Világkupa győztes lett Szabó Tamás

Világkupa győztes lett Szabó Tamás

2014. december 5. 17:50

Aranyérmet szerzett fekvenyomásban -125 kilogrammban Szabó Tamás a Pozsonyban megtartott Világkupa versenyen. A félegyháziak háromszoros magyar bajnoka 200 kilogrammot nyomott ki fekve, amivel mindenkit maga mögé utasított.

Részletek
Ajándék bérletek a rászorulóknak

Ajándék bérletek a rászorulóknak

2014. december 1. 13:25

A kecskeméti Katona József Színház két gyermekelőadásra szóló bérletet ajándékoz hátrányos helyzetű családok általános iskoláskorú gyermekei számára – jelentette be a kecskeméti Katona József Színház igazgatója sajtótájékoztatón.

Részletek
Az összefogás ereje

Az összefogás ereje

2014. december 1. 12:30

– A tél és Karácsony közeledtével minden évben megnehezül a félegyházi idős, rászoruló emberek, családok és gyermekek élete. Helyzetük javításához, terheik megkönnyítéséhez ugyan csak csekély támogatással járulhatunk hozzá, de tudjuk: minden segítség számít, s minden adomány, amit hozzájuk eljuttathatunk, a lehető legjobb helyre kerül – mondta Horváth Tamás önkormányzati képviselő, az MSZP és a Societas által több éves hagyomány nyomán idén is meghirdetett karitatív gyűjtési akció szervezője.

Részletek
Tudatos Tudós Tusa verseny

Tudatos Tudós Tusa verseny

2014. december 1. 11:30

Csepelen a Jedlik Ányos Gimnáziumban rendezték meg azt a kétnapos komplex természettudományos ismereteket követelő csapatversenyt, amelyen most először vett részt a Móra Ferenc Gimnázium csapata Zajacz Lajos tanár úr vezetésével.

Részletek
Vereséget szenvedett Békésen a FASI

Vereséget szenvedett Békésen a FASI

2014. december 1. 10:15

A 8. forduló sem hozott szerencsét a férfi Extra Ligában szereplő Félegyházi Asztalitenisz Sportiskolának. Az együttes november végén a bajnokság második helyén álló Békés otthonában kapott ki 6-1-re. A félegyháziak közül mindössze Kovács János szerzett pontot. A csapat az újabb vereségével továbbra sem tudott elmozdulni az utolsó előtti, kilencedik pozícióból.

Részletek
Egy helyet előre léptek a sakkozók

Egy helyet előre léptek a sakkozók

2014. december 1. 09:45

Hat és fél pontot szerzett a kecskeméti TÁKISZ SE otthonában a Kiskunfélegyházi HTK sakkcsapata az NBII-es bajnokság 5. fordulójában. A félegyháziak az összegyűjtött pontokkal javítottak egy pozíciót és már a 9. helyen állnak a bajnoki táblázaton.

Részletek
Kikaptak Makón a kézisek

Kikaptak Makón a kézisek

2014. november 30. 20:40

Elszenvedte második vereségét az NBII-es kézilabda bajnokság 2014/15-ös szezonjában a Kiskunfélegyházi HTK. A félegyháziak a hazai pályán mindig veszélyes Makó otthonában veszítettek 34-30-ra. A találkozó az első félidőben sikerült gyengébben a KHTK-nak, amikor is 8 gólos hátrányba kerültek, ahonnét már nem tudtak visszakapaszkodni.

Részletek