Az anyatej természetes kincs
Augusztus 1-jét 1992-ben nyilvánították a Szoptatás Világnapjának. A hónap első hete a Szoptatás Világhete (World Breastfeeding Week), amelynek témája ebben az évben: „Tegyünk együtt a szoptatásért.”
RészletekAugusztus 1-jét 1992-ben nyilvánították a Szoptatás Világnapjának. A hónap első hete a Szoptatás Világhete (World Breastfeeding Week), amelynek témája ebben az évben: „Tegyünk együtt a szoptatásért.”
RészletekA Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat intézményvezetője, Tarjányi Gabriella, augusztus 1-jén, az Országház felsőházi termében vehette át Rétvári Bence parlamenti államtitkártól és Szőnyi Kinga Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnökétől a Magyar Családokért-díjra felterjesztett védőnőknek járó díszoklevelet.
Részletek10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium.
RészletekAugusztus elsejétől Neumann János Egyetem néven működik tovább a korábbi Pallasz Athéné Egyetem. Az intézmény az MTI-nek küldött közleményben emlékeztetett: a névváltoztatást az egyetem szenátusa azért kezdeményezte, mert meggyőződése, hogy a magyar származású világhírű tudós tudományos-kutatói öröksége és szellemisége minden tekintetben kapcsolódik az egyetem sokszínű szakmai, tudományos és képzési tevékenységéhez.
RészletekKedvez az idei nyár a strandolás szerelmeseinek. A félegyházi fürdő növekvő látogatottságát azonban nem csak ennek köszönheti. Az elmúlt időszak fejlesztései nyomán 30 százalékkal megnőtt a forgalom, a megújult uszoda és strand visszacsábította a félegyháziakat és egyre népszerűbb a térség más városaiból érkező vendégek körében is.
RészletekHarmadfokú hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős államtitkár augusztus 1-jén keddtől 4-én, péntek éjfélig. A napi középhőmérséklet tartósan 27 fok felett alakulhat. Maximumra kapcsol a nyár: a hét második felében akár 40 fok is lehet.
RészletekMintegy 18 ezer egynyári növényt: egyebek mellett oroszlánszájat, rézvirágot, zsályát, kúpvirágot, mályvát, dáliát és verbénát ültettek el idén és gondoznak városszerte a KVI munkatársai. Ennek köszönhetően a pörkölő nyári forróság ellenére is szemet gyönyörködtetően szépek Félegyháza virágos felületei. A virágosítás a centrumon túl a különböző városrészeket is érinti. Ehhez teszik hozzá a saját erőfeszítéseiket - magánkertekben, erkélyeken, ablakokban, köztereken - a városlakók. Leljük örömünket a látványban!
RészletekIsmét faportálok díszítik a félegyházi városházát, azaz annak egyik felét. A cél az egykori állapot visszaállítása volt. Az eredmény önmagáért beszél.
RészletekA költőre emlékezünk, aki talán itt született, talán nem. De, hogy ennek a városnak a porát taposta Kisgyermek korában, ahhoz nem fér kétség. Innen indult „nádparipán lovagolva”, s vált a legnagyobb magyar költővé. A mai napon halálára emlékezünk, mely legalább annyira titokzatos, mint születése – fogalmazott Rosta Ferenc alpolgármester, amikor a Petőfi Sándor halálának 168. évfordulójára emlékezőket köszöntötte július 31-én.
RészletekEzzel a címmel is szeretnék népszerűsíteni a tanyai életet, amely a XXI. században is vonzó lehet a fiatal gazdálkodóknak, vállalkozóknak.
Részletek