Két évtizedes szolgálat

Két évtizedes szolgálat

2017. június 19. 13:30

20 éves szolgálata elismeréséül köszöntötte Hatvani Zsófia lelkésznőt Csányi József polgármester június 18-án, vasárnap, református istentisztelet keretében. A városvezető az önkormányzat által kiállított díszoklevelet és egy csokor virágot adott át a helyi reformátusok és evangélikusok alkotta Egyesült Protestáns Egyházközség lelkésznőjének. Megköszönte állhatatos munkáját, amelyet a hívek körében az elmúlt két évtizedben végzett. Hatvani Zsófia meghatódva fogadta az elismerést, és örömét fejezte ki a város vezetésének mindazért a támogatásért, amelyben a gyülekezetet eddig részesítették.

Részletek
Itt a vakáció – Mire figyeljünk a táborválasztásnál?

Itt a vakáció – Mire figyeljünk a táborválasztásnál?

2017. június 19. 09:30

10 hét a nyári szünet, ebbe akár 2–3 tábor is beleférhet: ottalvós vagy bejárós, sport vagy kézműves témájú, az iskola által szervezett vagy hivatásszerűen ezzel foglalkozó szakemberek által meghirdetett. Mire figyeljünk a tábor kiválasztásánál? Min múlhat, hogy jól fogja-e magát érezni a gyermekünk? A Budapesti Békéltető Testület által kiadott Mindennapi fogyasztóvédelem című magazin legfrissebb számának cikke néhány alapvető fontosságú szempontot mutat be.

Részletek
Idén is jár a térítésmentes védőoltás

Idén is jár a térítésmentes védőoltás

2017. június 19. 08:15

A szeptemberben kezdődő tanévben is lehetőség nyílik a 12. életévüket betöltött, és az általános iskola hetedik osztályát kezdő lányok önkéntes méhnyakrák elleni védőoltására az oktatási intézményben szervezett oltások során.

Részletek
Lechner, az alkotó géniusz

Lechner, az alkotó géniusz

2017. június 18. 13:30

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel vár minden érdeklődőt a június 23-án, pénteken 17 órakor tartandó kiállítására a Hattyúházba. A Lechner, az alkotó géniusz című tablókiállítást dr. Sisa József, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének tudományos tanácsadója nyitja meg. Köszöntőt mond Brunner Attila művészettörténész. A tárlat augusztus 11-éig látogatható.

Részletek
Elhunyt Helmut Kohl

Elhunyt Helmut Kohl

2017. június 17. 17:45

A Bild című német lap szerint Helmut Kohl volt német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el. A CDU a Twitter-oldalán megerősítette a halálhírt. "Gyászolunk. Nyugodjon békében Helmut Kohl" - írták. A hírt Helmut Kohl ügyvédje, Stephan Holthoff-Pförtner is megerősítette. Helmut Kohl hosszú betegség után, 87 éves korában halt meg.

Részletek
A sport sem maradt ki a Tréfás Békás Forgatagból

A sport sem maradt ki a Tréfás Békás Forgatagból

2017. június 18. 14:00

Nagy sikert aratott a birkózók és az ökölvívók bemutatója Balla László alpolgármester szervezésében a II. Tréfás Békás Forgatagon június 17-én a korábbi Bajcsy Iskola udvarán. A Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület növendékei a rendezvénysátorban látványos műsorral szórakoztatták a közönséget. Szabó József edző konferálása mellett az egyesület elnöke, Ván Jenő, valamint Kelemen András birkózóedző koordinálta a versenyzőket. A színvonalas bemutató zárásaként „élő piramissá” is összeálltak a növendékek. Ezt követően az udvaron felállított bokszringnél sorakoztak fel a bunyósok. A Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának tagjai mellett a Hideg László Boksz Klub, valamint a hajdúszoboszlói egyesület versenyzői ragadtak kesztyűt. Az ökölvívó bemutatót Hideg László ifjoncai kezdték, amit az egyesületek közötti edzőmérkőzések követtek.

Részletek
A Batthyány iskola új büszkesége Fricska Anna

A Batthyány iskola új büszkesége Fricska Anna

2017. június 20. 07:30

Fricska Anna, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. m osztályos tanulója június 16-án kapta meg a "Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója” kitüntető címet, illetve az azzal járó elismerő oklevelet az Emberi Erőforrások Minisztériumától, Balog Zoltán miniszter aláírásával.

Részletek
„Garázsvásár” ahonnan elégedetten távozott a vevő és az eladó is

„Garázsvásár” ahonnan elégedetten távozott a vevő és az eladó is

2017. június 19. 11:30

Első alkalommal rendezte meg a „Garázsvásárt” a művelődési központ június 17-én. A vásározók már délelőtt megtöltötték a nagytermet. Kínáltak itt gyermek és felnőtt ruhaneműt, dísztárgyakat, kerámiát éppúgy, mint apróbb műszaki cikkeket. Az eladók azt mondták, szívesebben válnak meg még jó állapotú és használható, de feleslegessé vált holmijuktól egy ilyen vásárban, hiszen itt találkoznak és szót váltanak azzal, akinek ez hasznára válik. A vásárlók is szívesen válogattak a portékák között, és szinte mindenki elégedetten távozott, hiszen nagyon olcsón jutottak hozzá a számukra fontos ruhadarabhoz, tárgyhoz, vagy szerszámhoz.

Részletek