Sűrű a Turul Koppányok programfüzete

Sűrű a Turul Koppányok programfüzete

2017. június 8. 18:00

Az elmúlt három hét sok eseményben bővelkedett a Turul Koppány Íjászai számára. Május 20-án a Dinnyés Gyula főszervezésében rendezték meg a Dél-Alföldi Régiós Versenysorozat második állomását a festői környezetben lévő Hősök Ligetében, Kiskundorozsmán. A Koppányok a DAR sorozat második fordulóján 16 vettek részt.

Részletek
Bűnmegelőzés játékkal, vetélkedőkkel

Bűnmegelőzés játékkal, vetélkedőkkel

2017. június 8. 15:00

Bűnmegelőzési napot szervezett a főtéren június 8-án a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság. A rendőrök kezdeményezésére számos fiatal és felnőtt látogatott a térre. Sokan vették igénybe az ingyenes kerékpárregisztráció lehetőségét bringájuk biztonsága érdekében. A gyerekek közösségi, ügyességi versenyeken próbálták ki tehetségüket, és figyelemmel szemlélték a bűnügyi technikai bemutatót, valamint szorgalmasan bekapcsolódtak az ehhez kapcsolódó – tesztlapok kitöltéséhez kötött – vetélkedésbe is.

Részletek
Növényvédelmi permetezés

Növényvédelmi permetezés

2017. június 12. 11:30

A polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztálya értesíti a lakosságot, hogy június 14-én, szerdán elvégzik a platánfák és a hársfák növényvédelmi permetezését az időjárás és a rajzás figyelembevételével. Amennyiben a fent említett napon az időjárás nem teszi lehetővé a permetezést, úgy azt június 15-én vagy 16-án végzik el.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2017. június 8. 11:45

A Kiskunfélegyházán és környékén 2017. 21. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
A főegyházmegye családi napja

A főegyházmegye családi napja

2017. június 9. 08:20

A 2017-es esztendőt Szent László Emlékévnek nyilvánította a Nemzetpolitikai Államtitkárság a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Családpasztorációs Bizottsága az idei Egyházmegyei Családi Napon Szent László király, és vele együtt a Főegyházmegye első főpapjának, Asztrik érseknek korát idézte fel. Méltó helyszínnek bizonyult a Baja közelében található Máriakönnye-Vodica kegyhely, a kápolna melletti zarándokösvény és játszótér, amit a bajai Páduai Szent Antal Plébánia plébánosa, Schindler Mátyás atya biztosított a mintegy 600 résztvevőnek.

Részletek
A Kiskun művészetisek minden tanévet összegző tárlattal zárnak

A Kiskun művészetisek minden tanévet összegző tárlattal zárnak

2017. június 13. 15:30

A Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművész szakos diákjai reprezentatív kiállítással zárták a tanévet a művelődési központban június 7-én. A tárlaton bemutatott alkotásokat Maróti Antalné tanárnő mutatta be és értékelte, Jankovszki Zoltánné igazgatóhelyettes pedig az intézmény művészeti oktatásának céljairól szólt a megnyitón.

Részletek
Sikerrel zárult az Életmentő Üveg akció

Sikerrel zárult az Életmentő Üveg akció

2017. június 9. 07:30

Gyerekek és felnőttek lelkesen hordták a város több pontján felállított gyűjtőhelyekre az újra hasznosítható üvegeket. Az összegyűlt üvegeket a Csongrádi Víz- és Kommunális Kft. hasznosítja, a bevételből pedig egy teljesen automata életmentő defibrillátort vásárolnak, amelyet a félegyházi buszpályaudvaron helyeznek el. A gyűjtésben résztvevő gyerekeknek, akik szelfikkel is igazolták munkájukat, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármester köszönte meg környezettudatosságukat és segítőkészségüket.

Részletek