Nem volt esély a győzelemre

Nem volt esély a győzelemre

2015. december 6. 22:05

Megszakadt a győzelmi sorozat, elszenvedte első vereségét a 2015/16-os szezonban a Kiskunfélegyházi HTK az NB II dél-keleti csoportjának idei utolsó fordulójában. A félegyháziak a második helyezett Kunszentmártontól kaptak ki ellentétes félidőt követően 37-26-ra. A KHTK a szünetben még két góllal vezetett, de a második félidőben mind támadójátékban, mind pedig védekezésben szétesett. A tabella élén a Kunszentmárton és a félegyházi csapat 20-20 ponttal telel, várhatóan kettőjük között dől el tavasszal a bajnoki cím sorsa.

Részletek
Papagájparti a Szakmaköziben

Papagájparti a Szakmaköziben

2015. december 13. 16:30

A kiállítással az a célom, hogy minél többen gyönyörködhessünk Isten csodájában, hogy ilyen színes, szép állatokat teremtett, amelyek felvidítják szürke hétköznapjainkat – mondta Németh Nelli a papagájok gyűjtője a Szakmaközi Művelődési Központban megrendezett kiállításon. A lelkes gyűjtő és tenyésztő a világ minden tájáról hozott magával madárkát. A papagájokat a gyerekek és felnőttek is megsimogathatták, közös fotót is készíthettek az ezer színben pompázó madárkákkal.

Részletek
Mikulás a koripályán

Mikulás a koripályán

2015. december 6. 17:40

Jókedvében a városközpontot is végigjárta a Mikulás ma délután. Derűs hangulatát csak fokozta, hogy zenész krampuszok is kísérték, akik szívesen muzsikáltak az útjukba kerülő gyerekeknek. A krampuszok persze nem mindig viselkedtek jól. A nagyszakállú ezért a gyerekeket kérte meg, hogy fenekeljék el rakoncátlan kísérőit. Legtöbben szívesen segítettek is a fegyelmezésben. A Mikulás azonban nemcsak ezért adott ajándékot, hanem azért, mert minden apróság szép dallal, verssel köszöntötte. Felbuzdulva főtéri sikerén, a Mikulás a korisokat is meglátogatta. Krampuszai kissé óvatosan járták a jeget, de sikerült elfújni nótájukat, és az ajándékok is gazdára találtak.

Részletek
Sokan ragadtak ütőt a II. Mikulás Kupán

Sokan ragadtak ütőt a II. Mikulás Kupán

2015. december 6. 16:55

Második alkalommal rendezett Mikulás Kupát december 5-én a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola, amelyre a félegyházi amatőrök mellett a környező településekről is érkeztek versenyzők. A résztvevők több korosztályban álltak asztalhoz és a pingpongozás mellett csocsózásban és egyéb ügyességi játékban is összemérték tudásukat.

Részletek
Végleges helyükön a szupertraffipaxok

Végleges helyükön a szupertraffipaxok

2015. december 7. 08:20

Valamennyi fix telepítésű traffipax (hivatalosan Véda közúti intelligens kamera) felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség. A rendőrség honlapján közzétettek szerint a közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái még nem működnek üzemszerűen. A rendőrség azok "élesítési" időpontjáról időben tájékoztatni fog.

Részletek
Mézeskalács meseváros a múzeumban

Mézeskalács meseváros a múzeumban

2015. december 6. 16:30

Házak, díszkút, szélmalom és minden, ami egy városhoz hozzátartozik. Mindezt mézeskalácsból készítették városunk közösségei és vállalkozó kedvű magánszemélyek. Az alkotásokból december ötödikén nyílt kiállítás a Kiskun Múzeumban. A „Karácsonyi mézeskalács meseváros” kiállított csodái bárkinek tulajdonába is kerülhetnek, ha vásárol egy-két tombolajegyet. Az, hogy szerencsés sorszámot választott-e, az december 19-én 17 óra 30-kor a városháza előtti sorsoláson derül ki.

Részletek
Kunszállásra került a Mikulás Kupa

Kunszállásra került a Mikulás Kupa

2015. december 8. 18:30

A vidéki amatőr focicsapatok dominanciáját hozta a december 5-én és 6-án megrendezett hagyományos Mikulás Kupa teremtorna a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban. Összesen nyolc egyesület nevezett, a lebonyolítás értelmében két csoportba osztva körmérkőzéseket játszottak. Az első nap tartogatott meglepetéseket, de az egyenes kieséses szakaszban érvényesült a papírforma. Az egyik fő esélyes Kunszállás csapata hódította el a kupát. A torna legjobb játékosa és a gólkirály is közülük került ki.

Részletek
Rekord résztvevő a megyei versenyen

Rekord résztvevő a megyei versenyen

2015. december 7. 13:50

Több, mint 260 versenyző állt rajtkőre december 6-án a kiskunfélegyházi uszodában megrendezett megyei utánpótlás rövidpályás bajnokságon. A Bács-Kiskun Megyei Úszó Szövetség és a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület közös eseményén a félegyháziak mellett kecskeméti, kalocsai, bácsalmási, kiskunhalasi és bajai úszók indultak el. A helyi csapatot 20 fő képviselte.

Részletek
I. Mikulás sakkparti Fülöpjakabon

I. Mikulás sakkparti Fülöpjakabon

2015. december 6. 14:30

Sikeresen és nagy érdeklődés mellett zajlott le ma az I. Mikulás sakkparti Fülöpjakabon. Juhász Barbara sakkmester 33 táblán játszott szimultánt. A versenyen Kiskunfélegyházáról, a Constantinum Intézmény és a Platán Iskola diákjai, valamint kunszállási és fülöpjakabi gyerekek vettek részt. A játékosok ügyességét mutatja, hogy a sakkmesterrel szemben egy győzelem és két döntetlen is született. A parti végén a gyerekek nagy örömére megérkezett a Mikulás is.

Részletek