Csodájára járnak az óriás citromoknak
Csodájára járnak azoknak a különleges óriás citromoknak, amelyeket Tarjányi Ágoston termel fóliaházában. A kiskunfélegyházi biogazdánál eddig termett legnagyobb gyümölcs több mint egy kilót nyomott.
RészletekCsodájára járnak azoknak a különleges óriás citromoknak, amelyeket Tarjányi Ágoston termel fóliaházában. A kiskunfélegyházi biogazdánál eddig termett legnagyobb gyümölcs több mint egy kilót nyomott.
Részletek- Végzőseink sokat hallották tanáraiktól és szüleiktől is az elmúlt napokban, hogy mennyire fontos ez az év a számukra. Eljött a továbbtanulás, a szakma elkezdésének ideje, egyben búcsú a gyerekkortól, a középiskolától. Biztos vagyok benne, hogy helyt fogtok állni, megtaláljátok a módját annak, hogy az életetek során megjelenő kihívásoknak megfeleljetek, és boldogok legyetek. Többek között ezeket a gondolatokat fogalmazta meg Ágoston Tibor intézményvezető a Kossuth Lajos Szakközép- és Szakiskola szalagozó ünnepségén, mielőtt a végzős diákoknak feltűzték a kék szalagot.
RészletekTermészetismeretben az ország élvonalában vannak a félgyházi iskolák diákjai. Nem is véletlen, hogy idén a József Attila Általános Iskola rendezhette meg a „Kalandpróba” természetismereti verseny országos döntőjét. A levelező versenyre több mint 1200 felső tagozatos nevezett, közülük évfolyamonként a legjobb tíz érkezett Félegyházára, hogy eldöntsék a végső sorrendet. Amíg a gyerekek a versenyfeladatokat oldották meg, szüleik és kísérő tanáraik a Móra Ferenc Gimnázium új természettudományos laborjába látogattak, ahol még kísérleteket is végezhettek.
RészletekMosolyogjatok nyugodtan, mert úgy vonultatok be, mintha a szakmunkásvizsgára, vagy az érettségire érkeztetek volna. Az egy kicsit később lesz, akkor majd lehet komor ábrázatot ölteni. Ezekkel a mondatokkal köszöntötte Rózsa Pál igazgató a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Intézmény 179 végzős diákját a február 13-ai szalagavatón. Nos, a mosoly megjelent az arcokon, a szalagok feltűzését követő szórakoztató, táncos műsor pedig ragyogó hangulatot teremtett. A műsort záró keringő bemutatásakor pedig aligha lehetett volna összeszámlálni, hogy mennyi fényképezőgép, videokamera és mobil telefon került elő, hogy rögzítsék a Constantinum Intézmény sportcsarnokában megrendezett szalagozó ünnepség legszebb pillanatait.
RészletekA kül- és belterületen eddig elvégzett munkákról, intézményi, közterületi fejlesztésekről számolt be lakossági fórumán Horváth Gábor. A Darvas iskolában megtartott összejövetelen Balla László alpolgármester a 2016-os költségvetésről, Dósai Bence kabinetfőnök pedig a város gazdaságfejlesztési terveiről adott részletes tájékoztatást a 7. választókörzet lakóinak. Timafalvi László városi rendőrkapitány a rendőrség elmúlt évi munkáját összegezte, és kérte a lakótelepiek, valamint a külterületen élők további együttműködését.
RészletekAmennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek – jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
RészletekA Biztonságos Internet Napon számos iskolában tartottak figyelemhívó előadásokat a Bács-Kiskun megyei rendőrségi bűnmegelőzési szakemberek. A sok tanulságos videoanyag közül egy kiskunhalasi középiskolás diák nyert el kiváló eredményt.
RészletekSportágbemutató és népszerűsítő programot szervez a KSZC Középiskolája, Szakiskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma február 16-án, kedden, 8 és 14 óra között, két helyszínen. A rendezvényt Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere nyitja meg, 8 órakor a KÉSZ Aréna Sportcsarnokban.
RészletekPásztor Ferenc tanító, ügyvéd, újságíró, lapszerkesztő 1841. június 5-én Kiskunfélegyházán született, a mai Petőfi utcában. Édesapja, Pásztor László iparos volt, édesanyja Mihalovits Apollónia tanítónő. Pásztor Ferenc az elemi iskolát Kiskunfélegyházán végezte. Budapesten szerzett tanítói diplomát. 1860-ban tért vissza szülővárosába, ahol helyettes tanítói állást kapott, s 1861-ben már kinevezett tanítóként működött egészen 1867-ig. A nevelés mellett legkedvesebb időtöltése a versírás volt.
Részletek