Életet mentett egy diák Kecskeméten
A pillanat törtrésze alatt cselekedett Tóth Horgosi Miklós, és a boltban mellette szívroham miatt összeeső férfinál azonnal elkezdte az újraélesztést. Ezzel mentette meg az életét.
RészletekA pillanat törtrésze alatt cselekedett Tóth Horgosi Miklós, és a boltban mellette szívroham miatt összeeső férfinál azonnal elkezdte az újraélesztést. Ezzel mentette meg az életét.
RészletekNagyböjt harmadik vasárnapja - 2017. március 19. A hét ünnepei: Hétfő: Szent József főünnepe. Szombat: Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe.
RészletekZsinórban negyedik alkalommal nyert a P&P Kiskunfélegyházi HTK az NB II-es felnőtt férfi kézilabda bajnokság dél-keleti csoportjában. A 16. fordulóban a Békéscsabai BDSK otthonában szoros mérkőzésen 27-20-as győzelem született március 18-án. A P&P KHTK fontos sikert aratott, a bajnoki éllovas Kunszentmárton ugyanis 32-27-re kikapott Mezőtúron. A félegyháziak hátránya 5 pontra olvadt a listavezetővel szemben. E két csapat március 25-én, szombaton 18 órától egymás ellen lép pályára Kunszentmártonban. A pillanatnyi forma alapján bizakodhatnak a félegyháziak és fűtheti őket a visszavágás vágya, legutóbb ugyanis 24-20-ra a kunszentmártoniak nyertek a Kész Arénában.
RészletekEgy gól döntött a Duna Aszfalt TVSE II. és a Kiskunfélegyházi HTK II. rangadón a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. A tiszakécskeiek ősszel 6-0-ra kikaptak Félegyházán, most sikerült a visszavágás. A mérkőzés egyetlen gólját Tóth Tamás szerezte a 45. percben. A KHTK II. három megnyert találkozót követően első alkalommal veszített pontot a tavaszi szezonban.
RészletekA Kész Aréna Városi Sportcsarnok adott otthont a III. Kesina Kupának, a hallássérültek röplabda tornájának március 18-án. A versenyt férfi és vegyes kategóriában bonyolították le. A mérkőzések párhuzamosan három pályán zajlottak. A dobogósok mellett díjazták a legjobb csapatkapitányt, a legjobb játékost, a támadó és védőjátékosokat.
RészletekJótékonysági hangversenyt rendezett a Hidas Frigyes Alapítvány, a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskolában március 11-én. A koncerten az iskola tanárai és volt növendékei a zeneirodalom klasszikus darabjait, illetve az alapítvány névadójának szerzeményeit adták elő. A hangversennyel emlékeztek Hidas Frigyes halálának 10. évfordulójára. Az adományokból befolyt összegből a növendékek hangszerállományát fejlesztik, illetve a versenyekre, fellépésekre utazók költségtérítését biztosítják. Az est műsorvezetője Soltész Anikó csembalóművész volt.
RészletekA 12. László Jenő sakk emlékversenyt rendezték meg március 18-án a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Intézményben. A versenyen két csoportban 14 felnőtt és 7 ifjúsági korú játékos ült asztalhoz. Korábban hárman is diadalmaskodtak a résztvevők közül és ezúttal is gondoskodtak arról, hogy ne kerülhessen új név a vándorserlegre. A versenyen végül Kovács Zoltán győzött 2009 után második alkalommal. Az ifjúsági csoportban a félegyházi fiatalokat megelőzve a Kecskemétről érkező Árvai Tamás veretlenül nyert. A tornát követően különdíjakat is kiosztottak, a legtapasztaltabb játékos Rácz István (76) és a legfiatalabb, Tóth Tamás (10) egyaránt ajándékot vehetett át.
RészletekA 20. század meghatározó zeneszerzőjére, Kodály Zoltánra emlékeztek a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban március 16-án, halálának 50. évfordulóján.
RészletekAz intézményi házigazda, dr. Rosta Szabolcs múzeumigazgató bevezető szavai után Rausch Sándor, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés alelnöke mond köszöntőt egy újabb rangos közgyűjteményi eseményen, múzeumi ünnepen.
Részletek