részletek
„Tegyünk igazságot. Fizessenek a gazdagok”

„Tegyünk igazságot. Fizessenek a gazdagok”

2017. április 3. 11:30

Ez az MSZP fő jelmondata a választásokhoz közeledve - mondta el Mesterházy Attila országgyűlési képviselő és Horváth Tamás, a helyi szervezet elnöke a Móra Klubban megtartott fórumon, március 29-én. Horváth Tamás kifejtette, hogy a párt programja nem elsősorban a gazdagokról szól, hanem azokról az emberekről, akiknek a szeme előtt ezek a jövedelmek, illetve felbecsülhetetlen vagyonok megvalósíthatatlan álomként lebegnek. Rajtuk szeretnének segíteni abból a pénzből, amely a luxusadó bevezetésével többletként jelentkezne az államkasszában.

Részletek
Online kampányt indított a Magyar Termék

Online kampányt indított a Magyar Termék

2017. március 30. 08:15

Online kampányt indított a Magyar Termék Nonprofit Kft. Az akció célja, hogy a védjegyes áruk hagyományos vásárlói mellett a fiataloknak is megmutassa, miért érdemes magyar terméket vásárolni, mit jelentenek a védjegyek.

Részletek