Két év alatt felépülhet az új főiskolai kar
A Kecskeméti Főiskola gazdasági karának a felépítése egy – a legnagyobb – azon fejlesztési projektek közül melyek eredményeként megújul a város nyugati térsége.
RészletekA Kecskeméti Főiskola gazdasági karának a felépítése egy – a legnagyobb – azon fejlesztési projektek közül melyek eredményeként megújul a város nyugati térsége.
RészletekAz állagmegóvást és a fenntartási költségek csökkentését szem előtt tartva karbantartási, felújítási munkálatokat tartanak a Kész Aréna városi sportcsarnokban június 10-e és július 19-e között. A közel 20 millió forintnyi beruházást a sportcsarnok tulajdonosa, a Kész Építő Zrt. finanszírozza. Ennek keretében többek között a parketta újracsiszolása, újralakkozása valósul meg és kicserélik a kazánégőfejeket, aminek a modernizálásával Fekete László üzemeltetési vezető szerint közel 30 százalékos fűtéscsökkenés érhető el.
RészletekA legtöbb ember a konfekció cipők közül is ki tudja választani a számára megfelelőt. Vannak azonban, akiknek ez a megoldás nem kielégítő, mert például a szokottnál kisebb, vagy nagyobb a lábuk, esetleg széles a lábfejük, vagy lábdeformitástól – például bütyök, kalapácsujj – szenvednek.
RészletekHosszas vita után a gazdasági bizottság is egyhangúan elfogadta június 23-ai ülésén azt az intézkedési tervet, amely a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet pénzügyi-gazdálkodási rendjét racionalizálja, szigorítja. Megváltozik a szervezet felépítése is, bizonyos feladatok - közöttük az ingatlanok kezelése - a polgármesteri hivatalhoz kerülnek. A döntés után azt várják a VSZKSZ-től, hogy vállalkozó szellemű, tettre kész szervezetté váljon, és a lakosság számára is érzékelhetően, jobb minőségben lássa el feladatát.
RészletekA múzeum országos védettségű Pajkos-Szabó-féle szélmalma az elmúlt években több viharkárt szenvedett, letört a vitorlája és a zsindelytető, valamint a fala is megrongálódott. Felújítása, rekonstruálása halaszthatatlanná vált. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, és a munkálatok elvégzéséhez a Kiskun Múzeum pályázati pénzt kaphasson, el kell készíteni a felújítás tervdokumentációját, amely közel egymillió forintba került. Az intézmény az önkormányzathoz fordult és kérte, hogy nyújtson támogatást a tervek elkészítéséhez. A művelődési és szociális bizottság a június 23-ai ülésén a támogatás odaítélését javasolta.
RészletekA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.
RészletekGyors segítség balesetek esetén címmel Keserű Gabriella háziorvos tart előadást július 7-én, kedden 18 órától a Szakmaközi Művelődési Házban. A kurzus alkalmával a mindennapokban előforduló háztartási és közlekedési balesetek ellátásáról lesz szó. Az előadás alkalmával a hallgatóknak azt is megmutatják, hogyan kell ellátni egy sebet és mit kell tenni vérző sérülés esetén.
RészletekPolgárőr Város kitüntető címet adományozott a kiskunfélegyházi önkormányzatnak Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Az erről szóló oklevelet június 20-án, szombaton vette át Balla László alpolgármester és Marczényi Csaba, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület vezetője, a Komló-Sikondán megrendezett 21. Polgárőr Napon.
RészletekA Szeged melletti Maty-éri Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban rendezték meg a Triatlon Diákolimpia Országos Döntőt június 14-én. A félegyházi Jogging Plus Szuperinfó Futóklub Triatlon Szakosztályának versenyzői iskolákat képviselve indultak el a megmérettetésen és szereztek értékes pontokat, helyezéseket. Az eredményeket összegezve 4 érmes egyéni helyezés és egy oklevél lett a sportolók elismerése, a diákolimpián az első hat helyezettet díjazták. Minden félegyházi versenyző „A” kategóriában indult.
RészletekA szokásosnál fél évvel korábbi időpontban, 119 igen és 63 nem szavazattal jóváhagyott törvény alapján az eredményszemléletű hiány a GDP 2 százaléka lesz, az államadósság pedig a bruttó hazai termék 73,3 százalékát teszi majd ki 2016 végén.
Részletek